Merkel szerint csak az egységes Európa erős

Merkel szerint csak az egységes Európa erős

Európa egységének fontosságát hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár köszönő beszédében, miután a spanyol uralkodótól átvette az V. Károly Európa-díjat politikai pályafutása elismeréseként Cuacos de Yustéban csütörtökön.

“Csak egy egységes Európa az erős Európa. (…) Egységesek befelé, erősek kifelé”

– fogalmazott a politikus.

Mint mondta, egy ideje olyan “centrifugális erők” működnek az unióban, amelyek akkor keletkeznek, ha az összetartás ereje törékennyé válik, ha az EU-val szembeni elvárások nem teljesülnek, ha a társadalmi változások különböző sebességgel jönnek létre, vagy a gazdasági és társadalmi különbségek túl nagyok.

“Amikor a rövid és középtávú nemzeti érdekeket a közös európai projekt előnye és jogi alapja elé helyezik, az problémát okoz”

– tette hozzá.

Véleménye szerint ennek a jelenségnek az ellensúlyozására az egyetlen hatékony módszer az “őszinte párbeszéd” fenntartása és az európai értékek hangsúlyozása. Angela Merkel szólt arról is, hogy a krízisek egyfajta katalizátorként működnek, amelyek a cselekvési képesség növelésére, változtatásra, javításra késztetnek.

Hírdetés

Angela Merkel szerint a jövőben innovatív, szuverén, cselekvőképes Európára van szükség az érvényesüléshez a világban.

“Attól függ, hogy Európa képes-e egységes hangon szólni, hogy gazdasági, politikai és katonai hatalomként hogyan pozícionáljuk magunkat Kína növekedésével szemben, és hogy miként vállaljuk új felelősségünket Európában a biztonságunk érdekében”

– jegyezte meg.

“Fennállása óta az unió az egységnek, a szolidaritásnak, az elveknek és értékeknek köszönhetően küzdött le számos kihívást”

– jelentette ki VI. Fülöp spanyol király, aki szerint az európai egység szellemiségét kevesen tudják jobban képviselni Angela Merkelnél.

Az uralkodó méltatta a posztjáról hamarosan leköszönő német kancellár állhatatosságát és kitartását annak érdekében, hogy egyben tartsa az uniót több válsághelyzetben is. Példaként említette a 2008-as gazdasági világválságot, a Brexitet és a koronavírus-járványt.     

“Nagybetűvel vonul be az EU történetébe” – jegyezte meg VI. Fülöp, hangsúlyozva, hogy Angela Merkel fontos európai örökséget hagy maga után. A kancellárt az uralkodó mélyreható változásokra törekvő, mindig konstruktív megoldásokat kereső, kivételes nőként, az európai projekt folytonosságának és megerősödésének legnagyobb támaszaként jellemzett.
    


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »