Miben higgyen a gyermek? – Konferencia a keresztény értékrendű nevelésről Sepsiszentgyörgyön

Miben higgyen a gyermek? – Konferencia a keresztény értékrendű nevelésről Sepsiszentgyörgyön

A hitre nevelésről tartottak konferenciát Sepsiszentgyörgyön Keresztény értéken alapuló nevelés, avagy miben higgyen a gyermek? címmel a Csipike Napköziotthon szervezésében április 21-22-én.

A konferencia főként az óvodáskorú gyermekek hitéletbe való bevezetésének kérdéskörét járta körül összetett szempontrendszert véve figyelembe.

A konferencia főszervezője, Nagy Erzsébet igazgató elmondta, hogy a szervezés a Csipike Napköziotthon közösségének munkáját dicséri. Az intézményben tizenkét éve indulnak katolikus csoportok is. Az óvoda küldetésnyilatkozatában is szerepel a keresztény értékrenden alapuló nevelés célkitűzése, és a tizenkét év alatt kiforrott egy nevelési stílus és munkarend. A konferencián az óvodában kialakult jó gyakorlatokat kívánták megosztani, valamint a keresztény nevelés kérdésköreit akarták szakmai szempontok alapján körüljárni

A konferenciára nem csak Erdélyből, de Magyarországról is érkeztek pedagógusok; összesen 82-en vettek részt az eseményen.

A megnyitót követően Kondor Ágota hitoktató, mentálhigiénés szakember rajzolta meg a keresztény nevelő portréját. Pedagógiai és bibliai elemeket rendelve egymáshoz fokozatosan bontotta ki a keresztény tanár személyiségét, munkaközösségbeli helyét és a vele szemben támasztott elvárásokat érintő aktuális kérdéseket. Előadásának egyik legfontosabb üzenete a személyesség igénye volt: a keresztény nevelőnek nem tantárgyat, hanem gyerekeket kell tanítania, akiket ismernie, tisztelnie és támogatnia kell. A hiteles, diákjaival törődő nevelő magatartásán keresztül nyeri meg és vezeti el a hitre tanítványait.

Az előadást követően Nagy Enikő M. Kriszta nővér, a Mallersdorfi Ferences Nővérek kongregáció tagja; Demeter Zsuzsánna és Szentes Réka, a katolikus opciójú csoportok óvónői és Nemes István tartottak Franz Kett pedagógiai módszerén alapuló foglalkozást négy csoportban a jelenlevőknek. A cél az volt, hogy mielőtt a résztvevők megismerkednek a Kett-módszer elméletének elemeivel, tapasztalják meg személyesen azt a jellegzetes lelki és kognitív folyamatot, amelyet ez a pedagógiai módszer nyújt különleges foglalkozásaival.

Hírdetés

Ezután Nemes István tartott előadást a módszer alapelveiről. Az előadó a Franz Kett-pedagógia jellemzői közül négy alapvonásra összpontosított: létpedagógia, kapcsolatpedagógia, valláspedagógia és egységes pedagógia. E jellemzőket és a hozzájuk kapcsolódó didaktikai eljárásokat a foglalkozások során tapasztaltakra hivatkozva magyarázta és világította meg az előadó.

Az első délután harmadik előadója Sávai János volt, aki nem tudott személyesen jelen lenni, ezért videóra fölvett előadását hallgathatták meg a pedagógusok. Az előadó a hit korai fejlődéséről és a család szerepéről beszélt gazdag fejlődéslélektani hivatkozási háttérrel.

A második nap során szó volt a nevelés bibliai alapjairól és értékeiről (Oláh Zoltán), a család és Egyház vallásos nevelésben betöltött szerepéről (Ilyés Zsolt), az óvodás gyermekek hitéletbe való bevezetésének lehetőségeiről (Török Bernadett), valamint a vallásos neveléssel kapcsolatos egyéb kérdésekről és tényekről (Dávid György).

Az esemény támogatói Kovászna megye Tanácsa és Sepsiszentgyörgy városi önkormányzata voltak, a kiadások egy részét pedig magáncégek adományaiból fedezték a szervezők.

Forrás és fotó: Hittan.ro / Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »