Mi Hazánk: felháborító, hogy mindössze 180 ezer forintot ér egy kar elvesztése

A Mi Hazánk megdöbbenéssel értesült róla, hogy csak 180 ezer forint bírságra ítélte a Miskolci Törvényszék annak a sajókazai telephelynek a vezetőjét, akinek nemtörődömsége és felelőtlensége miatt egy bálázógép ledarálta egy 20 éves fiú karját.

Ráadásul ennél sokkal súlyosabb tragédia is történhetett volna. Az áldozat testvére szerint, aki a hulladékkezelőben dolgozott, balesetet szenvedett testvére csak azért van még mindig életben, mert egy, a közelben lévő targoncakezelő le tudta állítani időben a gépet, nélküle biztos, hogy egész testét ledarálta volna a bálázó.

Hírdetés

A Kazincbarcikai Járásbíróság első fokon megállapította, hogy a telephely tulajdonosa tisztában volt a bálázógép hibáival, miszerint a gépen éveken keresztül nem volt védőrács, és hogy a dolgozóknak a bálázó működése közben a hibaelhárítás érdekében manuálisan be kellett avatkozniuk. Míg korábban elsőfokon három év próbára bocsátották a munkáltatót, másodfokon jelentősen enyhítettek, és egy felháborító, csupán 180 ezer forintos bírságot szabtak ki.

A Mi Hazánk egyetért a Magyar Szakszervezeti Szövetség állításával, miszerint az ilyen balesetek nem félresiklások, hanem a rossz munkavédelem és a megfeszített munkatempó következményei. Gyökeres változásokra van szükség Magyarországon, és ezt az ügyet sem kívánjuk annyiban hagyni, meg fogjuk vizsgálni a jogi lehetőségeket, hogyan nyerhetné el méltó büntetését a gondatlan munkáltató – írja közleményében Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének elnöke.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »