November 18-án, szombaton délután immáron harmincegyedik alkalommal tartottak requiemet az egyházi iskolák elhunyt tanáraiért és diákjaiért a budapesti Országúti ferences templomban. A megemlékező szentmise főcelebránsa Holczinger Ferenc SJ, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda igazgatója volt. Koncelebrált Lukovits Milán OFM, a Mária Rádió műsorigazgatója.
A női rendeket az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek részéről Kiss Mária Viktória nővér képviselte. A rendezvény mottója: Hűséggel, hálával és szeretettel emlékezünk elhunyt tanárainkra és diáktársainkra.
Az evangélium – a hegyi beszéd nyolc boldogságról szóló tanítása (5,1-12) – Szent Máté könyvéből hangzott el.
Homíliájában Holczinger Ferenc kiemelte: tagadhatatlan, hogy szomorúsággal tölt el bennünket egy tanár vagy egy diák halála. A napokban hunyt el egy kollégája, aki hosszú évek óta a barátja is volt, rengeteg szabadidős programot szerveztek együtt; bejárták egész Európát, diákokat kísértek kerékpártúrákra, egyéb rendezvényekre. P. Ferencnek nagyon nehéz volt elfogadnia, hogy a kollégája és barátja viszonylag fiatalon távozott e földi létből. Ám a halál elkerülhetetlen, csak idő kérdése és mindannyiunkat magához szólít a Teremtő. A szónok felidézte: évekkel ezelőtt műtét előtt állt, megkérdezte az orvost, mindenképpen muszáj alávetnie magát a beavatkozásnak. Az egykor szintén egyházi iskolában tanuló doktor azt válaszolta: egyetlenegy dolog muszáj, az a halál, a Teremtővel egyszer mindenki szembe fog nézni.
Holczinger Ferenc kifejtette: mindannyian megtapasztalhattuk, hogy
Ilyen szomorúság a bűnbánat és az Isten irgalmával való találkozás folyamatában is érhet bennünket. Ez a szomorúság tapasztalható meg Loyolai Szent Ignác lelkigyakorlatainak első hetében, a lelkigyakorlatot végző személy elmélkedhet az életéről, szembenézhet a bűneivel. Amikor ezt tesszük, a Jóisten irgalmával találkozunk, és így a bánat egy nagyon sajátos szomorúság lesz, ami inkább a jó felé irányítja figyelmünket.
Utalva arra, hogy a szentlecke Szent Pál tesszalonikaiaknak írt első leveléből (4,13-18) hangzott el, P. Ferenc rávilágított: a nemzetek apostola itt éppen arra a tapasztalatra hívja fel a figyelmünket, hogy akik találkoztak a meghalt és feltámadt Jézussal, az irgalmas Istennel, nagyon másképpen látja utána a halál jelentését, így az elhunytak sorsát is. Pál még Saulként találkozott Krisztussal, a damaszkuszi úton: Jézus Krisztus, a feltámadt Úr szólította meg a gyűlölettől elvakult Sault. E megszólítás után – vallomása szerint – három évet töltött önkéntes lelkigyakorlaton Arábiában, a hagyomány szerint a Sínai hegyen, mint Mózes. Ezt követően körülbelül tíz évig sátorkészítőként élt, elmélkedett, imádkozott és a gyakorlatban tesztelte Jézus tanítását – a boldogságok útját.
Holczinger Ferenc SJ kifejtette: érdekes lehet rátekintetni ismét arra a képre, amit Pál elénk tár a tesszaloniki híveknek írt levelében. Lelki szemeinkkel ezen a képen két csoportot láthatunk. Az első csoportot azok alkotják, akik Jézus Krisztusban hunytak el. Ők az örökkévalóságban látják az Urat. Egy másik csoportot is megjelöl Pál: akik még nem haltak meg. Ők is beléphetnek az örök életbe, de előbb találkozniuk kell a meghalt és feltámadt Jézus Krisztussal. Értelmezések szerint Pál és kortársai azt gondolták, hogy a második eljövetel hamarosan bekövetkezik. Ám az egyetemes feltámadást jelző isteni harsona még azóta sem szólalt meg.
Felmerül a kérdés: vajon mégis, Szent Pálnak a tapasztalatában, mindazt, amit leírt, amiről tájékoztatott bennünket, van-e mindebben még a mai világban, számunkra is vonzerő, valami, ami reményforrás lehet számunkra? Elmélkedésünket segítheti, ha ismét Pál lelki tapasztalatára irányítjuk a figyelmünket. Szögezzük le:
Számára ez a találkozás nem a képzelet műve, hanem kipróbált tapasztalat. Tényekre hivatkozik, folyamatosan átélte, megtapasztalta, hogy mindaz, amit Jézus szavára tett, átalakította a személyiségét. Reményét semmi sem vehette el, főleg nem a halál! Az eredeti állapot, amiről Ádám és Éva biblikus történetében elmélkedünk, Pál számára valósággá vált. Írásai arról is szólnak: minden erejével arra törekszik, hogy megőrizze a kegyelmet, amit kapott, vagyis, hogy Isten gyermeke. Ez az átalakulás ténylegesen úgy történt meg, hogy
Jézus olyan radikálisan élte a boldogságokat, hogy végül azonosul a nem embernek tekintett rabszolgával, akit éppen azért feszítenek keresztre, hogy semmi esély ne maradjon az emlékezet számára.
Ferenc atya felhívta a figyelmünket: jó tudatosítanunk, hogy
Ha ránézel, látni fogod, mit jelent lélekben szegénynek, szelídnek és irgalmasnak lenni, gyászolni, törődni azzal, ami helyes, tiszta szívűnek lenni, békét teremteni, üldözöttnek lenni. Jézus nem egyszerűen azt mondja: „Tegyétek, amit mondok!”. Nem. Ő így fogalmaz: „Jöjjetek, kövessetek engem!”. Ezt a hívást hallotta meg Pál, ezen az úton vált a gyűlölettől lihegő Saulból Szent Pál, Krisztus sajátos mása a pogányok vigasztalására.
Az egyre mélyülő kapcsolatunk az Úrral erőt adhat és növekedést hozhat az evangéliumi lelki szegénység és a vele járó tényleges szegénység megvalósítására. Következésképpen öröm forrása lehet a szelídség és irgalmasság gyakorlása, a gyász, a helyes és tiszta szív, a béketeremtés és az üldözések elviselése is. Szent Pál, ahogy a tanítványok is, időt töltöttek az Úrral. Mélyen megismerték és megszerették. Felfedezték annak értelmét, amit Péter apostol egyszer mondott Jézusnak: „Uram, kihez menjünk? Nálad vannak az örök élet igéi” (Jn 6,68).
Homíliájának végén Holczinger Ferenc SJ így fohászkodott: „Meghalt és feltámadt Jézus Krisztus, töltsd el szívünket bátorsággal, hogy merjünk veled időt tölteni, Téged követni; hogy megismerjünk, szeressünk, Benned felismerjük az igazságot és az életet – az örök életet. Adj erőt, hogy bizalommal és áldozatkészen válaszoljunk hívásodra, hogy zűrzavaros korunkban Egyházadban egymást nagylelkűen támogatva, Veled közösségben megtapasztaljuk a boldogságok útjának áldását. Add, hogy ezen az úton járva fokról fokra szomorúságunk forduljon át vigasztalásba. Örök világosságod fényeskedjen a magadhoz szólított tanáraink és diákjaink arcán.” Ámen.
Fotó: Lambert Attila
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
