Merénylet Fico ellen: Mit tudunk eddig és mire érdemes figyelni

Merénylet Fico ellen: Mit tudunk eddig és mire érdemes figyelni

Mint arról korábban beszámoltunk, Robert Fico szlovák kormányfő ellen merényletet követtek el Nyitrabányán (Handlová), ahol a kormány kihelyezett ülését tartották. Egyelőre több, egymásnak ellentmondó információ is megjelent a történtekről és a miniszterelnök állapotáról.

Ami biztos, hogy Ficot a nyitrabányai kultúrházból kifele jövet lőtték meg, mikor az ott megjelent tömeggel találkozott. Az eset szemtanúi szerint Fico éppen készült kezet fogni valakivel, mikor egy férfi odakiáltotta, hogy „Robo, gyere ide!”.

Az elkövető közvetlen közelről adta le a lövéseket. A legtöbb beszámoló szerint 4-5 lövés dördült, és a jelek szerint 2-3 találat érte a miniszterelnököt. Feltételezések szerint mellkasi és hasi sérülést is szenvedett, egyes szemtanúk végtaglövésről is beszámoltak.

Robert Fico hivatalos közösségi oldalán 15:55-kor jelent meg egy poszt, mely szerint a kormányfő életveszélyes állapotban van, Besztercebányára szállították az állapota súlyosságára való tekintettel – a pozsonyi kórházba később jutott volna el. Nyitrabányáról mentőhelikopterrel szállították el Besztercebányára a Roosevelt kórházba, ahol rögtön a sürgősségi osztályon fogadták. A vélhetően a kormányfő sajtósai által kezelt oldalon megjelentek szerint többszörös lőtt sebbel került kórházba Fico, az elkövetkező órák döntő jelentőségűek lesznek.

Hírdetés

Az elkövetővel kapcsolatban annyi biztos, hogy a rendőrök a helyszínen őrizetbe vették. Egyes információk szerint egy 60 év körüli férfi volt a tettes, mások szerint pedig egy 71-éves lévai férfi. Arról, hogy mi volt az elkövető indítéka, illetve hogy egyszemélyes magánakcióról van-e szó, egyelőre nincsenek információk.

A kormányfő ellen merénylet hírére berekesztették a parlament éppen folyó ülését. A kormánypártok láthatóan az ellenzéket és az ellenzéki sajtót okolják a történtekért. Az ellenzék elítélte a Fico elleni merényletet és a mára tervezett, RTVS-t támogató tüntetésüket törölték.

Breaking: Merényletet követtek el Robert Fico ellen (percről-percre)

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »