Meseország mindenkié… kivéve a fehér, heteroszexuális, keresztény képződményeket. Nekik nem mese kell, hanem liberális átnevelőtábor, hogy tágítani lehessen szűk világnézetüket.
Coming out tetemrehívás után
A férfi-nő kapcsolaton alapuló házasság unikális emberi szövetség, mely semmilyen más emberi kapcsolattal nem lehet egyenlő.
Az elmúlt napok eseményei kapcsán fontos felhívni a figyelmet egy olyan jelenségre, ami a pszichológusok körében alakult ki.
Régóta érett már a tetemrehívás, ami most megtörtént. A pszichológusoknak van egy zárt csoportja a közösségi médiában, amelynek nagyjából 5600 tagja van. Az ominózus Bagdy Emőke-nyilatkozat után ebben a csoportban a leghangosabbak közzétettek egy petíciót, amely a professzor asszony szakmaiatlanságáról és tudománytalanságáról szólt. Megjegyezném, ha Bagdy számukra meghaladott és tudománytalan, akkor Carl Gustav Jung, Viktor E. Frankl, Erik H. Erikson és Roberto Assagioli is az. Ez a petíció volt a szakmán belüli hasítás. Ezzel meghúzták a demarkációs vonalat azok a pszichológusok, akik egy markáns politikai ideológia, a kortárs liberalizmus által hangoztatott vélemény mellett teszik le a voksukat, melyet a tudományosság, szakmaiság köntösébe bújtatnak. Akárhogy is csűrjük-csavarjuk, ez a kényes téma, ami most felszínre került, nem szakmai, hanem létszemléleti, ha tetszik, ideológiai kérdés.
Tehát a fent említett petícióval három csoportra hasították a pszichológusok szakmai közösségét: akik aláírják, és ezzel elfogadják, vállalják a kortárs liberális világképet; akik nem írják alá, de egyetértenek vele; akik nem írják alá, mert konzervatív világnézetet vallanak.
Az aláírók október 18-ig 1277-en voltak, a többiek, körülbelül 4323 pszichológus a petíciót nem írta alá, tehát a közösségi oldalon lévő csoport tagjainak 29 százaléka áll ki nyíltan mellette. Figyelembe véve azt, hogy 15 ezer pszichológus van, az aláírók aránya már csak 8,5 százalékot tesz ki.
A liberális véleményt osztók mindig a „tudomány aktuális állására” hivatkoznak. Szakmaiságuk a modern tudományos paradigmán, mennyiségi kutatásokon alapul, melyeket természetüknél fogva előbb-utóbb meg fognak cáfolni, nem beszélve arról a tudományszociológiai jelenségről, hogy mindig az adott tudományág elitje határozza meg a kutatások irányát, ami az önbeteljesítés irányába tart mindaddig, amíg nem jön el egy paradigmaváltás. A kutatásokat finanszírozó szervezeteknek, melyek általában kortárs liberális ideológiai hátterűek (NGO-k), ugyancsak erős tudományformáló hatásuk van. (Fontos megjegyezni, hogy a „tudomány aktuális állására” történő hivatkozásuk önmagában is érvénytelen, hiszen szép számmal találhatunk a kortárs liberális érvrendszert megcáfoló, szakmailag is nagyon magas színvonalú publikációkat.)
Tudom, hogy a 13 723 alá nem író között jócskán vannak olyanok, akik hagyománypártiak, mondjuk ki, konzervatív létszemléletűek, de ezt nem merik vállalni, mert félnek attól, hogy tudománytalannak, szakmaiatlannak bélyegzik őket, és stigmatizáció, szakmai kirekesztés áldozatává válnak, mivel ott tartunk, hogy a pszichológusberkeken belül csak az a szakember számít szakmailag elfogadhatónak, aki a kortárs liberális ideológiát kritika nélkül elfogadja. Ez elfogadhatatlan.
Eljött az ideje a coming-outnak, hogy a hasadás után, amit a petícióval okoztak, kiálljunk és megvalljuk azokat az alapértékeket, melyek konzervatív létszemléletünkből fakadnak, és melyek segítségével nem valami ellenében, hanem pozitív módon határozzuk meg magunkat. Ezek az értékek nem vezetnek kirekesztéshez, nem befolyásolják azt, hogy a klienseinket, pácienseinket úgy fogadjuk el, ahogy vannak, és arra kísérjük őket a tanácsadásban vagy terápiában, amerre ők szeretnének haladni.
Ezzel a közvéleményt is tájékoztatjuk arról, hogy vannak olyan, hagyománypárti létszemléletű pszichológusok, akik: a modern tudományt fontosnak tartják, de tisztában vannak korlátaival. A relativizálással szemben hisznek a platóni szép és jó örök ideáiban. A materializmussal szemben vallják, hogy az ember szellemi-lelki-testi lény, akinek élete önmagán túlmutató célhoz vezethet. Az embert holisztikusan, a gestaltpszichológia alapelve szerinti egészként szemlélik, akinek minőségi oldala mennyiségileg nem megragadható és nem magyarázható.
Vallják, hogy a létesült világban természetes hierarchia van, amiben mindenkinek megvan a helye, az erőltetett egyenlősítés kontraproduktív és disztópikus. Vallják, hogy a férfi-nő kapcsolaton alapuló házasság unikális emberi szövetség és egység, mely semmilyen más emberi kapcsolattal nem lehet egyenlő. Remélik, hogy azok a pszichológusok, akik nem értenek egyet ezekkel az alapelvekkel, a folyamatosan hangoztatott tolerancia jegyében nem támadják őket, hanem elfogadják és tiszteletben tartják a meggyőződésüket, ahogy azt ők is (jogosan) elvárják.
Remélem, hogy ez a kiállás erőt ad azoknak, akik a fent említett félelem miatt hezitálnak, hogy vállalják saját magukat, hogy ki tudjanak állni saját világképük mellett és elfogadják más vélemények létezését, miként őket is elfogadják mások.
Cserép Csongor
A szerző tanácsadó szakpszichológus
A gyermekek nem kísérleti nyulak
Carl Gustav Jung szerint a mesék a „kollektív tudattalanunk dokumentumai”, amelyek bepillantást engedhetnek az emberi psziché fejlődésébe. A történetmondás, mesélés feltehetően nagyjából az emberiséggel egykorú: nem is kell hozzá a beszéd képessége. Elég, ha az őskori barlangrajzokra gondolunk, vagy az animációs mesékre, például a Tom és Jerryben ritkán hangzik el egy szó is.
Az embernek kezdetektől igénye van arra, hogy történetet meséljen. Ha pedig megvizsgáljuk az egyes mesevariációkat, akkor kiderül, hogy az adott kor mesélői mit tartottak alkalmasnak és érdemesnek értékként, tapasztalatként és példaként mesébe szőni, ezzel megőrizve őket az utókornak.
Nevelésünk szempontjából meghatározó, hogy milyen történeteken keresztül szembesülünk a világgal. Így például a magyar népmesék kulturális örökségünk részei, fontos mondanivalóval. Ez azonban nem magyar sajátosság, a mesék mindenhol tanulságos és érdekes lenyomatát képezik egy adott nép történetének és lelkének. A népmeséinkben fellelhető visszatérő elemek, így a három királyfi, a szegény legény, a vasorrú bába, a sárkány, a hamuban sült pogácsa, a próbatételek mind olyan szimbólumok, melyek jelentése messze túlmutat a látszólag egyszerű történeteken. Az archetípusokban és toposzokban az emberiség általános, visszatérő tapasztalatai jelennek meg. A mesék célja az, hogy átadják a következő generációnak a tudást az életről, halálról, jóról és rosszról, küzdelemről és szeretetről, méghozzá abban az életkorban, amikor a legnyitottabbak és legfogékonyabbak.
A mesék nagy szerepet játszanak a gyermekek fejlődésében: segítenek nekik a saját nyelvükön és értelmi szintjükön elmagyarázni az őket körülvevő világot, hogy könnyebben megérthessék. A mesélés értékrendet és világképet ad át a legkisebbeknek, formálja a személyiségüket, és fontos az érzelmi intelligencia fejlesztése szempontjából. A mese hősének megpróbáltatásai, áldozatvállalásai példát mutatnak a gyermekeknek, felvértezik őket egy problémamegoldó eszköztárral. Segítenek elsajátítani az alapvető emberi értékeket és magatartásformákat, fejlesztik a kicsik igazságérzetét és erkölcsi ítélőképességét. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen meséket mondanak nekik, hiszen ezek a történetek örök érvényű igazságokat és értékeket tartalmaznak és adnak át, melyek nem állíthatóak egy kisebbség ideológiai kurzusának szolgálatába.
A magyar népmesék évezredes értékeink alapján íródtak: olyan dolgok jelennek meg bennük, melyek kiállták az idők próbáját. Barátság, hősiesség, férfi és nő szerelmében gyökerező család, jó és rossz örök harca állnak a történetek középpontjában. Persze nincsenek bennük homoszexuális királyfik és transzszexuális királylányok, de lássuk be őszintén, jó pár generáció felnőtt ezek nélkül is. Manapság azonban, amikor a társadalom érzékenyítése minden szinten és területen gőzerővel zajlik, az LMBT-lobbi számára evidens, hogy a gyermekmeséket is kötelező átírni az ő szempontjaik szerint.
Az elmúlt években többször előfordult, hogy a meséket, illetve azok karaktereit megváltoztatták az aktuális LMBT-kurzusnak megfelelően. Azonban a legújabb trend ma már az, hogy szándékosan ilyen meséket írnak és adnak ki. Ez történt nemrégiben hazánkban is: a Labrisz Leszbikus Egyesület boszorkánykonyhájában kikotyvasztott LMBT-történeteket tartalmazó mesekönyvvel akarják érzékenyíteni a magyar kisgyermekeket, társadalmi kísérletük kisnyulait. A kötetben többféle kisebbséghez vagy hátrányos helyzetű csoporthoz tartozó szereplő megjelenik, ami alapvetően nem probléma, sőt! Fontos a gyermekeknek beszélni arról, hogy vannak kevésbé szerencsés élethelyzetben lévő emberek. Nem magával az érzékenyítéssel van a gond, hanem annak a tárgyával: a szexuális orientációval és a nemi identitással.
Abban egyetértés van, hogy a világ egyik legelismertebb műmeseírója a dán Hans Christian Andersen, az azonban kevésbé ismert, hogy levelezései és naplója alapján férfiak iránt is táplált gyengéd érzelmeket, feltehetően biszexuális volt (bár erkölcsi és vallási okokból kutatói szerint a gondolatokat nem követték tettek). Az általa írt több mint 150 mese szervesen beágyazódott a nyugati kultúrkörbe. Távol álljon tőlem, hogy a Labrisz által kiadott kötet szerzőit Andersenhez hasonlítsam, de meg kell jegyezzem, hogy a mesemondó is meg tudta állni, hogy homoszexuálisokról írjon meséket, még csak virágnyelven sem tett ilyet. Az ő tollából is származnak olyan történetek, amelyek érzékenyítésnek tekinthetőek a mai fogalmaink szerint, elég a kis gyufaáruslány meséjére gondolnunk, amellyel az ipari forradalom korában mélyszegénységben, borzalmas körülmények között élő gyermek jelenik meg előttünk. A szociális érzékenységre nevelésre szükség is van, hogy a gyermekekből érző szívű felnőttek cseperedjenek. Semmi szükség azonban arra, hogy a kiskorúakat óvodában és iskolában összezavarják az LMBT-propagandával.
Természetesen ezt tudatosan teszik. Tisztában vannak azzal, hogy kisgyermekkorban a szocializáció szempontjából fontos pszichológiai, tanulási folyamatok mennek végbe, amelyek kihathatnak az egyén egész életére. Éppen ezért próbálkoznak ilyen fiatal korban hatni a fogékony kis elmékre, és átprogramozni őket arra, hogy teljesen természetesnek tartsák az azonos neműek közötti kapcsolatokat vagy a nemváltást. Finoman fogalmazva is etikátlan kitenni az ártatlan, a világra nyitott és azt felfedezni vágyó gyermekeket a homoszexuális-propagandának és genderideológiának. Ha megengedhetem magamnak a durvább véleménynyilvánítást is, kifejezetten gusztustalannak tartom, hogy a legvédtelenebbeket használják fel a kulturális háborúhoz.
Ugyanis erről van szó, háborúban állunk a szellemi csatatéren. Charles Baudelaire írta: „a sátán egyik trükkje, hogy elhiteti az emberekkel, nem is létezik.” Ugyanezt látom az LMBT-lobbi esetében, amely el akarja altatni az emberek figyelmét azzal, hogy állítja: propagandáról nincsen szó, csupán az elfogadást hirdetik. Valójában azonban alá akarják ásni a nyugati, zsidó-keresztény értékrenden alapuló társadalmat, amelyet lépésről lépésre bontanak le.
A jelenlegi célpont a házasság és a hagyományos családmodell, amelyet a patriarchális társadalom elnyomó struktúrájának kvázi patológiás jelenségeként írnak le. E támadások része az óvodai és iskolai szexuális oktatás propagálása is: a Meseország mindenkié kötet mellé készült egy foglalkozásterv is pedagógusoknak, egyértelmű cél tehát, hogy intézményi keretek között foglalkozzanak az LMBT-mesékkel. Véleményem szerint korántsem a véletlen műve, hogy ehhez hasonló kezdeményezések a XX. század elején a kommunistáktól származtak: az iskolai szexuális nevelést hazánkban először Lukács György javasolta. A kommunista gondolkodó úgy vélte, hogy a szexuális szabadosság terjesztésével, kisgyermekekbe nevelésével lehet a leghatékonyabban kikezdeni a házasságot, hogy azután eltörölhessék a kereszténységet. Személy szerint nem látok különbséget Lukács akkori és a Labrisz jelenlegi tevékenysége között.
Tenni kell az ellen, hogy a kisgyermekeken hajtsák végre társadalmi kísérleteiket. Természetesen már maga a próbálkozás is feldühíti az embert, de mint láthattuk, kontraproduktív, ha fizikailag megsemmisítjük a kötetet, hiszen bármikor újra lehet nyomtatni. Nem a fizikai síkon van tennivalónk: a csata a szellemi térben zajlik, így ott kell megvívnunk. Azt viszont nem engedhetjük, hogy megrontsák az ártatlan gyermekeket: ne hagyjuk, hogy a kishercegekből kishercegnőket csináljanak.
Párkányi Eszter
A szerző az Alapjogokért Központ elemzője
Meseország mindenkié… kivéve a fehér, heteroszexuális, keresztény képződményeket
Több civil szervezet is gyűlöletcsoporttá minősítette a több száz tagot számláló Amerikai Gyermekgyógyászati Kollégiumot (ACPeds), miután a szervezet elnöke, dr. Michelle Cretella kifejtette: a gyermekeket csak összezavarja, ha idő előtt találkoznak az LMBTQ-propagandával. Vajon ez a sors vár arra a Bagdy Emőkére is, aki szintén nem ült fel a liberálisok gendervonatára?!
Liberalizmus (Wikipédia): „A szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt.”
Az, hogy ebbe az eszmerendszerbe hogyan fér bele a másként gondolkodók kiközösítése, személyük megtámadása, egyszerű halandó aggyal nem feldolgozható. Mégis ott tartunk, hogy ha valaki nem áll ki a liberális mainstream olyan eszméi mellett, mint – például – az egyre erőszakosabb LMBTQ-propaganda létjogosultságának elismerése, akkor agresszív támadásnak teszi ki magát.
Talán sokan látták dr. Michelle Cretella, az Amerikai Gyermekgyógyászati Kollégium (American College of Pediatricians – ACPeds) elnökének ismeretterjesztő videóját, amelyben a szakember hosszasan kifejti, hogy egy gyermeket idejekorán megismertetni a genderideológiával lényegében gyermekmolesztálásnak számít, hiszen olyan beavatkozást jelenthet a kicsi szellemi fejlődésébe, ami aztán – egy esetleges nemváltoztatással – maradandó károsodást okoz.
Dr. Cretella elmagyarázza, hogy a biológiai nem egyáltalán nem döntés kérdése, hanem genetikai adottság, amely egy férfi és nő között többezernyi fiziológiai különbséget eredményez.
Az ember nemisége bináris: vagy van egy normális Y-kromoszóma, és férfivá fejlődik, vagy nincs, és akkor nővé fejlődik. (…) Legalább 6500 genetikai különbség van férfi és nő között. (…) A hormonok és operációk nem tudnak változtatni ezen. Az érzések és gondolatok nincsenek genetikailag belénk kódolva. A gondolkodásunk, az érzéseink lehetnek tényszerűen igazak vagy tényszerűen hibásak. Például ha ma besétálok az orvosom rendelőjébe, és azt mondom: »Helló, én vagyok Margaret Thatcher«, ő azt fogja mondani, hogy téveszmés vagyok, és felír egy antipszichotikumot. De ha ehelyett azzal sétálok be, hogy férfi vagyok, azt fogja mondani, hogy gratulálok, transzgender vagy. Ha azt mondanám: »Doktor úr, öngyilkossági hajlamaim vannak, egy amputált ember vagyok ép testbe zárva, kérem, műtétileg távolítsa el az egyik lábamat, akkor testkép-integrációs zavart diagnosztizálnának nálam. De ha ugyanehhez az orvoshoz besétálok, és azt mondom, férfi vagyok, jegyeztessen elő egy melleltávolító műtétre, akkor az orvosom meg fogja tenni.”
A szakember ebből azt is levezeti, hogy a gyerekek a manapság divatos genderelmélet miatt gyakran helytelen dinamikájú családban s ezért súlyos tévhitek között nőnek fel. Ha pedig kamaszkorukban szüleik támogatják nemváltoztató elképzeléseiket, és – például – pubertásblokkolót adatnak nekik, az maradandó beavatkozást jelent a gyermek életébe.
Sőt dr. Michelle Cretella azt is megjegyzi, hogy amíg az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia (AAP – az amerikai gyermekorvosok hivatalos szakmai szervezete, amelynek korábbi elnöke, Joseph Zanga alapította később az ACPedset) nyomatékosan felhívja tagjai figyelmét arra, hogy a náluk járó kamaszokat figyelmeztessék a tetoválás maradandó voltára és a bőrvarrás során keletkező hegesedés veszélyeire, addig ugyanez a szervezet „110 százalékban” támogatja 16 éves lányok melleltávolító műtétjeit.
Mindez persze nem újdonság, hiszen dr. Cretella 2019 áprilisában tette közzé videóját a DailySignal.com nevű független hírportálon. A videót a YouTube rövid időn belül letiltotta, a Daily Signal szerkesztői egy kis figyelemeltereléssel csempészték vissza a videómegosztóra (köszönet a Reaktor Facebook-oldalnak a feliratos verzió megosztásáért). De nem csak a virtuális térben támadták azonnal az ACPeds elnökét. A szövetségi Nemzeti Egészségügyi Intézet azzal vádolta Cretelláékat, hogy „tudásukkal visszaéltek”, és azt „politikai propagandára használták”. Beszédes maga a vád is: nem szakmai, hanem politikai alapon támadták az ACPeds elnökét, ugyanis az, amit orvosként állít, tudományos tényekkel nem cáfolható.
Cretellából mára mégis pária lett, az ACPedset a Soros György dollártízmillióival kitömött Southern Poverty Law Center elnevezésű civil szervezet „gyűlöletcsoporttá” nyilvánította.
Ugye ismerős?!
Magyarország egyik legismertebb pszichológus szakemberét, a 79 esztendős Bagdy Emőkét (klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervizor, a pszichológiatudomány kandidátusa, 2010-től professor emerita) egy csapásra
konzervatív politikai célokat kiszolgáló kontárrá próbálja degradálni a liberális fősodor (és az ahhoz körömszakadtáig ragaszkodó 800 pszichológus szakember, aki aláírta a Bagdyt cáfolni igyekvő, de szakmaiságot kevéssé tartalmazó, inkább ideológiai kérdéseket feszegető nyilatkozatot).
Ugye, hogy mennyire elfogadó, a szabad gondolkodást előtérbe helyező ideológiáról beszélünk?! Már persze akkor, ha az, aki szabadon gondolkodik, ugyanolyan következtetésre jut, mint ők. Vagyis többek között arra, hogy egy nemváltó királyfiról vagy fiúsan viselkedő királylányról szóló történet nem összezavarja egy kisgyermek gondolkodását, hanem tágítja a világlátását.
Akkor viszont miért nem írtak bele olyat is, amelyikben a szegény tolvaj Aladdin addig gyilkolja a hitetleneket, amíg maga is hősi halált nem hal, és így bekerül a paradicsomba 72 szüzet számláló háreme társaságában?!
Vagy egy olyat, amelyben Rémusz bácsi ükunokája megbízza a sámánt: nyisszantson le lánya nemi szervéből egy darabot egy hónapos korában, így erkölcsössé téve szegény hetek óta tévelygő kislányt, aki aztán felnőttként majd boldog (szexuális élvezetek nélküli) életet élhet gondoskodó (de elnyomó) férje oldalán?!
Csak mert a liberális mainstream szerint olyan emberekkel kellene együtt élnünk Európában, akik ehhez hasonló törzsi hagyományokat vezetnek be a „szent asszimiláció” helyett.
Vagy ez már libernyákéknak is sok?
És ha másoknak az is sok, ha Meseországban leszbikus királylány és transzvesztita királyfi szerepel?! Ja, hogy az már náci, aki szerint ez is túl van a határon…
Akkor ezek szerint megállapíthatjuk:
Meseország mindenkié… kivéve a fehér, heteroszexuális, keresztény képződményeket.
Nekik nem mese kell, hanem liberális átnevelőtábor, hogy tágítani lehessen szűk világnézetüket.
Miért van az, hogy engem ez az utóbbi ideológiai képzés jobban emlékeztet a nemzetiszocialista eszmékre, mint ha valaki még véletlenül sem szeretne szoknyás királyfiról szóló mesekönyvet leemelni a polcról, hogy azt adja a gyereke kezébe?!
(Utóirat: könyvet égetni, darálni a szerző szerint is barbár dolog. Megfelelő figyelmeztetés nélkül, Benedek Elek és Andersen közé eldugva, gyerekszobákba becsempészni egy propagandakiadványt viszont aljas sunyiság, ami legalább annyira elítélendő, mint az ostobaságból fakadó könyvrongálás.)
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
