A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai november elején ad limina látogatásra utaznak a Vatikánba. A püspököket fogadja XIV. Leó pápa, és a dikasztériumokat is felkeresik az MKPK tagjai. Ujházi Lóránd egyetemi tanárral, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Vallás és Társadalom Kutatóintézetének vezetőjével beszélgettünk az ad limina látogatás eredetéről és céljáról.
– Mit jelent pontosan az ad limina kifejezés, és honnan ered ez a hagyomány?
– Az ad limina szó szerint a küszöbhöz való látogatást jelenti. A teljes latin kifejezés – visitatio ad limina Apostolorum – Szent Péter és Szent Pál apostolok sírjára és bazilikájára utal. Ezzel jelölik azt a hivatalos eseményt, amikor egy adott ország püspöki karának tagjai Rómába zarándokolnak, és felkeresik a Szentatyát.
Az egyetemes Egyház és a részegyházak, illetve a római pápa és a püspökök kapcsolata nagyon régre nyúlik vissza.
A gyakorlatot azonban csak jóval később intézményesítették. A nagyobb fordulópontok szorosan összekapcsolódtak a Római Kúria reformjaival. Meghatározó volt a Tridenti Zsinat iránymutatása: ezt követően a Szentszék látni akarta, hogyan valósul meg a zsinati megújulás a gyakorlatban.
Ilyen jelentős esemény volt még V. Szixtusz pápa reformja, aki két korszakalkotó rendelkezéssel teremtette meg a modern gyakorlat alapjait. Kifejezetten az ad limina látogatás kötelezettségét, rendjét és földrajzi zónák szerinti gyakoriságát az 1585-ös, Romanus pontifex kezdetű bullájában szabályozta. Fontos megemlíteni, hogy a látogatások előkészítése és lebonyolítása során keletkezett jelentések, relációk és akták ma felbecsülhetetlen értékű egyháztörténeti források.
A 20. század elején Szent X. Piusz pápa 1909. december 31-én kiadott A remotissima kezdetű rendelete korszerűsítette az ad limina gyakorlatát. Korábban a vizitációk időköze a földrajzi távolság szerint változott: az itáliai püspököknek háromévente, a többi európainak ötévente, a tengerentúliaknak pedig tízévente kellett felkeresniük a pápát. X. Piusz vezette be a világszerte egységes ötéves ciklust, valamint egy részletes, mintegy százötven pontból álló kérdőívet. Ezzel létrejött a modern közigazgatáshoz hasonló, sematizált és aktásított adatszolgáltatás, amelyet később az 1917-es Egyházi Törvénykönyv véglegesen beépített az egyetemes kánonjogba.
– Milyen hatással volt erre az intézményre a II. Vatikáni Zsinat?
– Új teológiai alapot teremtett a Lumen gentium kezdetű konstitúció és a püspöki küldetésről szóló Christus Dominus kezdetű határozat, melyek megerősítették a püspöki kollegialitás eszméjét: a hangsúly a pusztán adminisztratív felügyeletről a testvéri, pásztori párbeszédre és a közösségre került. A zsinat után a pápák konkrét jogi aktusokkal ültették át ezt a gyakorlatba. Szent VI. Pál az 1967-es Regimini ecclesiae universae kezdetű konstitúcióval hajtotta végre a zsinat utáni kúriareformot, majd hivatalai révén modernizálta a jelentések kérdőíveit.
– Ezt követően miben változtattak a pápák?
– Szent II. János Pál az 1983-as Egyházi Törvénykönyvben (különösen a 399. és 400. kánonban) jogi erőre emelte a ma is érvényes kötelezettségeket, az 1988-as Pastor bonus kezdetű apostoli konstitúcióban pedig önálló fejezetben szabályozta a vizitáció teológiai célját és rendjét, amit az ugyanekkor kiadott hivatalos direktórium egészített ki. A legfrissebb állomást Ferenc pápa 2022-es Praedicate evangelium kezdetű apostoli konstitúciója jelenti: ez a kúriareform a korábbi kongregációk helyett dikasztériumokat hozott létre, és a látogatás lényegét a kölcsönös meghallgatásban, a szinodalitásban és a részegyházak pásztori támogatásában határozta meg.
– Mit lehet elmondani az ad limina látogatásokról a magyar egyház történetének szempontjából?
– A Magyar Katolikus Egyház számára különösen nehéz körülményeket teremtett a török hódoltság. A megszállt egyházmegyék püspökei közül sokan a királyi Magyarország területén éltek, így nemcsak a római látogatás jelenthetett nehézséget, hanem saját egyházmegyéjük helyzetének pontos megismerése is. A Szentszékkel való kapcsolattartás azonban ekkor sem szakadt meg: egri, váci és pécsi püspöki jelentésekből is ismerünk hódoltsági vonatkozású beszámolókat. Ezek fennmaradása nem feltétlenül jelent személyes római látogatást, de mutatja, hogy az egyházmegyék állapotáról ilyen körülmények között is igyekeztek tájékoztatni a Szentszéket.
A kommunista pártállam idején másfajta akadályok nehezítették a magyar püspökök és a Szentszék kapcsolatát. A püspöki kart állami ellenőrzés alatt tartották, ezért a kapcsolattartás és a Rómába utazás sem volt magától értetődő. Jól mutatja ezt, hogy
Amikor a hatvanas évek közepétől, a vatikáni keleti politika és az enyhülés nyomán fokozatosan újra engedélyezték az utazásokat, a delegációkat szigorúan megfigyelték. Az egyházi vezetőket lehallgatták, a kiutazókat beszervezett ügynökök kísérték, a római Pápai Magyar Intézet (PMI) mint szálláshely pedig kiemelt megfigyelési pontként működött. A hivatalos jelentéseket az Állami Egyházügyi Hivatal előzetesen átfésülte: elhallgatták a hitoktatás adminisztratív tiltását vagy a szerzetesrendek feloszlatásának fájó sebeit, s inkább a templomfelújításokat és a békés együttélést hangsúlyozták. Bár 1982-ben már a teljes, huszonkét fős püspöki kar kiutazhatott Szent II. János Pálhoz, a főpásztorokat hazaérkezésük után minden egyes elhangzott mondatról azonnal és részletesen elszámoltatták az egyházügyi megbízottak. A valóban kötetlen, szabad látogatások korszaka így csak a rendszerváltozással térhetett vissza.
– Mi a látogatás eredeti és mai teológiai, egyházi célja?
– A római pápával és az egyetemes Egyházzal fennálló hierarchikus közösség látható megélése és megerősítése. A II. Vatikáni Zsinat tanítása és az Egyházi Törvénykönyv (CIC 336. kánon) értelmében a püspöki kollégium mint testület csak a fejével, Péter apostol utódával közösségben állhat fenn és gyakorolhatja hatalmát. Az ad limina vizitáció ennek a teológiai valóságnak a jogi kifejeződése.
Ugyanakkor
A kánonjog hangsúlyozza, hogy a megyéspüspök a rábízott részegyházban rendes, saját jogú és közvetlen hatalommal rendelkezik (CIC 381. kánon). A látogatás során a Szentszék nem csupán aktákból és az ötévenként kötelező írásbeli jelentésből tájékozódik, hanem a helyi pásztorokkal személyesen tekinti át a Krisztustól kapott hármas küldetés – a tanítói, a megszentelői és a kormányzói feladat – helyi megvalósulását. Így a vizitáció egyszerre erősíti meg a helyi püspök kormányzat tekintélyét és illeszti azt harmonikusan az egyetemes Egyház életébe.
– Hogyan készül fel egy püspöki konferencia a látogatásra?
– Ehhez szigorúan meghatározott vatikáni sémák és kérdőívek szolgálnak alapul, amelyeket a Püspöki Dikasztérium bocsát a főpásztorok rendelkezésére. Fontos egyházjogi sajátosság, hogy az úgynevezett ötéves jelentést (Relatio quinquennalis, CIC 399. kánon) nem a testület tagjai állítják össze közösen, hanem minden egyes megyéspüspök önállóan készíti el a saját egyházmegyéjéről, és juttatja el a Szentszékhez a vizitációt megelőzően. Ezt egészíti ki a püspöki konferencia által készített országos léptékű szintézis, amely a makroszintű társadalmi, demográfiai és jogi folyamatokat foglalja össze. A jelentések szigorú tematikát követnek: a demográfiai mutatóktól és a szentségi élettől kezdve a papi hivatások helyzetén, a hitoktatáson és a gazdálkodáson át a szociális-karitatív szolgálatig minden részletre kiterjednek. Az egyes dossziék szükségképpen tükrözik a helyi sajátosságokat is. A Római Kúria dikasztériumai így egyszerre kapnak átfogó képet a teljes magyar egyház helyzetéről és az egyes egyházmegyék egyedi lelkipásztori realitásairól.
– Milyen protokoll szerint zajlik a látogatás, és hogyan fogadja a pápa a püspököket?
– Bár az Egyházi Törvénykönyv (CIC 400. kánon) értelmében az ad limina látogatás ötévente esedékes, a gyakorlatban ez a ciklus a Világegyház mérete miatt felborulhat. A hatalmas nemzeti egyházak – mint az amerikai vagy a brazil – nem is egyetlen delegációban utaznak, hanem több turnusban fogadják őket.
A találkozás formájában jelentős stílus- és szemléletváltás történt az utóbbi évtizedben. Szent II. János Pál és XVI. Benedek pápa idején még az volt a rend, hogy a közös plenáris ülés mellett minden megyéspüspökkel sor került egy rövid, formális, négyszemközti magánbeszélgetésre is a pápai dolgozószobában. Ferenc pápa ezzel szemben alapvetően megújította az audienciák jellegét: eltörölte az előre megírt, formális beszédek felolvasását, és a szinodalitás jegyében egyetlen nagy, kötetlen és közvetlen testvéri dialógusra hívta össze a püspöki kart. Egy ilyen, akár két-három órás megbeszélésen a püspökök körben ülve, előzetesen leadott kérdéssor nélkül vethetik fel a legégetőbb helyi problémákat, vitákat vagy pasztorális örömöket.
– A magyar egyházi vezetők legutóbb 2017 őszén jártak a Szentszéknél. Értékelik ilyenkor az elmúlt majd tíz évet is?
– A Magyar Katolikus Egyház esetében a 2017 óta eltelt időszak egyházkormányzati szempontból is sajátos dinamikát mutat, hiszen ezen időszak alatt két jelentős apostoli esemény is történt: Ferenc pápa részvétele a 2021-es Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, valamint a 2023-as hivatalos apostoli látogatása.
Az elkövetkező római megbeszélések így nem csupán az írásbeli adatsorokra támaszkodnak, hanem közvetlenül értékelhetik e tanítóhivatali iránymutatások helyi recepcióját és gyakorlati megvalósulását is.
– Milyen ügyekben kérhetnek útmutatást a püspökök a vatikáni dikasztériumoktól?
– Az Egyház belső rendjében alapvető a szubszidiaritás elve: az egyházmegyei élet ügyeit helyi szinten, a megyéspüspök rendes kormányzati hatalmával kell rendezni. Ha azonban rendszerszintű feszültség adódik, a Szentszék határozott útmutatást és eljárási keretet ad. A dikasztériumokkal folytatott megbeszéléseken elkerülhetetlen a mélyebb társadalmi folyamatok közös elemzése is: a magyar püspökök esetében ilyen a vallásosság és az egyházi kötődés átalakulása – amelyet a legutóbbi népszámlálási adatok is jeleztek –, valamint az a kettősség, hogy a bővülő egyházi intézményrendszer fenntartása mellett hogyan lehet hatékony válaszokat találni a papi hivatások számának és a hívek létszámának csökkenésére.
– Milyen liturgikus események alkotják a vizitáció lelki oldalát?
– Minden hivatali egyeztetés mellett
Az Egyházi Törvénykönyv (CIC 400. kánon) kifejezett kötelezettségként írja elő a két apostolfejedelem, Szent Péter és Szent Pál sírjának felkeresését és tiszteletét. Szent Péter sírjánál a püspöki testület ünnepélyesen megújítja hitvallását és Péter utóda iránti hűségesküjét, megvallva a részegyházak és az apostoli szék elválaszthatatlan egységét. A direktórium rendje szerint a püspökök koncelebrált szentmisét mutatnak be a négy római pápai bazilikában, amelyek a katolikus egyháztan legfontosabb dimenzióit testesítik meg: a Szent Péter-bazilika a péteri egységet, a falakon kívüli Szent Pál-bazilika az evangélium hirdetésének missziós parancsát, a római püspök valódi katedrálisa, a lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház a helyi egyházaknak a római anyaegyházhoz való szoros kötődését. A Santa Maria Maggiore-bazilikában pedig Mária, az Egyház Anyja közbenjárását kérik szolgálatukra a püspökök.
A hivatalos liturgiák mellett a nemzeti püspöki karok látogatása saját történelmi identitásuk megélésére is lehetőséget ad. A magyar püspökök esetében ez elválaszthatatlan a Szent Péter-bazilika altemplomában található Magyarok Nagyasszonya-kápolna felkeresésétől, a nemzeti zarándokközpontként működő Santo Stefano Rotondo-templomtól – amely a történelmi magyar nemzeti templom szellemi örököse –, valamint a szálláshelyként és bázisként szolgáló Pápai Magyar Intézettől. Amennyiben a delegációban bíboros is jelen van, a saját római címtemplomában bemutatott liturgia azt a sajátos kánonjogi köteléket is megjeleníti, amellyel a bíboros mint a római papság tiszteletbeli tagja közvetlenül kapcsolódik a római püspök székéhez.
Fotó: Lambert Attila; Merényi Zita
Baranyai Béla/Magyar Kurír
Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2026. október 25-i számában jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
