Míg a vele egykorú lányok ápolónőnek vagy pedagógusnak készültek, ő a kovácsmesterségről álmodott. Kicsi kora óta imádja a kovácsszénből áradó kénszagot, és műhelyéből egyedi műalkotások kerülnek ki. Az ajnácskői Kosec Andrea a kovácsmesterséggel foglalkozó kevés nők egyike.
A falu szélén, az erdő közelében él. A csendet csak a kalapács hangja töri meg. Andrea szinte minden szabad percét a kovácsműhelyben tölti, a nem mindennapi mesterség számára hobbiból hivatássá vált. Mint mondja, a kovácsolás benne van a vérében, édesapja avatta be.
Gyerekként ott ültem mellette, figyeltem, ahogy dolgozik, néztem mit hogyan csinál, sokat kérdezősködtem. 12 évesen kezdtem magam is próbálkozni a kovácsolással, és nagyjából két évvel később már elkészültek az első munkáim, amelyek közül két kedvenc, egy gyertyatartó és egy hattyú a mai napig megvan. Apukám eleinte nem örült neki, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, hiszen rendkívül kemény szakma egy lánynak, de most már nagyon büszke rám”
– meséli Andrea, aki tizenhét éve foglalkozik kovácsolással, fémöntéssel pedig tíz éve. Neki ez a két szakma, amit teljes oda-adással végez és nem cserélné el semmiért, jelenti a legnagyobb boldogságot.
– Minden nap valami újjal foglalkozom, így lesz változatos a munkám, aminek nagyon örülök – teszi hozzá.
Egyértelmű volt az iskolaválasztás
Andrea Körmöcbányán tanulta ki a művészi kovácsolás és a lakatosmesterség fortélyait. Ő volt az egyetlen lány az osztályban. Ezt követően három évig a csehországi Turnovban tanult művész-öntést. Andrea azt mondja, minden alkotását szeretettel készíti.
– Nem szeretem a gyors és felületes munkát, a tökéletességre törekszem. Számomra a fémmel való munka rendkívül izgalmas. Amikor a tűzben játszom a vassal és a kalapács alatt formálom, az leírhatatlan érzés. Üthetem, ahogy akarom, csinálhatok vele, amit akarok, minden a saját képzeletemre van bízva. A végeredmény aztán mindig elnyeri a megrendelő tetszését – mondja. Virá-gok, állatok, szobrok, ékszerek, dísztáblák, plakettek, még egy ágy is viseli Andrea kézjegyét, aki mindig igyekszik eredetit és utánozhatatlant alkotni. Munkáit számos helyen megcsodálhatják az érdeklődők. Némelyek szabadon az utcán, mások múzeumban láthatók. Nagyrőcén például megcsodálható az „olajos ember”, amely Andrea első figurális szobra volt, továbbá egy szerencsefa és egy távcső is. Turnovban megalkotta Szent Jeromos szobrát és az ajnácskői várat, mindkettő megtekinthető a városban. De ő készítette a várgedei bronzkincs ékszereinek másolatait is, amelyek a Füleki Vármúzeumban láthatók. A legtöbb munkája viszont magántulajdonban van.
Édesapja nyomdokaiban
Andrea édesapja, Kosec Tibor is kovács, aki autodidakta módon tanulta ki a szakmát. Tibornak már gyermekként olyannyira megtetszett a kovácsmunka, hogy vásárolt magának egy kovácskohót, kialakította a műhelyét, és elkezdte gyártani termékeit.
– Mindenre úgy kellett magamtól rájönnöm, hogyan kell melegíteni, ütni a forró vasat, megbarátkozni a tűzzel, a vassal. Viszont ez egy életre szóló barátság, ha az ember beleszeret, utána már semmi mással nem akar foglalkozni. Erre születni kell – mondja Tibor.
Barokk kapuk, kerítések, korlátok készítésével kezdett, amiket lányával a mai napig gyártanak, persze a megrendelések alapján egyre szélesedik a repertoár.
– Jelenleg Skóciába készítünk lovagi kardokat a szent háború idejéből. Igencsak nagy kihívás, mert fontos, hogy ne csak szép legyen a penge, de használható is. Rendelkezzen olyan minőséggel és tulajdonsággal, hogy meglegyen a harcászati értéke – mondja Tibor, aki szerint hanyatlóban van a kovács szakma, ezért fontos, hogy ők minél tovább hódoljanak neki. Szívesen tartanak bemutatókat alapiskolás gyerekeknek, hátha kedvet kap közülük valaki.
– Mindig előre kell haladni, újítani, érdekes és szép dolgokat alkotni, hogy legyen majd mit felmutatni az utókornak – tette hozzá Tibor.
Minden tárgynak lelke van
– Szeretnék egy kovács skanzent létrehozni, ahol a gyerekek kipróbálhatják a kovácsmunkát, hogy ne csak a számítógép és a mobiltelefon előtt üljenek, hanem megpróbáljanak saját kezűleg alkotni valamit. Szeretnék továbbá egy kis szoborparkot is kialakítani a házunk melletti tó körül – sorolja Andrea, aki az évek során hozzászokott a kén és a tűz szagához, sőt, a sérülések sem zavarják, amelyeket a munkája során szerez, pedig van belőlük jócskán.
Otthon egy klasszikus elektromos kovácskohón dolgozik, amit még édesapjától kapott.
A másik egy lábbal taposós kovács fújtató, ezzel járok a vásárokra és a piacokra bemutatni és népszerűsíteni a kovácsmesterséget. Történelmi darab, eredeti szegecsekkel, ezért arra tippelek, hogy még az első világháború idejéből való”
– magyarázza a kovácslány.
Állítása szerint az emberek először nem akarnak hinni a szemüknek, hogy egy lány áll a kovácstűz mögött.
– De amikor elkezdek a kovácsmesterségről magyarázni és be is mutatom, nagyon meglepődnek – mondja Andrea, akit ma már Szlovákia minden szegletében ismernek.
– Nőként nagyon nehéz volt érvényesülni ebben a szakmában, mindenki azt gondolta, hogy biztosan hamar feladom. De örülök, hogy sikerült legfőképp magamat meggyőzni, hogy ez az én utam. A legnehezebbek az első évek voltak, de szerencsére kitartottam, és nem bántam meg – zárta Andrea, aki büszke arra is, hogy ebben a férfias szakmában sikerült megtartania a nőiességét, ami a munkája finomságán is meglátszik.
Megjelent a Magyar7 2023/9.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
