Mi lesz így a sztyeppei hagyományainkkal?

Mi lesz így a sztyeppei hagyományainkkal?

Nemrégiben adtunk hírt róla, hogy csúszásban lehet a 2015-ös milánói világkiállítás Életkert névre keresztelt és sámándob becenéven ismertté vált magyar pavilonjának hazatelepítése. Akkor még csak a célállomás, Karcag város polgármestere válaszolt kérdéseinkre, azóta azonban megérkezett a pavilon hazaszállításával megbízott Kárpátok-Alpok Zrt., valamint a céget felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium levele is. Reakciójukból kiderül, a pavilon bontása és újjáépítése ügyében még egyetlen szerződést sem írtak alá, arra azonban egyelőre nem kaptunk választ, sikerülhet-e így még idén felépíteni a sámándobot Karcagon.

A késés és az információhiány nem újdonság a pavilon történetében. Épp egy éve kezdtem el levelekkel bombázni a 2015-ös milánói világkiállítás szervezőit, válaszolnának a kérdésre, valóban az észak-olasz városban tartják a magyar pavilont? Az expó területének hasznosításáért felelős Arexpo 2016. január elején levélben kereste meg a magyar kormányt, hogy bocsássa rendelkezésükre az épületet. Szőcs Géza, a pavilonért felelős kormánybiztos mindezt hatalmas sikerként értelmezte, amely végre elhallgattatja a kritikusokat.

Csakhogy az olasz szervezők folyamatosan kitérő válaszokat adtak. Újra és újra Szőcs Gézához irányítottak, és bár a felkérésről szóló levél korábban már nyilvánosságra került, egyetlenegyszer sem erősítették meg szándékukat. A megállapodásról a tervek szerint tavaly februárig kellett volna döntenie a kormánynak. Végül csak augusztusban született határozat, méghozzá arról, hogy a sámándobot hazahozzák, és Karcagon építik fel újra, ahol a magyarság sztyeppei, lovas hagyományait mutatja majd be. Kiderült ugyanis, hogy az olasz szervezők meggondolták magukat, nem tartanak igényt a pavilonra.

Hírdetés

A kormány ezt követően, augusztus végén határozatban rögzítette, hogy az épület bontásáról és újraépítéséről a Kárpátok-Alpok Zrt.-nek és Karcag önkormányzatának kell megállapodást kötnie 2016. szeptember 15-i határidővel. A beruházásra a korábban biztosított 1,1 milliárd forinton felül újabb egymilliárd forintot különített el a kormány.

Érdeklődésünkre Dobos László karcagi polgármester januárban azt válaszolta, hogy a tárgyalások és az egyeztetések még folyamatban vannak. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a közérdekű adatigénylésünket a napokban azzal utasította el, hogy a pavilonnal kapcsolatos költségek a Kárpátok-Alpok Zrt. működésével kapcsolatosak, ami véleményük szerint azt jelenti, hogy a céget felügyelő minisztériumnak semmi köze nincs hozzá, mire mennyi pénzt költenek. Megkerestük a Kárpátok-Alpok Zrt.-t is. Válaszlevelükben arról tájékoztattak, hogy mivel még egyetlen szerződést sem írtak alá, nem áll módjukban ezekről részleteket elárulni. Ez akár azt is jelentheti, hogy a tavaly augusztusi kormányhatározat óta semmilyen előrelépés nem történt az ügyben.

Ami azért lenne baj, mert a pavilon elbontásának és a terület rekultivációjának határideje (az olasz szervezők külön engedélyével) 2017. május 1. Vagyis két és fél hónap áll Szőcs Gézáék rendelkezésére, hogy elhozzák Milánóból a sámándobot, és mindent az eredeti állapotába állítsanak vissza. Ezt követően kezdődhet meg a karcagi újjáépítés. A korábban nagy sikerűnek nevezett pavilon eddig jóval több mint 8 milliárd forintot emésztett fel, ám az újraépítéséig ez az összeg jelentősen emelkedhet.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017. 02. 17.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »