Abban a régi portréfilmben Mészöly egy deszkaasztalnál ült a természeti tájban, talán a sokszor megírt Porkoláb-völgyi présház előtt, immár idős íróként, és minden hétköznapi riporteri kérdésre alapos, filozófiai mélységű eszmefuttatással válaszolt. Tökéletes mondatok, mintha esszét olvasna föl a rezzenő szélben.
A riportfilmre egy magyarul nem tudó kollégám hívta fel a figyelmemet, aki nyelvismeret híján is pontosan érzékelte Mészöly sugárzó szellemi erejét. Ez a szellemi erő és a hozzá kapcsolódó írói szenvedély adja művei auráját, amelyből ha a vonzásába kerül, alig szabadul az olvasó.
Mészöly Miklós január 19-én lenne százéves.
A magyar prózairodalom rendkívüli alkotója, aki nem elégedett meg a történetmesélés öröklött formáival, hanem folyamatosan kísérletezett azzal, hogy a történeteket a maguk mindenre kiterjedő teljességében, a lehető leghitelesebben és legpontosabban beszélje el. Hogy olyan művet alkosson, amely – ahogy a Lesiklás című elbeszélésben fogalmaz – „a való élet sugárzó mása”. Ehhez mérlegre tette a nyelvet, az okban és okozatban való gondolkodásunkat, az időfolyamatban mérő történelemfelfogásunkat. Ma már kétségtelen, hogy a művészi kifejezés lehetőségeinek újragondolásával a későbbi írógenerációkra is ösztönzőleg hatott: Mészöly Miklós hatását Nádas Péter, Esterházy Péter, Bodor Ádám, Grendel Lajos, de Darvasi László, Garaczi László, Márton László prózájában is felfedezhetjük.
A centenárium jó apropó arra, hogy felelevenítsük alakját és 2001-ben lezárult munkásságát. Szekszárdon született 1921-ben, szülővárosa és a gyermekkorban beleivódott közeg, a pannon táj műveinek gyakori szereplői. Idézzük fel példának (és ajánljuk újraolvasásra) a Térkép Aliscáról elbeszélést, a magyar elbeszélésirodalom egyik hegyikristályát, amely a város római korig nyúló történetének a múló időt egybejátszó, lenyűgöző hangulatfelvétele.
A fiatal Mészöly jogot végzett Budapesten, majd frontkatonai szolgálatot teljesített. Irodalommal a háború után kezdett komolyabban foglalkozni, lapot szerkesztett, és ekkor jelentek meg első írásai is. Az ötvenes évek elejének kultúrpolitikai intézkedései következtében azonban évekig csak meséket publikálhatott, ezekkel gyermekeink olvasókönyvében is találkozhatunk. Az életmű gerincét mindenképpen a próza jelenti, de ne felejtsük el megemlíteni, hogy Mészöly más műfajokban is alkotott, a meséken kívül írt esszét, költői műveket és drámákat, Az ablakmosót például a kassai Thália Színház előadásában, Száz Pál rendezésében láthattuk legutóbb.
A pálya alakulását követve fordulópontnak 1956 mutatkozik: az életrajzi mérföldkövet Mészölynek a forradalomhoz kapcsolódó írószövetségi aktivitásai, majd a kommunista hatalom zaklatásai jelentik, így került ő is azon veszélyeztetett írók közé, akiket a magyar forradalom mellett kiálló Albert Camus támogatott élelmiszersegéllyel, francia könyvekkel. Az irodalmi mérföldkövet pedig a Magasiskola kisregény jelzi (a következő olvasásra ajánlott mű a centenárium kapcsán, Gaál István filmet is rendezett belőle), amely egy solymásztelep foglyainak és fogolytartóinak zárt világát tárja fel. Ez a szöveg nyitja az életműben a hatalom és szabadság kérdéseit boncolgató példázatos művek sorát.
Két fontos regénye a hatvanas évek végén jelent meg. Az atléta halála a korabeli magyarországi kultúrpolitika packázása miatt először francia fordításban látott napvilágot Párizsban, majd csak a müncheni német kiadással egy időben magyarul. A könyv nem felelt meg az itthoni marxista ideológiai elvárásoknak, a szerző ignorálta mindezt, vállalva a félreállítást: a saját művészi útján haladt. Civil magatartását éppígy a hatalomnak történő be nem hódolás, a demokratikus eszmék iránti elkötelezettség jellemezte a nehéz időkben is, részt vett a kelet-közép-európai polgárjogi mozgalmakban. Az atléta halála egy futó végsőkig feszített következetességének, a tökéletes teljesítmény elérhetetlenségének a példázata, hátterében jellemzően nem sztori, hanem filozofikus gondolat áll: „A versenyző bizonyos képességei rendkívüliek, de az érzékenysége annál inkább korszerűtlen: arra süket, amit meghódít. Csak produkál, nem absztrahál; csupán a természet mellé igyekszik felzárkózni, és nem önmaga mellé, a természet mögé. Holott önmagát kellene utolérnie, megkísértenie az egybeesést.” (A tágasság iskolája).
A következetesség mértékére, fokozhatóságára kérdez rá a Saulus című regény, a Bibliából ismert elkötelezett templomi nyomozó pálfordulásának előtörténetét írja le – kihagyhatatlan olvasmány.
S hogy mi teszi ezeket a szövegeket összetéveszthetetlenné? Az elbeszélésmód: hiányzik a látványos történet, az elbeszélés rendkívül sűrű és távolságtartóan precíz, bizonytalanok maradnak az összefüggések és jelképessé válnak a jelentések.
Mészöly szövegei tipikusan rövidek, minden szinten kerülte a terjengősséget, inkább sugalmazott, semmint elmesélt. És sokat kísérletezett, egyebek mellett filmes technikákkal, aminek kivételes eredménye a Film című regény. De ugyanúgy maradandó és irányadó, amit rövidprózában hozott létre: az Alakulások elbeszéléskötetet egyenesen korszakküszöbnek, a posztmodern irodalom előkészítőjének, illetve első megnyilvánulásának tartja a magyar irodalomtörténet.
A szerzőt mégis más kezdte érdekelni: a különböző időkben és helyszíneken folyó események párhuzamos, egymásra rétegzett elbeszélése. Azaz „az emberi történés gazdagsága”, „a szüntelen jelen idő lüktetése” – fogalmaz a Szigeti László által készített Párbeszédkísérlet interjúkötetben. Az ekkor született szövegekben a tér közép-európai (pannon) behatárolásával, a históriai idők és nézőpontok váltogatásával bontakozik ki egy történelmi gyökerekből táplálkozó, nemzeti attitűdű, de egyetemes emberi történésekről beszámoló forma. Egyfajta mészölyi mágikus realista elbeszélésmód. Gyönyörű szövegek fémjelzik a szerző e korszakát: Sutting ezredes tündöklése, Volt egyszer egy Közép-Európa, Az én Pannóniám. (A Pannon töredék című elbeszélést Sólyom András rendező vászonra is vitte.) A jelképies téridő alakítja a Megbocsátás kisregény, a Hamisregény, először franciául kiadott kísérleti regény és a Családáradás regény világát is.
Ez utóbbi egyébként 1995-ben Pozsonyban, a Kalligramnál jelent meg. A kiadó Mészöly Miklós irodalomtörténeti feldolgozásában szintén élen járt (egyebek mellett itt jelent meg Thomka Beáta alapvető Mészöly-monográfiája), esszéiből pedig válogatást adtak ki szlovák és cseh fordításban.
Ó, a Mészöly-esszék! Sajátos univerzum. A szerző szépirodalmi műveinek, illetve írói döntéseinek hátterében legtöbbször bölcseleti és művészetfilozófiai megfontolások állnak, esszéiben ezeket fejti ki érzékeny analízissel, magával ragadó érveléssel. Január 19. táján a szerző valamelyik esszékötetét is leemelhetjük a polcról: átadhatjuk magunkat Mészöly Miklós kivételes, csakis a lényegire és sosem a másodlagosra koncentráló szellemi sugárzásának.
Görözdi Judit
(Szlovák Tudományos Akadémia Világirodalmi Intézet)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
