A teljes felvidéki magyar közösség radarja alatt maradt az az elképesztő írás, amely még vasárnap jelent meg a Sme publicisztikai rovatában. Egy bizonyos Samuel Marec („fordító és „publicista”) jó ötletnek tartotta párhuzamba állítani az orosz-ukrán konfliktust a magyar-szlovák kapcsolatokkal. Írását arra a botrányos gondolatkísérletre fűzte fel, mi lenne, ha Magyarország megtámadná Szlovákiát.
Láttunk már sok ostobaságot és udvariatlan gesztust a rendszerváltás óta. Ján Slota, magát vodkától „erősnek és bátornak” képzelve akart már tankokkal menni Budapestre, de az, hogy az egyik legnagyobb szlovák médium újságírója arról értekezzen, Oroszország hasonló agresszorként lép fel Ukrajnában, mint tenné azt adott esetben Magyarország Szlovákiával szemben, hallatlanul felháborító.
Az írás ruszofób felhangja önmagában nem is lenne érdekes, megszoktuk ezt a liberális sajtóban, bár abban talán mégiscsak különleges, hogy az Egyesült Államok elleni atomtámadásról még a legelvakultabb újságírók is csak ritkán delirálnak.
Marec központi állítása a következő: „Ukrajna egyetlen bűne, hogy létezik”, és Nyugat-Európához szeretnének tartozni, míg az oroszok azt hiszik, az ukrán nép és az ukrán állam tulajdonképpen csak Oroszország elkóborolt része. Bár az írásból látszik, Marec tulajdonképpen azt szeretné bizonyítani, hogy a szlovákok nagy részében élő pánszláv nosztalgia csak ‘történelmi legenda”, közben azért csak sikerül egy páratlanul vastagot magyaroznia is. Nem véletlenül…
Szerinte ugyanis jó ötlet az ukrán-orosz konfliktus kapcsán eljátszani azzal a gondolattal, mi lenne, ha Magyarország megtámadná Szlovákiát.
Marec szerint kész is a forgatókönyv. Előbb kell egy történelmi vagy bármiféle egyéb indok. Aztán hadgyakorlatra kell vezényelni a csapatokat, majd jöhet a követelés. Lehetőleg olyan, amelyet nem lehet teljesíteni. Ezt követi a tárgyalás, írja a világpolitikát kétbites gyűlölködésre szűkítő szerző, ha enged a gyengébbik fél, akkor jó, kezdődik ugyanez előlről, pepitában. Ha nem, jöhet a háború!
Magyarország vs. Szlovákia
Hogy egy Sme-hez hasonló, vállaltan liberális, ráadásul magyar származású főszerkesztővel rendelkező lap, miként engedheti meg magának már csak a gondolatát is annak, hogy két szomszédos, baráti, EU- és V4-tag állam háborújáról értekezzen, felfoghatatlan. Lenne… ha nem ismernénk pontosan a szlovák sovinizmus mélyre nyúló gyökereit.
Próbáljuk meg elképzelni, hogy Magyarország területi igényeket támaszt Csallóköz és egész Dél-Szlovákia iránt. Ezek jogos követelések lesznek, hiszen történelmileg mindig hozzá tartozott, csakúgy mint egész Szlovákia és ráadásul jelentős magyar kisebbség él ott.
Függetlenül attól, hogy a bennünk szunnyadó irredenta legszívesebben azonnal nekiállna virágszirmokat gyűjteni, hogy legyen mit a magyar bakák lába elé szórni Komáromnál, azért azt lássuk be, Marec választhatott volna kevésbé terhelt történelmi példát is. A szerző továbbmegy. Azt írja, képzeljük el, hogy Esztergomnál magyar hadgyakorlatra kerül sor, majd amikor Pozsony nem enged a követeléseknek, a magyar katonák átmasíroznak a Mária Valéria hídon. „Mégsem volt ez gyakorlat, megesik, ugye?” – írja Marec.
Mi történik azután? – teszi fel zárásul a kérdést a szerző és mikor már azt hinnénk, több logikai bravúrt már nem bír el a cikk, még a cseheket is sikerül belekevernie. Hiszen a magyar agresszióra elmaradna a cseh válasz, véli geopolitikai váteszünk, mondván, „Magyarország csak saját érdekeit védi, nem kell beleavatkoznunk”. A lengyelek szintén nem segítenének, mert a „szlovákok fasiszták” (itt a szerző nagyvonalúan elbagatellizálja az ukrán neonáci, félkatonai csoportok szerepét a kelet-ukrajnai harcokban), az osztrákok pedig egyszerűen jeleznék, ilyen apróságok miatt kár megszakítani a gyümölcsöző kapcsolatokat Magyarországgal.
Az egész írás annyi sebből vérzik, ráadásul egy-egy ilyen tárcának szánt politikai kommentárt mindig érdemes a helyén kezelni, mégis, amikor a felvidéki magyar közösség folytonos jogsérelmeket szenved el, száma pedig egyre fogy, a szerző talán találhatott volna jobb történelmi párhuzamot is igaza bizonyításához.
Más kérdés, hogy nem ez volt a célja. Marec ugyanis két legyet akart ütni egy csapásra. Nyilvánvaló, hogy a pánszláv nosztalgiát dédelgető idősebb, baloldali szavazók azok, akiket a leginkább meg lehet szólítani egy ízes magyarozással (Ficóék éveken keresztül ebből éltek), ez az egyik dolog. A másik, hogy a jó liberális újságírót a legkevésbé sem érdekli, éppen kiken kell átgázolni ahhoz, hogy saját agendáját sikerre vigye, nem csak az orosz-ukrán kapcsolatok mentén, hanem a V4-es együttműködés aláaknázásában is. Elég megnézni a kommenteket, hogy lássuk, néhány józanabb kommentelő hozzászólását leszámítva, Leopárd-tankokkal, tatai katonai bázissal és soviniszta-irredenta magyar kormánnyal van tele a kommentszekció.
Zárásul érdemes még valamit megjegyeznünk! Marec szlovák liberálisként csak azt adja, mi lényege. Viszont, hogy a lap magyar (származású) főszerkesztője, Beata Balogová (nevét ő írja így) miért nem akadályozta meg a cikk megjelenését, miért gondolta jó ötletnek, arra legfeljebb csak megjelenésre nem méltó válaszokat tudnánk adni. Mi azonban, a Sme-vel ellentétben, ilyen mélyre csak azért sem süllyedünk!
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
