Kezdjük az elején
A Jobbik parlamentbe kerülését nagy várakozás előzte meg, a híres ferencvárosi időközi választás jó szereplése, és az EP választásokon elért váratlan eredmények után joggal számítottunk jó eredményre az országgyűlési és helyközi választásokon is. Az első sokk után, hogy mégsem sikerült olyan kiugróan jó eredményt elérni, sokakban alább hagyott a lelkesedés, és felszínre kerültek az addig a választás közeledtével elcsitított problémák. A Jobbik kétségtelenül vesztett a 2006-os forradalmi lendületéből, és nem tudták ezt a lendületet fenntartani, mert ugye minden forradalomnak egyszer vége. Így nyilvánvaló volt, hogy a 2006-os arculat mögül egyszer ki kell majd lépni. Ezután próbálkozott a Jobbik a szakpolitikusi arcát mutatni, 2013-től pedig jött a fiatalos-kutyás-labdázós arculat. Ami a lehető legtávolabb van a 2009-es EU szkeptikus és a 2010-es cigánybűnözéssel és politikusbűnözéssel operáló kampánytól.
2011-től, amikor kiderült, hogy a parlamenti szakpolitikai arculattal hiába próbálkoznak, a közvélemény kutatásokban nem állnak jobban, már csak idő kérdése volt, hogy mikor kezdődik meg a „radikális elemek” leválasztása, és a párt középre tolódása. Ez az időszak Szegedi klán leleplezése után köszöntött be. Ekkor a frakcióból is távoztak olyanok, akik számára nem volt vállalható a párt új irányvonala. Nyilván, a szövetséges erők őket lázadóknak és árulóknak tartják, ez egy hatásos módja a hiteltelenítésnek, és a démonizálásnak.
Miért is kellett a Magyar Hajnalnak megszületnie?
Budaházy György megjegyezte a Lenhardt Balázzsal készült interjújában, 2012, hogy érdekes módon az összes „nemzeti média” bezárt a távozók felé, ami erősen emlékeztet az ellenoldal liberálfasiszta hozzállására. Azért volt szükségszerű a Magyar Hajnal megjelenése, hogy a pártot kritizálóknak platformot biztosítsanak a kritika megfogalmazásra, és ez ne csak egy 3 soros MTI OS közlemény legyen, amelyből napi 4000 van, és senkit sem érdekel. A sajnálatos ebben, hogy a Magyar Hajnal még ennek dacára sem tudott kialakítani markáns, önálló arculatot és identitást a Jobbik hibáira mutogatáson kívül, ami az elején még érdekes volt, viszont hónapok óta mást sem lehet hallani unalmassá és egysíkúvá tette a az üzeneteiket, ezáltal a teljes kommunikációjukat.
Tényszerű, és tagadhatatlan, hogy a Jobbik, és főleg annak vezetősége sok súlyos hibát vétett, és tettek/tesznek vállalhatatlan dolgokat, viszont a csak ezekre való mutogatás még nem alkalmas önálló pártként való megjelenésre. Úgy érzem, hogy a Magyar Hajnal nagyon sok problémára felhívta a figyelmet, és sikerült sok ember szemét felnyitni a Jobbik fideszesedésére, de közel sem éri el a kellő tömeget ahhoz, hogy elinduljanak a Jobbikon belüli változások, önmaguk pedig ahhoz kevesen vannak, hogy megugorják az 5%-os küszöböt, és az országgyűlésben hallassák a hangukat. Nem kétség, hogy ha ez 2014-ben nem sikerül, akkor azok is elfognak fordulni tőlük, akiket sikerült a radikális tábor csalódottjai közül összegyűjteni.
Hasonló a problematikája, mint a Borbély József által fémjelzett Apostoli Magyar Királyság megjelenítésének. Maga az üzenet és a cél jó és helyes, de a kivitelezés, és a mód ahogyan ezt végrehajtották a lehető legrosszabb mindkét esetben. Itt is ez történt.
Nagyon helyes, hogy a Magyar Hajnal felhívja a figyelmet a szükségtelen, és túlárazott tanulmányokra, felhívják a figyelmet a pártnak dolgozó kétes emberekre, a belül zajló belső harcokra, vagy éppen tegnap a „labanc képzésre”. Viszont, az a mód ahogyan ezt teszik, az nyilvánvalóan nem jó, és ezért célt sem érhet. Tegnap jegyeztem meg az egyik barátomnak, hogy ha ma reggelre nem éri el a megosztások száma a kritikus tömeget, akkor nem volt értelme a cikket megírni. És valóban így történt, reggel már fizetett hirdetésként érkezett a hírfolyamban a tegnapi Habsburg cikk, tehát a következtetés helyesnek bizonyult, nem sikerült felkelteni a megfelelő érdeklődést a téma iránt, annak ellenére, hogy az információk nagy része igaz.
Tehát mi a gond a nemzeti oldalon zajló belháborúval?
Egyáltalán az, hogy zajlik. Hogy ezzel kell foglalkozunk, ahelyett, hogy készülhetnék arra hogyan fogjuk az országot kivezetni a gödörből. Probléma, hogy folyamatosan vizsgálgatni kell, hogy milyen rejtett üzenete van ennek, vagy annak a megszólalásnak, sajtóközleménynek, hírnek. Probléma, hogy folyamatosan besúgókat keresünk mindenkiben. A lelepleződött vezetőknek réges-régen fel kellett volna állni, és átadni a stafétát másoknak, nem útjában állni a megtisztulásnak, és a változásoknak. A másik probléma, ahogy már fent említettem, hogy ahogyan várható volt a Jobbik besimult a parlamenti pártok közé így sokak számára, akik nem hajlandóak érték relativizálásra nem egy választható alternatíva. Probléma még a kultusz és a vak hit, ami kialakult a nemzeti oldal egyes szervezetei és prominensei felé. Ismerem a bajtársiasság, kitartás, lojalitás fogalmakat, és azok mélységes jelentését is, de fájdalmas látni azt, ahogy Orbán Viktort megszégyenítő rajongást kapnak jobbikos politikusok, és minden szavuk szent, és tévedhetetlenek is persze. Nem lehet őket kritizálni, mert az nyilván már bomlasztás, ők viszont maguktól nem gyakorolnak önkritikát, így ez „róka fogta csuka, csuka fogta róka” esete, ami bár alkalmas a rajongás fenntartására, viszont a hibák megtartásának biztos záloga. Nem gondolom, hogy vak hívőkre és bólogatókra van szüksége bárkinek is, hanem gondolkodó emberekre, akik mernek, és tudnak is érdemi kritikát megfogalmazni, mert ebből épülhetünk tovább, nem pedig a joviális seggnyalásból.
Z. A.
Forrás:nemzeti.net
