Ikonok és keramikonok – Keramikus művész és ferences szerzetes közös kiállítása Óbudán

Ikonok és keramikonok – Keramikus művész és ferences szerzetes közös kiállítása Óbudán

Különleges adventi kiállítás nyílt meg december 2-án Budapesten, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény Kiskorona Galériájában (Kiskorona utca 3.) Ikonok és keramikonok címmel: Magyar Márta Zsófia keramikus művész és Szász Zsombor ferences szerzetes műveit láthatják az érdeklődők 2026. január 9-ig.

Az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény dísztermében rendezték meg december 2-án a teltházas kiállításmegnyitót; a díszterem melletti folyosó a voltaképpeni kiállítótér, ahol két művész: egy iparművész édesanya és egy szerzetes alkotásai felelnek egymásnak.

Magyar Márta pályaképéből kiderült, hogy Kun Évát tartja mesterének; hogy számára a kerámia történeteket mesél, és az archaikus felületet adó rakuzás a műveire jellemző technika. A keramikus művész elmondta, mihelyt megismerte, megfogta a raku ódon hangulata. Pályája kezdetén már szakrális művekkel foglalkozott, egyik első munkája a Nyolc Boldogság Közösség homokkomáromi házának a keresztútja volt. Úgy érzi, a rakuval létrehozott archaikus felületek „befejezik” a munkáit.

Mindig is megérintették az evangéliumi jelenetek, melyeket szavak nélkül tud elbeszélni a műveivel, a műveiben. A keramikon szót nem ő hozta létre, de örült, hogy ezzel jól meg tudja nevezni, mi is az a műfaj, amelyet magáénak érez. A véletlenszerűen születő rakus felület ajándék, amelyhez alázat kell – mi megtesszük, amit tudunk, de utána el kell engednünk… Rendhagyó módon törött tágyakat is hozott a kiállításra – amelyeket a japán kincugi technikához hasonló módon ragasztott össze. Közel áll hozzá a kincugi szemlélete: foglalkoztatja,

Van, ami többször is eltörött – mégis ajándékként tudunk rá tekinteni. Végül levetített egy rövid filmet arról, ahogyan készülnek maguk a művek: Komesz Flóra lírai videója a művész Facebook-oldalán megtekinthető.

Ezután, mint a megnyitó elején is, zene következett a Kosbor zenekar jóvoltából.

Szász Zsombor OFM életrajzából kiderült, hogy már a kisebb testvérek rendjében kezdett el ikonfestéssel foglalkozni; a szerzetesi élet inspirációt jelent számára.

Hírdetés

Zsombor atya általában véve az ikonokról is beszélt, először is arról, hogy egyáltalán miért vannak – azért, mert Isten Fia megtestesült. A ferences szerzetes elmondta, ő így tesz tanúságot, de ezáltal belekapcsolódik az Egyház tanúságtételébe is. Az ikonfestészet elsősorban imádság, aki fest, imádkozik – de imádkoznak a festés megkezdése előtt is, illetve szentgyónásra is szükség van: tiszta lélekkel kell végezni ezt a tevékenységet.

Szász Zsombor hozott eszközöket is, például egy vágódeszkát, amelyet első próbálkozásaihoz használt – anyukájától kérte el. Ő óvatos az ikonfestő szóval: saját magát például nem tartja annak, ő csak próbálkozik – mondta. Hozott hársfatáblát, melynek hátuljában ékeket helyeznek el a meggörbülés ellen; hozott aranylemezt – nem színaranyat, mert az olyan leheletvékony, hogy meg sem lehetne fogni, hanem ötvözetet. Úgy tartják, hogy ha egy pecsétgyűrűt kikalapálnának olyan vékonyra, mint amilyen az ikonfestéshez kell, nagyjából egy teniszpályányi területet lehetne beborítani vele.

Megmutatta a hallgatóságnak az aranyfüsthöz használt speciális ecseteket és az achátkövet, mellyel az aranylemezt fényesítik („mint ahogy a gyerekek simítgatják a körmükkel a csokipapírt”).

Beszélt a tojástemperáról, amivel festik az ikonokat – ez a több ezer éves technika különösen tartós felületet hoz létre – elég, ha a múmiaportrékra gondolunk. Mivel az ikon használati tárgy, le szokta lakkozni a lakktetű kitinpáncéljából készült sellakkal.

Végül Zsombor atya is vetített egy videót, amely szemléletesen bemutatta az ikonfestés folyamatát – mivel közeledik Szent Miklós ünnepe, egy róla készült ikon munkafázisait láthattuk.

Ezt követően a hallgatóság kapott lehetőséget kérdezni, majd a két művész bemutatta néhány kiállított alkotását.

A különleges tárlatot 2026. január 9-ig lehet megtekinteni, hétköznapokon 8-tól 15 óráig, a programok függvényében.

Fotó: Lambert Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »