Mi Hazánk: a kormány 21-re is lapot húz

Tavaly év végén nagy port kavart az állami szférában dolgozók körében a kötelező oltás bevezetésének terve. A közel egy hónapja felmért adatok szerint a pedagógusok több mint tíz százaléka, a rendvédelmi dolgozóknak pedig harminc százaléka nem vette fel a rájuk kényszerített vakcinát a kijelölt határidőig, s nagy részük nem is tervezi azt a jövőben sem. Ez számokban kifejezve tízezreket jelent, hiszen mindkét ágazatban körülbelül tíz-tízezer munkavállaló tart ki a végsőkig.

A tanárok helyzete sanyarúbb, hiszen közülük január harmadika után már nem térhetett vissza az intézményébe tanítani az, aki nem vette fel az erőltetett vakcinát. Vagyis sokan mégis, hiszen a kormány, felismerve a helyzet súlyosságát és tartva az oktatási rendszer összeomlásától, időnyerés céljából engedményeket helyezett kilátásba, amely engedményeket egy miniszteri méltányossági kérelem benyújtásával lehetett megszerezni Kásler Miklóstól, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetőjétől. A kérelem benyújtásával sokan éltek, főként azok, akik átestek a betegségen és van ellenanyagszintjük és védettségi kártyájuk is, vagy orvosi igazolást szereztek be egészségügyi problémákra hivatkozva, de sok olyan eset is napvilágot látott, amikor ezek nélkül is kaptak felmentést pedagógusok.

Hírdetés

Az Emmi hivatalos számadatokat nem ad a tankerületek és az intézmények számára, így az igazgatók csak saját felméréseik, kérdőíveik alapján tudják megítélni, hogy hány fő esett ki a kollégáik közül, hány kiesett kolléga után kell megoldani az eddig is problémás helyettesítést. Ami az Emminek csak 2-3% statisztikai adat, az a valóságban ezrek életének, egzisztenciájának, hivatásának a létbizonytalanságban tartása. Az biztos, hogy a kényszerítés és az átgondolatlan intézkedések miatt az oktatási intézmények kétharmada került az eddigieknél is nehezebb helyzetbe országosan, de helyenként a működésképtelenség is jellemző. Azoknak a tanároknak sem rózsás a helyzete, akik egyelőre maradhattak, hiszen sokuk osztályát elvették, s egy mindennapos pszichológiai hadjáratnak vannak kitéve, kérdés, hogy azt meddig fogják bírni.

A Mi Hazánk Mozgalom idejében figyelmeztette a kormányt, hogy fújjon visszavonulót, de úgy látszik, nekik semmi sem drága, és a több ezer egészségügyi dolgozó után, most több ezer tanártól is megfosztja a pályát, amin eddig is óriási létszámhiány volt. E hónapban jön a kényszeroltások főpróbája, hiszen a rendvédelemben, a tűzoltók, rendőrök, katonák, börtönőrök hiányával előzetesen kalkulálva, összedőlhet az egyébként is csak statisztikai allűrökkel összetákolt rendszer.

A Mi Hazánk egyedüli pártként mondta és mondja most is, hogy senkire ne kényszerítsék rá azokat a „védőoltásokat”, amelyek hatékonysága megdőlt az utóbbi hónapokban, viszont rengeteg oltás után bekövetkezett mellékhatás látott napvilágot! Az egyén döntése kell, hogy maradjon, hogy hogyan szeretné megvédeni az egészségét és, hogy miben lát kisebb kockázatot. A Mi Hazánk senki vonatkozásában nem tudja elfogadni a kötelező jellegű oltást, több tüntetést tartottunk vidéken és a fővárosban, amit folytatni fogunk a jövőben is, mert mi tényleg komolyan gondoljuk, hogy „Minden magyar felelős, minden magyarért!” – írja közleményében Dócs Dávid, a Mi Hazánk alelnöke.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »