Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

PulzArt Sepsiszentgyörgyön

Írók hete Farkaslakán Harmadik alkalommal szervezik meg az Írók hete elnevezésű rendezvényt szeptember 18–24. között Farkaslakán a Kotyogó étteremben, a Tamási Áron-síremlékkel szemben. Az eseményre – ahol a magyar és a román irodalom kivételes alakjaira emlékeznek, valamint a kortárs írók közül is bemutatnak néhányat – lenyűgöző művészekkel, előadásokkal, könyvbemutatóval és mennyei ízekkel várnak mindenkit. A Kotyogó étteremben a szerzők kedvenc ételeiből válogatott különleges ünnepi menüsor várja a vendégeket. A részvételi szándékot a 0740 423 628-as telefonszámon jelezhetik az érdeklődők.

 

Színház

TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. Ma 18 órától a nagyteremben (színpadra épített nézőtérrel) Pass Andrea: Napraforgó, rendező: Radu Afrim, időtartam: 2 óra 45 perc, egy szünettel. Jegyek a biletmaster.ro oldalon és a központi jegyirodában kaphatók. BUDAPESTI VÍGJÁTÉK KOVÁSZNÁN. A kovásznai művelődési központban szep­tember 16-án, szombaton 19 órától megtekinthető Xantus Barbara Hármasban a legjobb című kétfelvonásos vígjátéka, három színész igazi jutalomjátéka. A jegyek ára 40 lej, regisztráció, további információ a városi művelődési ház jegypénztárában és a 0744 364 250-es telefonszámon. ÖNÁLLÓ EST. Sepsiszentgyörgyre érkezik Csányi Sándor Jászai Mari-díjas színész a Hogyan értsük félre a nőket 2 című önálló estjével. Az előadásra szeptember 18-án 19 órától a Tamási Áron Színházban kerül sor. A jegyvásárlás online történik a bilete.ro oldalon.

 

Röviden

SZÍVBETEGEK TALÁLKOZÓJA. A Szívbetegek Sepsiszentgyörgyi Egyesülete találkozót tart ma 17 órakor a Gyermekjogvédelem épületében. Új tagok jelentkezését is várják. Jelentkezni, érdeklődni Kerekes Csabánál a 0743 330 724-es telefonon. TUDÁSTÁR KÉZDIVÁSÁRHELYEN. Ma 18 órától a Vigadó Művelődési Központ nagytermében György-Szakács Csaba, a sepsiszentgyörgyi dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház általános sebész főorvosa Jó reggelt! Hogy érzi magát? címmel tart előadást. VÍZELZÁRÁS. A Közüzemek Rt. tájékoztatja a fogyasztókat, hogy Kovásznán ma 8–17 óráig javítási munkálatok miatt az alábbi utcákban szünetel az ivóvízellátás: Fenyves,  Bercsényi Miklós, Jókai Mór, Arany János, Borvíz, Kicsi, Kodály Zoltán, Erdő, valamint a Piliske utcában a 40. házszámtól. S Sepsiszentgyörgyön ma 8–13 óráig az alábbi helyszíneken szünetel az ivóvízellátás: Gyöngyvirág utca 47. tömbház A, B, C és D lépcsőház, 40. tömbház C és D lépcsőház; a Dália utca 40. tömbház A és B lépcsőház; Tulipán utca 39. tömbház A, B, C és D lépcsőház, 50. tömbház A, B, C és D lépcsőház; a Krizantém utca 41. tömbház A, B lépcsőház, 48. tömbház A és B lépcsőház; Nicolae Iorga utca (Iosif Popoviciu az új megnevezése) 49. tömbház A, B, C és D lépcsőház, valamint a Nicolae Colan Általános Iskolában és az óvoda épületében, illetve a volt Trident üzlet épületében. LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, régi ruhákat szállít el ma Egerpatakon és Szacsván, pénteken Maksán és Sepsibesenyőn. Az üvegért 5 kilónként egy félliteres sört adnak. CSERNÁTONI BURROGTATÓ. A Haszmann Pál Múzeumban változatos műsorkínálattal szeptember 16-án, szombaton tartják az intézmény éves nagyrendezvényét. A Burrogtató 13 órakor kezdődik a veterán traktorok felvonulásával. HŐLÉGBALLON-FESZTIVÁL FORTYOGÓFÜRDŐN. Szep­tember 15–17. között újra megrendezik az X Balloon Fest elnevezésű rendezvényt Fortyogófürdőn. A rendhagyó és látványos fesztivál idei kiadására 12 hőlégballonnal várják a repülni és szórakozni vágyókat, a megye és az ország határain kívülről is. PARAJDI TÖLTÖTTKÁPOSZTA-FESZTIVÁL. Hétvégén szervezik meg a parajdi Töltöttkáposzta-fesztivált, mely szervezői szerint Székelyföld és egyben Románia első gasztronómiai fesztiválja, egy egyedi és jellegzetesen Parajdhoz fűződő esemény. A programban néptánc-együttesek elő­adásaival, népviseleti bemutatókkal és koncertekkel várják a szórakozni vágyókat, és természetesen a különleges káposztás ínyencségek sem maradnak el. KUTYAMENHELY. A sepsiszentgyörgyi kóbor kutyákkal kapcsolatos bejelentéseket a 0769 065 095-ös telefonszámon vagy a [email protected] e-mail-címen lehet megtenni. A kutyamenhelyért felelős személy: Balázsi-Bardócz Csaba, telefon: 0732 717 185. Látogatási program: hétfőtől péntekig 10–18, szombaton és vasárnap 10–14 óráig.

Hírdetés

 

Hitvilág

SEGÍTŐ CSOPORTOK. A sepsiszentgyörgyi unitárius egyháznál szeptember 16-án, szombaton 10.30–12 óráig Elengedéseink, 12.30–14.30-ig Anyán innen anyán túl önleltáros nyitott csoportjában várja az érdeklődőket Kurta Fruzsina pszichológus. BÚCSÚ ELŐPATAKON. Szep­tember 17-én, vasárnap 16 órától tartják az előpataki római katolikus templom búcsúját. Ma nagytakarítás lesz az előpataki templomban, aki tud menni segíteni, azt várják a belvárosi Szent József-plébánián reggel 9 órakor, onnan lesz a közös indulás Előpatakra. 

 

Mozi

A sepsiszentgyörgyi MŰVÉSZ MOZI mai műsora: 16.30-tól Dzsungel-mentő­akció 2.: A világ körül (románul beszélő) és 17 órától magyarul beszélő, 18 órától Gran Turismo (román feliratos), 18.30-tól Barbie (román feliratos), 20.30-tól Szenvedélyes szomszédok (román feliratos), 20.45-től A Védelmező 3. (román feliratos). Honlap: http://arta.cityplex.ro/hu. EVA FILMMAKERS FEST. Szep­tember 22–28. között zajlik Sepsiszentgyörgyön Románia egyetlen, kizárólag női filmeseknek szóló filmfesztiválja, az Eva FilmMakers Fest. A szabad helyek függvényében a fesztivál összes filmjére és a kapcsolódó rendezvényekre a belépőjegyek kedvezményes áron lesznek kaphatók. A program részletei az Eva FilmMakers Fest Facebook-oldalán érhetők el.

 

Ügyelet

Sepsiszentgyörgyön ma 20–6 óráig a Grigore Bălan tábornok úti Salvia I-es gyógyszertár teljesít éjszakai szolgálatot (telefon: 0267 313 513). Kézdivásárhelyen ma a Molnár Józsiás utcai Szent Anna (0267 360 015) gyógyszertár a szolgálatos.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »