Mérgesgázt vetett be az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet az utóbbi hetekben több alkalommal is mérgesgázt vetett be Szíriában és Irakban. A támadások célpontjai a kurd biztonsági erők tagjai és szíriai civilek voltak – jelentette pénteken a Die Welt című német napilap hírszerzési információkra hivatkozva.

Az újság értesülése szerint augusztus 11-én az észak-iraki Erbíltől délnyugatra található Orn Szultán Abdullah nevű településen a dzsihadisták aknagránátokkal támadták a kurd pesmergák állásait. Az eset után nagyjából tucatnyi kurd harcos a bőrén maró érzésre és hólyagosodásra panaszkodott, ami klór- vagy mustárgáz bevetésére utal.

Hírdetés

A pesmerga egységek kiképzését Erbílben vezető német haderőnek (Bundeswehr) nincsenek saját információi a támadásról a Die Welt szerint. A Bundeswehr helyzetjelentéseiben ugyanakkor már régóta figyelmeztet annak veszélyére, hogy az IÁ vegyi fegyvereket vet be. A terroristák a német lap jelentése szerint nemcsak mérgesgázt zsákmányoltak, hanem vegyi fegyver gyártásához szükséges kapacitással is rendelkeznek.

A Die Welt megjegyezte, hogy a nyugati titkosszolgálatok már hónapok óta azzal számolnak, hogy az IÁ fegyveresei vegyi harci anyagokkal rendelkeznek. Azoknak legalább egy része vélhetően a szíriai kormány megmaradt készleteiből származik – írta a német újság.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »