Mi, hol, mikor?

Mi, hol, mikor?

Kovásznai Városnapok

Pénteken: 11 és 19 óra között a Kőrösi Csoma Sándor Egyesület és Népfőiskola szervezésében Értékeink nyomában: könyv- és játékvásár, kézműves-foglalkozások gyermekeknek, tárlatvezetés, Másréti Kató Zoltán Pokolsár című könyvének bemutatója és író-olvasó találkozó a Kőrösi Csoma Sándor Dokumentációs Központban; 15–17 óráig Élő szoborpark a Kőrösi Csoma Sándor Diákszínpad szervezésében a Városi Művelődési Ház előtti parkban; 17 órától a Kovásznai Tanulók Klubja tánccsoportjainak előadása; 18 órától a barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar koncertje; 18.30-tól hivatalos megnyitó, Gyerő József polgármester megnyitóbeszéde; 19 órától Retro Roll-koncert; 21 órától Alessia-koncert; 22 órától Background-koncert.

Előadás a mohácsi csatáról Kovásznán Kovásznán a Csoma Emlékközpontban ma 18 órától emlékeznek meg a mohácsi csatáról. Izsán Csaba történész, kutató A mohácsi csata emlékezete fél évezred távlatából címmel tart előadást. Házigazda: Ferencz Éva, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke.

Színház TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház szeptemberi műsorán: 5-én, szombaton és 6-án, vasárnap  19 órától a kamarateremben Alfred Jarry – Garai Judit: Übü király – Avagy itt (újra) királyság lészen, pedig demokrácia vala, rendező: Hegymegi Máté (korhatár: 16 éven felülieknek, időtartam: 2 óra szünet nélkül); 10-én, csütörtökön 19 órától a kamarateremben Ivan Viripajev: Oxigén, rendező: Pálffy Tibor (korhatár: 14 éven felülieknek, időtartam: 1 óra 30 perc szünet nélkül); 18-án, pénteken és 19-én, szombaton 19 órától a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében W. Shakespeare: A vihar, rendező: Bodó Viktor (korhatár: 16 éven felülieknek, időtartam: 1 óra 50 perc szünet nélkül); 26-án, szombaton és 27-én, vasárnap 19 órától a Székely Mikó Kollégium konferenciatermében Kommuna – székely ökorománc, írta és rendezte: Radu Afrim (korhatár: 14 éven felülieknek, időtartam: 3 óra 30 perc egy szünettel). M STUDIO. A sepsiszentgyörgyi mozgásszínház szeptember 15-én, kedden 19 órától a Háromszék Táncstúdióban a Lift2 című előadását játssza, rendező-koreográfus: Fehér Ferenc (időtartam: 45 perc szünet nélkül). JEGYEK a központi jegyirodában és a biletmaster.ro oldalon vásárolhatók.

Hírdetés

Mozi MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 16 órától Toy Story 5. (magyarul beszélő) és Mancs őrjárat. A dinófilm (magyarul beszélő), 17.45-től Pókember. Vadonatúj nap (román feliratos) és Odüsszeia (magyarul beszélő), 20.30-tól Csajos hétvége (román feliratos), 20.45-től Csak egy éjszaka (román feliratos).

Kastélynap Oltszemen MEGNYITÓ ÉS TÁRLATVEZETÉS. A Székely Lovasmúzeum ünnepélyes megnyitóját szeptember 5-én, szombaton 11 órától tartják a megújult oltszemi Mikó-kastélyban. Az eseményen köszöntőt mond Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Fodor István, Bodok község polgármestere és Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Fellép a sepsibodoki Református Kamarakórus, szaval Tamás Mária. A program 12 órától kastélytörténeti tárlatvezetéssel folytatódik Csáki Árpád történésszel, majd 13 órától kurátori tárlatvezetés várja az érdeklődőket Kinda István muzeológussal, a Székely Lovasmúzeum kurátorával. ERDÉLYI FILMBEMUTATÓ. A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet programja az oltszemi Mikó-kastélyban a Székely Lovasmúzeum megnyitóján: 13 órától kerül sor az Edoardo Winspeare által rendezett Vita mia című film erdélyi bemutatójára. A film első ízben dolgoz fel nemzetközi szemszögből egy, az erdélyi arisztokráciát mélyen érintő traumát, és viszi az európai közösség elé. Az erdélyi közösség, az oltszemi Mikó-kastély, Kovászna Megye Tanácsa, a Liszt Intézet rendkívüli erőfeszítéseket tett, hogy ez a nemzetközi produkció Háromszéken – Oltszemen, Málnáson és Zalánpatakon – valósuljon meg, a forgatást szakmai és logisztikai szempontból kiemelten támogatta. Ennek a rendkívüli vállalkozásnak az eredményét tekintheti meg a háromszéki közösség a forgatás helyszínén, az oltszemi Mikó-kastélyban annak bizonyítékául, hogy a megőrzött épített örökség milyen nemzetközi kulturális szerepet is tölthet be. Az eseményen részt vesz az olasz rendező, Edoardo Winspeare és a Vita szerepét alakító színész, Celeste Casciara, akikkel a film bemutatója után Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője beszélget.

Hitvilág ÖRÖKÖS SZENTSÉGIMÁDÁSI NAP. Szeptember 3-án, csütörtökön, Nagy Szent Gergely pápa és egyháztanító emléknapján van a sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-templom 20. felszentelési évfordulója és örökös szentségimádási napja. A lelkiségek szentségimádási órája: 8 órától Pro Vita Hominis Társaság, 9 órától Rózsafüzér-csoportok, 10 órától Ferences Világi Rend, 11 órától Fokolár Mozgalom, 12 órától hittanos gyerekek, 13 órától Élet a Lélekben imacsoport, 14 órától Hit és fény közösség, 15 és 16 órától csendes imaóra, 17 órától közös imaóra. Az örökös szentségimádási nap 18 órától hálaadó szentmisével fejeződik be.

Ügyelet Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Csíki utcai 231-es Dona gyógyszertár (0372 407 231) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Ambrózia I. (0267 342 851) gyógyszertár tart nyitva.

Röviden LOMTALANÍTÁS. Ma Magyarhermányban és Kisbaconban, csütörtökön Nagybaconban, pénteken Szárazajtán és Uzonkafürdőn folytatja vidéki lomtalanítási akcióját a Tega Rt. Elszállítanak régi bútorokat, ruhákat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat, fölöslegessé vált használati tárgyakat. Honlap: tega.ro. JOGI TANÁCSADÁS. Szerkesztőségünkben ma elmarad Balogh Klára jogtanácsos ingyenes jogi tanácsadása. HASZNOS TELEFONSZÁMOK. A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség a 0800 800 767-es ingyenes telefonszámon hívható; WhatsApp-üzeneteket a 0739 886 992-es számon fogadnak. * A sepsiszentgyörgyi közös temetővel kapcsolatos észrevételek jelezhetők hétköznapokon 8–16 óráig a 0733 937 831-es telefonszámon. * Az ivóvíz-szolgáltatással kapcsolatos észrevételeket, hibabejelentéseket a Hydrokov állandó szolgálata a 0744 326 104-es, illetve a 0267 315 393-as telefonszámon fogadja.  PARKOLÓJEGY KÉSZPÉNZZEL. Készpénzzel is lehet parkolójegyet vásárolni Sepsiszentgyörgyön. A parkolási rendszer használatának megkönnyítése érdekében újra bevezetik a készpén­zes fizetés lehetőségét egyelőre három helyen: a Közpénzügyi Igazgatóságon (Olt utca 2. szám), a polgármesteri hivatal iktatóirodájában (a főbejárat mellett), valamint a lakásgazdálkodási és közterület-foglalási irodában (Kőrösi Csoma Sándor utca 5. szám). A többi meglévő fizetési mód továbbra is használható  marad. ÜLÉS. A Roma Képviselők Tanácsa szeptember 3-án, csütörtökön 11 órától tartja következő ülését Sepsiszentgyörgyön a Kónya Ádám Művelődési Házban. A találkozó célja, hogy a tanács tagjai áttekintsék az előző ülés eredményeit, az akkor megfogalmazott kérések és vállalások megvalósulását, valamint meghatározzák a következő időszak legfontosabb feladatait. 


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »