Mi a véleménye arról, hogy november 17-e már nem szabadnapos ünnep? – Fedor Gál válaszol

Mi a véleménye arról, hogy november 17-e már nem szabadnapos ünnep? – Fedor Gál válaszol Károly Beáta2025. 11. 19., sze – 10:56

Azoktól, akik ma Szlovákiában kormányoznak, semmi mást nem vártam.

Fedor Gál szlovák szociológus, prognosztikus, politikus és vállalkozó, aki 1945‑ben született Terezínben. Ő volt az egyik alapítója a „Verejnosti proti násiliu” (Nyilvánosság az Erőszak Ellen) mozgalomnak, amely kulcsszerepet játszott a 1989-es bársonyos forradalomban. Később kiadót alapított (G plus G), dokumetarista tevékenységet folytat, és aktivista is, különösen kisebbségek ügyében.

Azoktól, akik ma Szlovákiában kormányoznak, semmi mást nem vártam. A történet jó oldala, hogy mobilizálták a lakosságot. Szerintem ha szabadnap maradt volna november 17-e, annyian nem lettek volna az utcákon, mint így. 

Azt gondolom, hogy bumerángént fog ez a döntés visszatérni a kormányhoz, azok is megemlékeznek majd november 17-éről, akik enélkül nem tették volna, mert egyfajta ellentüntetésként fogják fel. 

Engem is sok helyre hívtak, tudom, hogy nagy a készülődés Szlovákia-szerte, és adja Isten, hogy Fico érzékelje, mit üzennek ezzel neki az emberek.

Kapcsolódó cikkünk

Biztatóak a spontán kezdeményezések, amelyek azt sejtetik, hogy nagyon sokan fognak mégis ünnepelni.

Újságíró, néprajzkutató. A bársonyos forradalom után, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) polgári kezdeményezés közéleti politikusa, a Független Magyar Kezdeményezés (FMK) egyik alapítója és a Csehszlovák Szövetségi Gyűlés alsóházának tagja.

Megértem a kormány szempontjait, hogy túl sok a szabadnap, de nekem azért fáj, hogy pont november 17-ét szüntették meg, mert úgy érzem, ez volt az egyetlen ünnepünk, amelyet mindenki a magáénak vallhat. Csehszlovákia felosztásával sokan nem értettek egyet, ezért január 1-je eleve megosztó. 

A szlovák nemzeti felkelés a déli országrészt nem érintette, hiszen akkor nem volt része annak az államnak, amelyben a felkelés zajlott. A bársonyos forradalom volt az egyetlen, amelybe minden társadalmi réteg, minden nemzetiség bekapcsolódott, ez lehetne össznépi ünnep, és ezt akarják elvenni tőlünk. 

De biztatóak a spontán kezdeményezések, amelyek azt sejtetik, hogy nagyon sokan fognak mégis ünnepelni.

Kapcsolódó cikkünk

František Mikloško már a kommunizmus alatt is ellenzéki volt, és ma, parlamenti képviselőként is nyíltan vállalja a véleményét. Még akkor is, ha az ellentmond az őt delegáló KDH álláspontjának. Arról, hogy november 17-e nem szabadnapos ünnep többé Szlovákiában, azt gondolja, hogy Fico a saját szégyenét akarja eltávolítani az emberek szeme elől.

Amikor a parlament megszavazta a november 17-i szabadnap meg-sz üntetéséről szóló törvényt, ön felkiáltott, hogy „Szégyelljétek magatokat!” Miért?

Mert november 17-e a szlovák állampolgárok legbátrabb és legtisztességesebb magatartására emlékeztet, amikor az egész ország tudta, milyen értékek mellett kell kiállnunk. Természetesen Robert Ficónak, aki azt mondta, hogy az egész bársonyos forradalmat észre sem vette, ez kellemetlen emlék. Nem csak azért, mert neki nincsenek elvei, hanem mert az újságírók állandóan az orra alá dörgölték ezt a kijelentését. Annyira nem azonosult november 17-ével, hogy a legjobbnak tartotta az egész ünnepet megszüntetni. Ezáltal a szabadságért és a demokráciáért vívott harc emléknapja ugyanolyan jelentéktelenné válhat, mint Csehszlovákia megalakulásának emléknapja, október 28-a.

Mit tehet ez ellen a parlamenti ellenzék és a polgári társadalom?

Azt, hogy folyton emlékeztet az 1989-es rendszerváltás jelentőségére. Szimbolikus értékkel bír, hogy épp idén november 17-én leplezik le a pozsonyi Szabadság téren az 1989-es forradalom emlékművét, ami egy nagy kőkocka. Robert Ficónak csak annyit üzennék, hogy a 17-i szabadnapot ugyan megszüntette, de próbálja meg ezt a hatalmas kőtömböt is elgörgetni.

Mit gondol, miért nem övezte nagyobb társadalmi felháborodás a szabadnap megszüntetését és ezáltal az ünnep degradálását?

Engem is meglepett, mennyire gyenge volt a visszhang. Akkor úgy tűnt, hogy nekünk már minden mindegy, csak az érdekel, ami a zsebünkre megy, mert egy emlékezet nélküli nemzet vagyunk. De most jelzésértékűnek és dicséretesnek tartom, mennyi cég, önkormányzat és iskola adott november 17-re szabadnapot az alkalmazottainak és diákjainak. Az is sokatmondó, hogy Fico egyrészt nálunk megszünteti a diktatúrából való felszabadulás ünnepét, másrészt Kínában diktátorokkal ünnepli a második világháború ázsiai befejezésének 80. évfordulóját. Ez egy értékvesztett politizálás, amely Oroszországhoz, Kínához és Vietnámhoz kötődik. Beszélhet, amennyit akar arról, hogy gazdasági kapcsolatokról van szó és békét akar Ukrajnában, a szimbolika teljesen egyértelmű, mert azt soha nem mondta ki, hogy az agresszor Oroszország.

Ön régóta ismeri őt. Meggyőződésből cselekszik, pragmatikusan arra hajlik, amerre a szél fúj, vagy a merénylet óta a düh és a bosszúvágy vezérli?

Mindig pragmatikus volt, úgy váltogatta a véleményét, ahogy az a hatalmi ambícióinak megfelelt. Jól illusztrálható ez azon a példán, hogy a magyarellenes, Malina Hedviget meggyalázó Ficóból hogyan lett a magyar miniszterelnök, Orbán barátja. Ahogy Orbán liberálisból nemzeti konzervatív politikussá vedlett át, úgy vált Fico kommunistából a nemzeti konzervatív eszmék hirdetőjévé – bármily hamisan hangzik is ez a szájából. Orbán is, Fico is megnyerte magának a katolikus egyház vezetőit, és a püspökök egyik országban sem tiltakoztak ez ellen.

November 17-e a legemelkedettebb nemzeti ünnepünk lehetett volna, hiszen soha nem volt az ország népe olyan egységes, mint 1989 őszén. Hová tűnt ez az étosz?

Elveszett a mindennapi megélhetési gondok között. Sajnos az az igazság, hogy a szlovák nemzetnek nincs történelmi emlékezete, mindig csak túlélni akart, kivárni, amíg elmúlik a vihar, és aztán eldönteni, melyik oldalra álljon. Hiányoztak az elitek is, akiknek a szavára mindenki adott volna, és ez érvényes az 1989. november 17-i események főszereplőire is. Ma ott tartunk, hogy Milan Kňažko feljelentette Fedor Gált, és a többiek közül még ha meg is szólalna valaki, kevesen figyelnének rá. De felemelhették volna a hangjukat az egyházak, mert november 17-e nélkül nem lenne valásszabadság, az SNS, mert önálló szlovák állam sem létezne, ha nincs a rendszerváltás, mégis mindenki csendben van.

Negyven évig éltünk szocializmusban, és harminchat éve élünk demokráciában. Tudjuk értékelni?

Azt hiszem, nem voltunk készek rá, és a jelentőségét sem fogtuk fel. Ezért tartottam fontosnak, hogy a kommunizmus áldozatainak emlékét megőrizzem, több könyvet is írtam vagy szerkesztettem erről a témáról. Az utolsó az üldözöttek feleségeinek szenvedéstörténeteit tartalmazza, jövőre fog megjelenni. Számomra a kommunizmus negyven éve olyan volt, mint a bibliai negyvenéves vándorlás a pusztában. Ezt a fejezetet lezártam, most arról kezdek el gondolkodni, hová jutottunk, és jó irányba tartunk-e. Tartok attól, hogy nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel.

Nem az ennek az oka, hogy lényegében nem változtunk, csak az osztályharcot a legalpáribb nacionalizmus váltotta fel?

De, pontosan az. Az egyik ideológiát a másikra cseréltük, és csak rövid időszakokon keresztül próbáltunk demokraták lenni. Ez a mostani kormány már nem is tetteti, hogy ez lenne a célja, kizárólag a hatalom érdekli. Ha a ténykedésüket nézem, azt látom, hogy az annyira óhajtott önálló Szlovákia kormányzása már nem is érdekli őket, nincsenek terveik, elképzeléseik, vízióik. Az egyetlen céljuk a gazdagodás és a büntethetetlenségük megőrzése.

Ön 1990-tól 2010-ig, húsz évig volt parlamenti képviselő és a parlament elnöke is. Tizenhárom év szünet után, 2023-ban tért vissza a parlamenti padsorokba. Nagy különbséget tapasztalt a jogalkotás és a viták színvonalát illetően?

Egy falusi kocsmában magasabb a viták színvonala, mint a szlovák parlamentben. Néha úgy érzem, hogy a gyűlölet és az ellenségeskedés árnya telepedett az egész törvényhozó testületre, nem a vélemények ütköznek, csupa személyeskedés az egész. Minden az olcsó populizmusról szól. A parlamenti képviselők többsége sajnos lesüllyedt a hatásvadász hordószonokok, közösségi oldalakon névtelenül fecsegők szintjére.

Önnel szemben is megengedik maguknak ezt a minősíthetetlen hangnemet?

Nem, mert én sem támadok a személyében soha senkit. Az egyetlen, akit név szerint szoktam említeni a felszólalásaimban, az Robert Fico, mert ő testesíti meg ezt a rendszert.

Miért nem zavarja a polgárok többségét ez az értékrendbeli relativizmus, a közbeszéd durvulása?

Mert már nincs is, aki figyelmeztetne erre. Hiányoznak a morális autoritások, az egyház vezetői nem azok, a politikusok duplán nem, a tisztességes, rendes emberek többsége pedig távol tartja magát a közélettől. 1989 óta a leginkább kiüresedett korszakot éljük.

Nem azért van ez, mert folyton olyan témákat szervíroznak nekünk a politikusok, amelyeknek egyetlen célja a valódi problémákról való figyelemelterelés? Európa jövője, az Oroszországhoz való viszonyulás és a gazdasági kérdések helyett azzal foglalkozunk, hogy alkotmányba foglaljuk: csak férfi és nő létezik.

1989 novemberében össztársadalmi sokkot éltünk át. Addig a történelemben mindig voltak ellenségeink: a magyarok, a csehek, a kommunisták, és hirtelen ellenségek nélkül maradtunk. Nosza, újra elővettük a magyarokat a nyelvtörvénnyel, aztán a cseheket az önállósulási törekvésekkel, majd a migránsokat, Soros Györgyöt és persze a mindenkori ellenzéket. Mire majdnem ott tartottunk, hogy Ficónak már nincs is valódi súllyal bíró ellensége, az égből pottyant le neki a liberalizmus és a progresszivizmus.

És az senkinek nem szúr szemet, hogy a keresztény-konzervatív értékeket itt olyan politikusok védelmezik, akik házasságtörők, szeretőket tartanak, tizenöt nőtől van húsz gyerekük?

Ha a választókat ez nem zavarja, mit lehet tenni? Ebben az országban mindig fontosabb volt a látszat, mint a valóság. A mostani alkotmánymódosítás olyan aknát dobott a szlovák jogrendbe, hogy a szilánkjait évtizedekig fogjuk szedegetni. Ez egy sajgó seb marad a társadalom szövetén, mert embercsoportok méltóságát sértettük meg. Utánuk pedig mások is következhetnek, mert a nemzeti identitás szuverenitásának fogalomkörébe bármi belefér. Mindenki úgy értelmezheti ezt a szókapcsolatot, ahogy akarja.

Miért nem ismerte fel ezt a veszélyt a katolikus egyház?

Mert összefonódott a hatalommal, hiszen állami finanszírozásból él. Ficónak nem is kell erre figyelmeztetnie a püspököket, mind jól tudják, hogy állami támogatás nélkül ebek harmincadjára jutnak. Aki ismeri a katolikus egyház történelmét, tudja, hogy minden üldöztetésnek volt előzménye, valami, amiben az egyház hibát vétett. A francia forradalom egyházellenessége abból fakadt, hogy az egyház azelőtt a monarchia oldalán állt, és nem foglalkozott a nép problémáival. A kommunisták egyházellenességének muníciót szolgáltatott a klerofasiszta szlovák állam. Félek, hogy azzal a szűklátókörűséggel, amellyel a katolikus egyház a nevét adta ehhez az alkotmánymódosításhoz, új frontot nyitott maga ellen. Amint a progresszív erők jutnak hatalomra, erős és hiteles érvrendszer lesz a birtokukban az egyház ellen.

Önt is keresték a püspökök az alkotmánymódosításról döntő szavazás előtt?

Nem, csak utána írt egyikük, hogy elárultam a keresztény értékeket. Azt válaszoltam neki, hogy szerintem egy embercsoport megalázása nem keresztény érték. Ezzel csak tovább rontottuk az alkotmányunkat, amelyben már az a megfogalmazás is rossz, hogy nem Szlovákia polgáraira, hanem a szlovák nemzetre hivatkozik. A kisebbségek egyenragú polgárok, adófizetők, azok is, akik nem férfiak vagy nők, hanem interszexuálisak.

Beszélt erről olyan képviselőtársaival, akik igennel szavaztak? Meg tudták indokolni, miért tartottak a Smerrel?

Mindenkinek megvolt a saját indoka az erkölcsvédelemtől a homofóbián át egészen addig, hogy úgy érezték, most történelmet írnak. Azt sem vonom kétségbe, hogy sokan meggyőződésből szavaztak, mert hiszik, hogy jobban fogunk élni, ha az alkotmányba foglaljuk, hogy csak férfi és nő létezik. Ami igazán felháborított, az egyes képviselőknek azon érvelése volt, hogy a Szentlélek ezt súgta nekik. Ez az exaltált hitvallás nem való a politikába, nevetséges és hiteltelen. Mi van, ha nekem mást súgott a Szentlélek? Erre fogunk hivatkozni komoly döntéseknél, amelyek az ország jövőjét befolyásolják? Szerintem ezek az emberek egyszerűen gyávák, nem merik vállalni a véleményüket, ezért hivatkoznak felsőbb autoritásra.

Mit gondol, hogyan fogja befolyásolni a KDH jövőjét ez a döntés?

Sokáig fel fogják róni nekik, hogy az egészségügyi, oktatásügyi, az emberek mindennapi életét befolyásoló kérdések helyett ideológiai témákkal foglalkoznak, a keresztény polgárok pártja helyett a katolikus egyház pártja akarnak lenni, és a püspökök véleményétől teszik függővé a döntéseiket. Szerintem ez nagy hiba, és egyre kevésbé értem, mire akarja a KDH alapozni az öntudatát.

Ján Čarnogurskýval a közös disszidensi múlt és sokáig a kereszténydemokrata pártszövetségi politika is összekötötte. Mit gondolt, amikor látta őt az ukrajnai Mariopulban lövöldözni?

Hogy öregkorára elveszítette a józan eszét és az értékítéletét. Aki abba a Mariopulba megy az oroszokkal lőgyakorlatra, amelyet ugyanazok az oroszok a földdel tettek egyenlővé, az egy cinikus hiéna. Ján Čarnogurskýval nemcsak az a baj, hogy őszintén hiszi, hogy a nyugat hanyatlik, és Oroszország az egyetlen mentsvárunk, hanem hogy ezt a meggyőződését egyre ízléstelenebb módon demonstrálja is. De nem ő az egyetlen ember, akivel szétváltak az útjaink, Vladimír Palkóval sincs már mit mondanunk egymásnak. Senkivel szemen nincs bennem harag, gyűlölet, de hetvenen túl már úgy gondolom, jogom van arra, hogy a saját utamat járjam. Nagyon komoly időket élünk, itt nincs helye az alakoskodásnak. Ha valamikor, akkor most mindenkinek színt kell vallania, hová tartozik.

Kapcsolódó cikkünk

František Mikloško már a kommunizmus alatt is ellenzéki volt, és ma, parlamenti képviselőként is nyíltan vállalja a véleményét. Még akkor is, ha az ellentmond az őt delegáló KDH álláspontjának. Arról, hogy november 17-e nem szabadnapos ünnep többé Szlovákiában, azt gondolja, hogy Fico a saját szégyenét akarja eltávolítani az emberek szeme elől.

Amikor a parlament megszavazta a november 17-i szabadnap meg-sz üntetéséről szóló törvényt, ön felkiáltott, hogy „Szégyelljétek magatokat!” Miért?

Mert november 17-e a szlovák állampolgárok legbátrabb és legtisztességesebb magatartására emlékeztet, amikor az egész ország tudta, milyen értékek mellett kell kiállnunk. Természetesen Robert Ficónak, aki azt mondta, hogy az egész bársonyos forradalmat észre sem vette, ez kellemetlen emlék. Nem csak azért, mert neki nincsenek elvei, hanem mert az újságírók állandóan az orra alá dörgölték ezt a kijelentését. Annyira nem azonosult november 17-ével, hogy a legjobbnak tartotta az egész ünnepet megszüntetni. Ezáltal a szabadságért és a demokráciáért vívott harc emléknapja ugyanolyan jelentéktelenné válhat, mint Csehszlovákia megalakulásának emléknapja, október 28-a.

Mit tehet ez ellen a parlamenti ellenzék és a polgári társadalom?

Azt, hogy folyton emlékeztet az 1989-es rendszerváltás jelentőségére. Szimbolikus értékkel bír, hogy épp idén november 17-én leplezik le a pozsonyi Szabadság téren az 1989-es forradalom emlékművét, ami egy nagy kőkocka. Robert Ficónak csak annyit üzennék, hogy a 17-i szabadnapot ugyan megszüntette, de próbálja meg ezt a hatalmas kőtömböt is elgörgetni.

Mit gondol, miért nem övezte nagyobb társadalmi felháborodás a szabadnap megszüntetését és ezáltal az ünnep degradálását?

Engem is meglepett, mennyire gyenge volt a visszhang. Akkor úgy tűnt, hogy nekünk már minden mindegy, csak az érdekel, ami a zsebünkre megy, mert egy emlékezet nélküli nemzet vagyunk. De most jelzésértékűnek és dicséretesnek tartom, mennyi cég, önkormányzat és iskola adott november 17-re szabadnapot az alkalmazottainak és diákjainak. Az is sokatmondó, hogy Fico egyrészt nálunk megszünteti a diktatúrából való felszabadulás ünnepét, másrészt Kínában diktátorokkal ünnepli a második világháború ázsiai befejezésének 80. évfordulóját. Ez egy értékvesztett politizálás, amely Oroszországhoz, Kínához és Vietnámhoz kötődik. Beszélhet, amennyit akar arról, hogy gazdasági kapcsolatokról van szó és békét akar Ukrajnában, a szimbolika teljesen egyértelmű, mert azt soha nem mondta ki, hogy az agresszor Oroszország.

Ön régóta ismeri őt. Meggyőződésből cselekszik, pragmatikusan arra hajlik, amerre a szél fúj, vagy a merénylet óta a düh és a bosszúvágy vezérli?

Mindig pragmatikus volt, úgy váltogatta a véleményét, ahogy az a hatalmi ambícióinak megfelelt. Jól illusztrálható ez azon a példán, hogy a magyarellenes, Malina Hedviget meggyalázó Ficóból hogyan lett a magyar miniszterelnök, Orbán barátja. Ahogy Orbán liberálisból nemzeti konzervatív politikussá vedlett át, úgy vált Fico kommunistából a nemzeti konzervatív eszmék hirdetőjévé – bármily hamisan hangzik is ez a szájából. Orbán is, Fico is megnyerte magának a katolikus egyház vezetőit, és a püspökök egyik országban sem tiltakoztak ez ellen.

November 17-e a legemelkedettebb nemzeti ünnepünk lehetett volna, hiszen soha nem volt az ország népe olyan egységes, mint 1989 őszén. Hová tűnt ez az étosz?

Elveszett a mindennapi megélhetési gondok között. Sajnos az az igazság, hogy a szlovák nemzetnek nincs történelmi emlékezete, mindig csak túlélni akart, kivárni, amíg elmúlik a vihar, és aztán eldönteni, melyik oldalra álljon. Hiányoztak az elitek is, akiknek a szavára mindenki adott volna, és ez érvényes az 1989. november 17-i események főszereplőire is. Ma ott tartunk, hogy Milan Kňažko feljelentette Fedor Gált, és a többiek közül még ha meg is szólalna valaki, kevesen figyelnének rá. De felemelhették volna a hangjukat az egyházak, mert november 17-e nélkül nem lenne valásszabadság, az SNS, mert önálló szlovák állam sem létezne, ha nincs a rendszerváltás, mégis mindenki csendben van.

Negyven évig éltünk szocializmusban, és harminchat éve élünk demokráciában. Tudjuk értékelni?

Azt hiszem, nem voltunk készek rá, és a jelentőségét sem fogtuk fel. Ezért tartottam fontosnak, hogy a kommunizmus áldozatainak emlékét megőrizzem, több könyvet is írtam vagy szerkesztettem erről a témáról. Az utolsó az üldözöttek feleségeinek szenvedéstörténeteit tartalmazza, jövőre fog megjelenni. Számomra a kommunizmus negyven éve olyan volt, mint a bibliai negyvenéves vándorlás a pusztában. Ezt a fejezetet lezártam, most arról kezdek el gondolkodni, hová jutottunk, és jó irányba tartunk-e. Tartok attól, hogy nem tudtunk élni a lehetőségeinkkel.

Nem az ennek az oka, hogy lényegében nem változtunk, csak az osztályharcot a legalpáribb nacionalizmus váltotta fel?

De, pontosan az. Az egyik ideológiát a másikra cseréltük, és csak rövid időszakokon keresztül próbáltunk demokraták lenni. Ez a mostani kormány már nem is tetteti, hogy ez lenne a célja, kizárólag a hatalom érdekli. Ha a ténykedésüket nézem, azt látom, hogy az annyira óhajtott önálló Szlovákia kormányzása már nem is érdekli őket, nincsenek terveik, elképzeléseik, vízióik. Az egyetlen céljuk a gazdagodás és a büntethetetlenségük megőrzése.

Ön 1990-tól 2010-ig, húsz évig volt parlamenti képviselő és a parlament elnöke is. Tizenhárom év szünet után, 2023-ban tért vissza a parlamenti padsorokba. Nagy különbséget tapasztalt a jogalkotás és a viták színvonalát illetően?

Egy falusi kocsmában magasabb a viták színvonala, mint a szlovák parlamentben. Néha úgy érzem, hogy a gyűlölet és az ellenségeskedés árnya telepedett az egész törvényhozó testületre, nem a vélemények ütköznek, csupa személyeskedés az egész. Minden az olcsó populizmusról szól. A parlamenti képviselők többsége sajnos lesüllyedt a hatásvadász hordószonokok, közösségi oldalakon névtelenül fecsegők szintjére.

Önnel szemben is megengedik maguknak ezt a minősíthetetlen hangnemet?

Nem, mert én sem támadok a személyében soha senkit. Az egyetlen, akit név szerint szoktam említeni a felszólalásaimban, az Robert Fico, mert ő testesíti meg ezt a rendszert.

Miért nem zavarja a polgárok többségét ez az értékrendbeli relativizmus, a közbeszéd durvulása?

Mert már nincs is, aki figyelmeztetne erre. Hiányoznak a morális autoritások, az egyház vezetői nem azok, a politikusok duplán nem, a tisztességes, rendes emberek többsége pedig távol tartja magát a közélettől. 1989 óta a leginkább kiüresedett korszakot éljük.

Nem azért van ez, mert folyton olyan témákat szervíroznak nekünk a politikusok, amelyeknek egyetlen célja a valódi problémákról való figyelemelterelés? Európa jövője, az Oroszországhoz való viszonyulás és a gazdasági kérdések helyett azzal foglalkozunk, hogy alkotmányba foglaljuk: csak férfi és nő létezik.

1989 novemberében össztársadalmi sokkot éltünk át. Addig a történelemben mindig voltak ellenségeink: a magyarok, a csehek, a kommunisták, és hirtelen ellenségek nélkül maradtunk. Nosza, újra elővettük a magyarokat a nyelvtörvénnyel, aztán a cseheket az önállósulási törekvésekkel, majd a migránsokat, Soros Györgyöt és persze a mindenkori ellenzéket. Mire majdnem ott tartottunk, hogy Ficónak már nincs is valódi súllyal bíró ellensége, az égből pottyant le neki a liberalizmus és a progresszivizmus.

És az senkinek nem szúr szemet, hogy a keresztény-konzervatív értékeket itt olyan politikusok védelmezik, akik házasságtörők, szeretőket tartanak, tizenöt nőtől van húsz gyerekük?

Ha a választókat ez nem zavarja, mit lehet tenni? Ebben az országban mindig fontosabb volt a látszat, mint a valóság. A mostani alkotmánymódosítás olyan aknát dobott a szlovák jogrendbe, hogy a szilánkjait évtizedekig fogjuk szedegetni. Ez egy sajgó seb marad a társadalom szövetén, mert embercsoportok méltóságát sértettük meg. Utánuk pedig mások is következhetnek, mert a nemzeti identitás szuverenitásának fogalomkörébe bármi belefér. Mindenki úgy értelmezheti ezt a szókapcsolatot, ahogy akarja.

Miért nem ismerte fel ezt a veszélyt a katolikus egyház?

Mert összefonódott a hatalommal, hiszen állami finanszírozásból él. Ficónak nem is kell erre figyelmeztetnie a püspököket, mind jól tudják, hogy állami támogatás nélkül ebek harmincadjára jutnak. Aki ismeri a katolikus egyház történelmét, tudja, hogy minden üldöztetésnek volt előzménye, valami, amiben az egyház hibát vétett. A francia forradalom egyházellenessége abból fakadt, hogy az egyház azelőtt a monarchia oldalán állt, és nem foglalkozott a nép problémáival. A kommunisták egyházellenességének muníciót szolgáltatott a klerofasiszta szlovák állam. Félek, hogy azzal a szűklátókörűséggel, amellyel a katolikus egyház a nevét adta ehhez az alkotmánymódosításhoz, új frontot nyitott maga ellen. Amint a progresszív erők jutnak hatalomra, erős és hiteles érvrendszer lesz a birtokukban az egyház ellen.

Önt is keresték a püspökök az alkotmánymódosításról döntő szavazás előtt?

Nem, csak utána írt egyikük, hogy elárultam a keresztény értékeket. Azt válaszoltam neki, hogy szerintem egy embercsoport megalázása nem keresztény érték. Ezzel csak tovább rontottuk az alkotmányunkat, amelyben már az a megfogalmazás is rossz, hogy nem Szlovákia polgáraira, hanem a szlovák nemzetre hivatkozik. A kisebbségek egyenragú polgárok, adófizetők, azok is, akik nem férfiak vagy nők, hanem interszexuálisak.

Beszélt erről olyan képviselőtársaival, akik igennel szavaztak? Meg tudták indokolni, miért tartottak a Smerrel?

Mindenkinek megvolt a saját indoka az erkölcsvédelemtől a homofóbián át egészen addig, hogy úgy érezték, most történelmet írnak. Azt sem vonom kétségbe, hogy sokan meggyőződésből szavaztak, mert hiszik, hogy jobban fogunk élni, ha az alkotmányba foglaljuk, hogy csak férfi és nő létezik. Ami igazán felháborított, az egyes képviselőknek azon érvelése volt, hogy a Szentlélek ezt súgta nekik. Ez az exaltált hitvallás nem való a politikába, nevetséges és hiteltelen. Mi van, ha nekem mást súgott a Szentlélek? Erre fogunk hivatkozni komoly döntéseknél, amelyek az ország jövőjét befolyásolják? Szerintem ezek az emberek egyszerűen gyávák, nem merik vállalni a véleményüket, ezért hivatkoznak felsőbb autoritásra.

Mit gondol, hogyan fogja befolyásolni a KDH jövőjét ez a döntés?

Sokáig fel fogják róni nekik, hogy az egészségügyi, oktatásügyi, az emberek mindennapi életét befolyásoló kérdések helyett ideológiai témákkal foglalkoznak, a keresztény polgárok pártja helyett a katolikus egyház pártja akarnak lenni, és a püspökök véleményétől teszik függővé a döntéseiket. Szerintem ez nagy hiba, és egyre kevésbé értem, mire akarja a KDH alapozni az öntudatát.

Ján Čarnogurskýval a közös disszidensi múlt és sokáig a kereszténydemokrata pártszövetségi politika is összekötötte. Mit gondolt, amikor látta őt az ukrajnai Mariopulban lövöldözni?

Hogy öregkorára elveszítette a józan eszét és az értékítéletét. Aki abba a Mariopulba megy az oroszokkal lőgyakorlatra, amelyet ugyanazok az oroszok a földdel tettek egyenlővé, az egy cinikus hiéna. Ján Čarnogurskýval nemcsak az a baj, hogy őszintén hiszi, hogy a nyugat hanyatlik, és Oroszország az egyetlen mentsvárunk, hanem hogy ezt a meggyőződését egyre ízléstelenebb módon demonstrálja is. De nem ő az egyetlen ember, akivel szétváltak az útjaink, Vladimír Palkóval sincs már mit mondanunk egymásnak. Senkivel szemen nincs bennem harag, gyűlölet, de hetvenen túl már úgy gondolom, jogom van arra, hogy a saját utamat járjam. Nagyon komoly időket élünk, itt nincs helye az alakoskodásnak. Ha valamikor, akkor most mindenkinek színt kell vallania, hová tartozik.

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »