Mesterséges intelligenciával találtak új Nazca-vonalakat Peruban

Mesterséges intelligenciával találtak új Nazca-vonalakat Peruban

Egy nagy kiterjedésű, emberszerű alakot ábrázoló alakzatot fedezett fel a perui sivatagban egy kutatócsoport mesterséges intelligencia segítségével. Az új geoglifa egyike annak a több száz különféle hasonló ábrának Peru ezen területén, amelyeket összefoglaló néven Nazca-vonalakként ismerünk.

Az új alakzat körülbelül négy méter hosszú és két méter széles. Négyszögletes fejű, emberszerű alakot látszik ábrázolni, amely rúdszerű tárgyat tart kezében, és valamiféle fejdíszt visel – mondták el a japán Jamagatai Egyetem és az amerikai IBM informatikai vállalat kutatói, akik közös munkájából született a felfedezés.

„Igen nehéz felismerni az alakzat célját és az emberszerű alak társadalmi szerepét” – mondta el Szakai Maszató professzor, a Jamagatai Egyetem régésze.

A megfelelően leginkább a levegőből látható Nazca-vonalak a becslések szerint 450 négyzetkilométeren terülnek el Peru délnyugati részén. Habár rendeltetésük nem ismert, keletkezésük Kr. e. 200 és Kr. u. 500 közé tehető.

Alakjukban rendkívül változatosak, növényeket, állatokat és geometriai formákat is ábrázolnak. Csupán néhány – köztük az újonnan felfedezett alakzat – ábrázol emberszerű alakokat.

Szakai csapata 2006 óta tanulmányozza a Nazca-vonalakat. Elsősorban arra szeretnének magyarázatot találni, mire használták őket, azonban kutatásaik során 143 új alakzatot is felfedeztek.

Hírdetés

Az új vonalak felfedezése meglehetősen nehéz, mivel sokuk állapota jelentősen romlott az évszázadok során, ami megnehezíti a levegőből való érzékelésüket. A kutatók dolgát tovább bonyolítja, hogy a térségben utak és öntözőrendszerek is átszelik sok helyen a tájat.

Az új Nazca-vonalakat azonban megtalálásuk módja teszi igazán különlegessé: Szakai csapata mesterséges intelligenciát alkalmazott, amelyet az IBM Watson Gépi Tanulás Gyorsítójával (Watson Machine Learning Accelerator) működik.

A kutatók első lépésként már ismert Nazca-vonalak képeit táplálták a rendszerbe, ezzel „megtanítva” neki, hogyan néznek ki.

A mesterséges intelligencia ezután óriási mennyiségű légi- és műholdfelvételt, valamint számos LIDAR-keresés lézeres adatait elemezte olyan Nazca-vonalakat keresve, melyekről korábban nem tudtak.

Miután a rendszer felismerte az emberszerű alakzatot, a kutatók az általa felhasznált képek külön elemzésével megerősítették annak létezését.

Szakai kutatócsoportja és az IBM nem csupán folytatni tervezi az együttműködést, de bővíteni is a techcég PAIRS (Physical Analytics Integrated Data Repository and Services – „Fizikai Elemzés Integrált adattár és Szolgáltatások”) geoszkópjával, melynek segítségével nagyobb mennyiségű földrajzi adat válna egyszerre feldolgozhatóvá.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »