Merkhet – Egy ókori egyiptomi időmérő eszköz

A merkhet, vagyis a „tudás eszköze” egy ókori egyiptomi időmérő szerkezet, amit arra használtak, hogy éjszakánként megmondja az időt. Tehát nem egyszerű napóra volt! Ez az ókori technológiának egy bámulatos példája.

 

Ezt a kütyüt a csillagok állásának mérésére alkalmazták, amit az egyiptomiak lenyűgöző pontossággal értek el – gyakran kevesebb, mint egy inchcsel tért el a tökéletes szinttől vagy az egyenestől.

 

 

Az eszköz pontossága csillagászati megfigyeléseket tett lehetővé. Mérőeszközként az egyenes vonal megtartásának szintezéséhez használták. Lényegében ez egy L-alakú függőón volt, amit egy hasított bothoz csatlakoztatott tartóra erősítettek. Az ón a rövid, függőleges karról lógott le.

 

Az egyiptomi denderai és edfui templom belső falainak vésetei és szövegei alapján a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a merkhet jellemzően egy megfelelő vékony eszközzel használták együtt, amit az egyiptomiak „rovátkának” hívtak, ami egy speciálisan kivágott pálmalevélborda volt egy V-alakúra vágott formával a végén.

 

Ugyanilyen két eszközt együttesen használták az Észak meghatározására. A merkhet egy olyan zsinórból állt, aminek az egyik végéhez súlyt erősítettek, ami lehetővé tette az egyenes vonalmérését.

Az eljárás kivitelezéséhez két merkhetre volt szükség: az egyik a Polaris-hoz, az Északi Pólushoz igazodott.

Ha a megfelelő módon emelték felé és a rovátka jól állt, akkor teljes pontossággal meg lehetett becsülni az időt bizonyos csillagok áthaladásának a megfigyelésével, mivel azok áthaladtak a délkörön és sorba rendeződtek a két merkhet között.

 

Számos fennmaradt merkhet van múzeumokban kiállítva az egyiptomi műtárgyak között, és sok egyiptomi művészeti tárgy ábrázolja a merkhetek használatát. Feltételezhető, hogy ezeket a tárgyakat valóban használták templomok és sírok építéséhez, hogy a struktúrákat különleges irányok felé tájolják.

 

A cikk alapjául szolgáló forrás: http://www.ancientpages.com/2018/07/03/merkhet-an-ancient-egyptian-timekeeping-instrument/

 

Hírdetés

A cikket írta és szerkesztette: Száraz György

 

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/

Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/

Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/

Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/

Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/

Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ébresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/

Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ízisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

 

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Boldog napot

The post Merkhet – Egy ókori egyiptomi időmérő eszköz appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »