Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Szent István-napi ünnepségek Háromszéken

PERKŐI BÚCSÚ. Augusztus 20-án, kedden 10 órától tartják a megnyitót Kézdiszentlélek főterén a Szent István-szobornál a következő programmal: a kézdiszentléleki Szakács Antal Vegyes Kar fellépése után köszöntőbeszédet mond Balogh Tibor polgármester, Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár és Fejér László Ödön szenátor. A koszorúzást követően, 10.30-kor a búcsújárók körmenete elindul a Perkőre, útközben elvégzik a kereszt­utat. 12 órakor kezdődik a szentmise, melyet Marton József nyugalmazott teológiai tanár celebrál. A 13.30-tól kezdődő ebédszünet után, 16 órától megtekinthető a néptánc- és hagyományőrző fesztivál. 20 órától Zanzibár-koncerttel, majd 22 órától tűzijátékkal és őrtűzzel zárul az ünnepség. ÜNNEPI SZENTMISÉK, KENYÉRSZENTELÉS. Augusztus 20-án, kedden Sepsiszentgyörgyön 18 órától ünnepi szentmise lesz a Szent József-templomban, majd 19 órától kenyérszentelés és rövid ünnepség a templom előtti Szent István-szobornál. Baróton 18 órától Szent István-napi ünnepség és kenyérszentelés a Millenniumi emlékmű közelében, a Kisboldogasszony utcai parkban. Az ünnepségen köszöntő és ima, szavalatok és énekek hangzanak el. Erdővidéki búzából és Erdővidéken őrölt lisztből sütött kenyér megszentelésére, megszegésére és szétosztására kerül sor, majd a sepsiszentgyörgyi István Ildikó és népi zenekara előadásában székelyföldi népdalok hangzanak el. Himnuszaink eléneklésével zárul az ünnepség.

A Magyar Fotográfia Napja Augusztus 25-én, vasárnap 11 és 19 óra között székelyföldi fotóklubok és független alkotók részvételével szabadtéri fotókiállításon kerül sor a Magyar Fotográfia Napja megünneplésére a sepsiszentgyörgyi Erzsébet park zenepavilonja (Pavilon Cafe) melletti sétányokon.

Kopjafaavató ünnepség  Márton Áron püspök emlékére Az Esztelnek fölötti Borzik-tetőn augusztus 24-én, szombaton az Erdélyi Vitézi Rend Kézdiszék Székkapitánysága szervezésében kopjafaavató ünnepségre kerül sor Márton Áron püspök emlékére. A kopjafát szentmise keretében avatják fel, amelyet Tamás József püspök celebrál. A Borzik-tetőre Esztelnek Polgármesteri Hivatala elől indulnak terepjárókkal 10 órakor.

Tündérvár családi fesztivál A kovásznai székhelyű Tündérvár Székelyföldi Nagycsaládos Egyesület augusztus 24-én, szombaton a Benedek-mezőn tartja a Tündérvár családi fesztivált.

Hírdetés

Mozi A sepsiszentgyörgyi MŰVÉSZ MOZI ma zárva tart. A keddi műsor: 16.15-től Egy cica 10 élete (románul beszélő), 16.30-tól Gru 4. (magyarul beszélő), 18 órától Velünk véget ér (magyarul beszélő), 18.15-től A csapda (román feliratos), 20.15-től Borderlands (magyarul beszélő), 20.30-tól A fattyú (román feliratos); szerdán: 16.15-től Boonie Bears (románul beszélő), 16.30-tól Egy cica 10 élete (magyarul beszélő), 18.15-től Alien: Romulus (magyarul beszélő) és 20.30-tól román feliratos, 18.15-től Velünk véget ér (román feliratos) és 20.45-től magyarul beszélő; csütörtökön: 16.15-től Gru 4. (románul beszélő), 16.30-tól Agymanók 2. (magyarul beszélő), 18.15-től Velünk véget ér (román feliratos), 18.30-tól Lefkovicsék gyászolnak (magyar filmdráma), 20.30-tól Deadpool & Rozsomák (magyarul beszélő), 20.45-től Nemkívánatos személyek (román feliratos).

Rádió A MÁRIA RÁDIÓ sepsiszentgyörgyi stúdiójának mai élő adásai: 13 órától Szeretetláng rózsafüzér, 13.30-tól zenés köszöntő, 14.40-től és 17 órától imaszándékok fogadása, 15 órától Irgalmasság rózsafüzér, 17.15-től Örvendetes rózsafüzér, 17.50-től Jézus Vére litánia, 18 órától szentmise Csíkszentkirályról, 18.50-től A hét plébániája, 19 órától Úrangyala, 19.30-tól műsorismertető, 19.40-től Zsolozsma – esti dicséret, 21.25-től Effata, nyílj meg! – Görgényi Tünde és Bajcsi Tibor műsora.

Zene CANDLELIGHT CASTLE címmel szerveznek koncertsorozatot kéthetente szombaton vagy vasárnap a miklósvári Kálnoky-kastélyban szeptember 7-től kezdődően, ahol a néző két lehetőség közül választhat: koncert proseccóval 17 órától vagy vacsorával egybekötött koncert, amely 20 órától kezdődik. A Candlelight Castle létrehozása hozzájárul a Kálnoky-kastély arculatváltásához, hogy magas szintű zenei művészetet hozzanak ezen miklósvári kulturális örökség szívébe. Az esemény azzal a céllal jött létre, hogy a kastély történelmi környezetét és építészeti szépségét a modern zene és szimfonikus hangszerek varázsával kombinálva egyedülálló kulturális élményt nyújtsanak a szervezők. A kezdeményezés célja, hogy a kastély ne csak a művészet iránti elkötelezettséget tükrözze, hanem az épület újra a közösségi élet központjává váljon, ahol a tradíció és az innováció kéz a kézben jár. Az esemény szeptember 7-én kerül megrendezésre a Kálnoky-kastély gyertyafénnyel megvilágított borospincéjében, ahol a vendégeket egy felejthetetlen élmény várja a zene és történelem varázslatos ötvözetén keresztül. A különleges atmoszféra és a kastély egyedülálló hangulata tökéletes hátteret biztosít Szőcs Botond zongoraművész és Ferencz Tihamér csellóművész koncertjének. A rendezvényre bejelentkezés szükséges az esemény Facebook-oldalán.

Ügyelet GYÓGYSZERTÁR. Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Gróf Mikó Imre utcai 23-as Farmacom (0267 317 318) teljesít éjszakai szolgálatot. Kézdivásárhelyen ma a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015) patika a szolgálatos. Honlap: colegfarmcovasna.ro/hu. FOGÁSZAT. Sepsiszentgyörgyön egész héten 9–12 óráig a Sport utca 3. szám, 1/I/1. alatti Oral Care rendelőben fogadják a sürgősségi eseteket (0267 708 465). Honlap: dspcovasna.ro/hu.

Röviden VÍZELZÁRÁS. Sepsiszentgyörgyön augusztus 19-én, hétfőn 8 és 18 óra között szünetel az ivóvíz-szolgáltatás a Nicolae Bălcescu utcában az 1918. december 1. út és az Olt utca közti szakaszon. Augusztus 20-án, kedden 8 és 18 óra között a következő utcákban szünetel az ivóvíz­ellátás: az 1918.  december 1. úton a Nicolae Bălcescu utca és a Grigore Bălan út között levő magánházaknál; a Belvárosi Református Egyházközségnél; az 1918. december 1. úti 23-as tömbház A és B lépcsőházában, a 6-os tömbház A és B lépcsőházában; az Arany János utcai 1A és 1B magánháznál; a Zefír és Esthajnalcsillag utcában; a Lázár Mihály utcai 63-as tömbház A, B, C és D lépcsőházában; a Grigore Bălan tábornok úton az 1918. december 1. út és a Dália utca közti szakaszon, a volt Romtelecom épületében és az Adonis gyógyszertárban. LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. vidéki lomtalanítási akciója során régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékot, ruhaneműt szállítanak el ma Árapatakon, kedden Erősdön és Előpatakon, szerdán Hidvégen és Nyáraspatakon, csütörtökön Bölönben és Bölönpatakon, pénteken Középajtán. Honlap: tega.ro. KERÉKPÁRSZÁLLÍTÁS. A nyári vakáció ideje alatt a Multi-Trans minden sugásfürdői járatán elérhető a kerékpárszállítás. A keddtől vasárnapig közlekedő, 10 és 16 órakor induló járatokon bárki felviheti a kerékpárját Sugásfürdőre, egy bicikli szállítási díja 2,5 lej. A 18-as számú autóbusz a Lábas Háztól indul, megáll a Plugor Sándor Művészeti Líceumnál, a Kálvin téren és Sugásfürdőn.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »