A szabad sajtó, amelyet Petőfi is lelkesen követelt, lehetővé teszi az adott társadalom szellemi fejlődését, a közélet élénkítését, a legjobb hatalomgyakorlók megválasztását. Ám – mint tapasztaljuk – megnyitja az utat idegen propagandaközpontok társadalomromboló agressziója előtt is.
terkepek.net
Az önmagát „a demokrácia mintaállamaként” hirdető atlanti képződményben egy elnökválasztást sem tudnak lebonyolítani csalás nélkül.
Ahhoz, hogy demokráciaként ismerjünk el egy-egy berendezkedést, a minimum az lenne, hogy a legfőbb vezető megválasztása tiszta körülmények között zajlódjon. A választás eredményét mindenki ismerje el: a vesztes is.
Vannak ilyen országok, egyébként hazánk is közéjük tartozik.
(Mi már a harmadik királyunkat, Aba Sámuelt – és később a legnagyobbakat: Szent Lászlót, Mátyás királyt – is választással emeltük magunk fölé, a valódi demokráciának tehát nálunk mély történelmi gyökerei vannak.)
A nagy mintaállam ugyanakkor megbukott, az ottani társadalom és a földkerekség nagyobbik része csalásnak tekinti a fősodor média által „bejelentett, kihirdetett” választási eredményt.
Nemcsak ez az oka annak, hogy az úgynevezett „demokrácia” megbukott.
Ennél valószínűleg nagyobb ok, hogy az úgynevezett „demokrácia” lehetővé teszi a színes forradalmak megszervezését, így idegen hatalmi központ behatolását, területfoglalását, vagyonrablását.
A szabad sajtó, amelyet Petőfi is lelkesen követelt, lehetővé teszi az adott társadalom szellemi fejlődését, a közélet élénkítését, a legjobb hatalomgyakorlók megválasztását. Ám – mint tapasztaljuk – megnyitja az utat idegen propagandaközpontok társadalomromboló agressziója előtt is.
Tőzsdespekulánsok bérelhetnek fel hazaárulókat avégből, hogy azok jó pénzért politikai vírust terjesszenek az adott országban, ezzel megfertőzzék a fiatalokat, a működő, valóban demokratikusan megválasztott kormányok ellen hergeljék a társadalom elbolondítható részeit.
A legpusztítóbb politikai vírus az úgynevezett „liberalizmus”.
Egyes szélsőségesek még a választási csalástól sem riadnak vissza – ezt láthattuk a mintaállamban, de közelebb egy 2002-es alkalommal is –, így a kisebb országokban komprádorok megszerezhetik a hatalmat, s kiárusíthatják a nemzeti közöség javait. Kiiktathatják ellenfeleiket, először egzisztenciálisan, majd másképp is.
Egy közelebbi térségben ez történt 1994 és 1998 között: akkor egy posztkommunista és egy ragadozó párt koalíciója végezte a kótyavetyélő „privatizációt” (valójában állami tulajdont idegen állami tulajdonba is adtak – noha a legfőbb szélsőséges folyamatosan morogta, hogy „az állam a legrosszabb tulajdonos” –, így csak hamis privatizációról beszélhetünk).
A valódi demokráciát lehetetlenné tette a szólásszabadság betiltása is.
Az úgynevezett politikailag korrekt beszédmód ugyanis meghiúsítja, hogy a valóságnak megfelelő elemzések a nyilvánosságban megjelenhessenek. Azaz az emberi kommunikáció vált képtelenséggé.
Így pedig csak ábránd a legsúlyosabb problémák megoldása.
Ennélfogva a legsúlyosabb bajok megoldatlanok maradnak, elhatalmasodnak, ránehezednek a társadalmakra. Ennek jeleit közelről látjuk, tapasztaljuk, elszenvedjük.
Az egyik legnagyobb veszélynek – helyesen – a rasszizmust tünteti fel a polkorrekt központ, ám – sajnos – kettős mércét alkalmaz a rasszizmusok megítélésében.
Vélhető, hogy az emberiség védekezni fog ez ellen a terror ellen (is).
A földkerekségen ma élő nemzedékek ezt már nem érik meg, ám jövendölhető, hogy akár egy évszázadon belül kirajzolódjon egy megoldás.
Még nem tudjuk, mi az.
A különböző berendezkedési változatok az elmúlt évezredekben megbuktak, most az úgynevezett „demokrácia” agonizál.
Ezután is következik egy új variáció, még nem tudjuk, mi lesz, ám mindenképpen már most érdemes gondolkodni.
Netán – a már megismert és elszenvedett „társadalommérnöki”, átnevelési, bottal a Paradicsomba kergető agressziót kerülve – kísérletezni.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
