Kétlem, hogy a miniszterelnöknek pont az volt a szándéka, hogy bebizonyítsa, mennyire járatlan történelemből, illetve mennyire nem kerül neki semmibe kiárusítani a magyar függetlenséget. Eddig elégszer bizonyította már e kvalitásait ahhoz, hogy egyik felől se legyenek kétségeink.
De az, hogy gyakorlatilag párhuzamot von a Monarchia fegyveres erői és a készülőben lévő uniós haderő között, azért mégis egy teljesen új mélység.
Kár, hogy a régi jó dolgokból nem marad semmi?
Az Alfahíren kevesen emlékeztek meg annyiszor a Habsburg birodalom berkein belül az első világháborúban vitézül harcoló magyar alakulatok haditetteiről, mint én. Mindig is kivételes rajongással töltött el, milyen emberfeletti helytállást tanúsítottak azok a katonák, akik a közös háborús erőfeszítés oltárán áldozták föl az életüket, pláne hogy saját anyai dédapám is az Isonzó-fronton halt hősi halált.
De azt a tényt a történelmi tanulságok tükrében soha sem tévesztettem szem elől – és másoknak sem ajánlom -, hogy a német vezényleti és szolgálati nyelvű közös haderő a bécsi udvar lelketlen, az eldobott magyar életek százezreivel szemben – kevés kivételtől eltekintve – érzéketlen, sőt cinikus, illetve többnyire inkompetens irányítása alatt állt.
Igaz, hogy az osztrák Landwehr mintájára a második vonalban végül – hosszas politikai csatározások és geopolitikai szükségszerűségek miatt – létrehozták a magyar honvédséget is, ám ez az eredetileg támogatói funkciót betöltő erő eltörpült a közös ezredek száma mellett, melyek a birodalom haderejének 88 százalékát alkották, s melyekben a magyarok aránya 23 százalék volt. Függetlensége annyiban merült ki, hogy a magyar hadügyminiszter hatásköre alá tartozott, ami a gyakorlatban nem sokat jelentett.
Tagjait a közös ezredekkel együtt épp úgy belehajtották a Szerbiában vagy a Kárpátok hágóin tomboló húsdarálóba, mint Galícia vagy később az Isonzó, a Doberdó és a Piave vidékének poklába, hogy kirívó hozzá nem értéssel kigondolt, reménytelen hadműveletek kudarcaiból a német segítség húzza ki őket, maikor lehetősége volt rá.
Visszaemlékezések és történelmi munkák garmadái szólnak arról, mit is jelentett „dióverő” Mannlicherekkel, elavult géppuskákkal, papírtalpú bakancsokban, elégtelen tüzérségi fedezettel, adott esetben téli felszerelés nélkül, étlen-szomjan nekimenni az antanthatalmak számbeli, tapasztalati és technikai fölényének.
Nem véletlenül Tisza István gróf volt az egyetlen a Monarchia miniszterelnökei közül, aki a világháború kitörése előtti utolsó pillanatig kérlelte Ferenc Józsefet, hogy ne menjen bele a konfliktusba. Benne megvolt az az előrelátás, ami úgy tűnik Orbán Viktorból hiányzik, és nem akarta, hogy a magyar férfiak idegen érdekekért, idegen irányítás alatt masírozzanak a mészárszékre.
Száz év távlatából is van mit tanulni
Arról egyelőre keveset tudni, hogy miként néz majd ki pontosan a közös európai hadsereg, valószínűleg nem lesz azonos a régi káundká viszonyokkal, de a miniszterelnök kijelentése egy dologra nagyon élesen rávilágít:
ő azt sem bánná, ha ugyanaz lenne a helyzet, hiszen nekünk arról már vannak fogalmaink, állunk rendelkezésre.
Az a tapasztalat, amit Orbán Viktor „be akar dobni a közösbe” száz év távlatából két dologra int:
egy ilyen rendszerbe még egyszer nem szabad bevonni a magyar honvédséget,
egy olyan politikusra pedig, aki szerint ez mégis jó ötlet, vagy aki ezzel reklámozza a magyar katonaság ezeréves erényeit és szaktudását, nem szabad az ország vezetését bízni.
A héten egy cikkben már egyszer idéztem vitéz Somogyváry Gyula szavait, hozzáfűzve, hogy ma is igen sok aktualitást hordoznak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar igazolja őket az élet, így álljanak itt újra intő jelként, a kedves miniszterelnök úr számára is:
„Megriasztott egy didergő gondolat. A magyar sors átvillanó, komor víziója. Az, hogy milyen árván és egyedül viaskodunk itt, Európában. Beleszorítva idegen népek, idegen hatalmak közé. Velük, értük sodródunk tragikus háborúkba, pedig senkit se gyűlölünk, senkitől hódítani nem akarunk. Elöl: ellenség, hátul: árulók. S amikor már roskadozni kezd minden, elszelelnek, köddé válnak azok, akikhez odaláncol a sorsunk, s végül csak magunk verekszünk kietlen-magányosan, valami megmagyarázhatatlan, komor és végzetes, örök parancsra. És ez így van időtlen idők óta.”
Orbán támogatja az európai haderő létrehozását, amit az osztrák-magyar közös hadsereghez hasonlított
Közölte: Magyarország támogatja Trump azon igényét, hogy a mostaninál észszerűbb, tehát magasabb összeget fordítsanak a hadseregek és a biztonság fejlesztésére az európai országok.Szerinte ebben van jogos igény, mert a világban ma a legfontosabb dolog a biztonság, a legnagyobb veszély pedig annak elvesztése.A NATO-t érő potenciális fenyegetésekkel kapcsolatban a kormányfő azt mondta: a keleti és a déli veszély természetrajza jelentősen különbözik,”a keletit azt úgy hívjuk, hogy Oroszország, a délit pedig úgy, hogy terrorizmus”.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »
