Mennyire van létjogosultsága a táltos-világképnek a 21. században?

Mennyire van létjogosultsága a táltos-világképnek a 21. században?

Először is mindjárt tisztázzuk, kit nevezünk táltosnak! Táltossá csak válni lehet. Bár sokan részesülhetnek a táltos-energiákban és a táltosok tudásának morzsáiban, ne legyenek túlzó illúzióink, mert a táltosság nem tanulható meg könyvekből, táltossá ugyanis csak sok éves szellemi és lelki munka révén válhat az ember.

Már maga a táltos szó is erre utal, amely minden valószínűség szerint a „tudás őrzője”, ilyesformán a „tudó” kifejezésből vezethető le. Ám ezzel még korántsem mondtunk sokat! Fel kell tennünk az idevágó kérdéseket: Vajon milyen tudást őriztek a táltosok? Egyáltalán, mit tudtak?

 

Nehéz szétválasztani a legendákkal átszőtt, mitikus múlt magával ragadó történeteit a prózai valóságtól, méghozzá két oknál fogva. Egyrészt a történeti források – például az inkvizíciós perek jegyzőkönyvei – meglehetősen foghíjasok, másrészt egy olyan szent, természetfeletti tudásról szeretnék közelebbit megtudni, amit még nem tapasztaltunk meg.

Vigyázzunk, hogy ne keverjük össze a filmekből, újságokból és innen-onnan látott és hallott paranormális képességeket és tudományokat a táltosok életszemléletével és tudásával. Előbbiek erősen vegyülnek a fantázia termékeivel, utóbbiakat pedig csak megtapasztalások útján lehet látni, hallani, érzékelni, átélni. Bizony, a táltosok tudása – a közhiedelemmel ellentétben – a mai napig titkos. Ezt csak valódi beavatott tanítványok kaphatják meg, akik meg is tudják őrizni azt.

 

Ha veszi valaki a fáradságot és megnézi, hogy ma mit kínálnak „táltos tudás” címszóval, akkor valójában az ezotéria alapjait és a világ egyes tájairól összeollózott, összegyűjtött tudásmorzsákat, megfűszerezve a sokszor átírt magyar történelem gyanakvásra okot adó, vagy egyenesen eltitkolt részleteivel. Jó ez? Természetesen bizonyos keretek között ezeknek az információknak is van gyakorlati haszna: elgondolkodtatnak, ébresztgetnek, bevezetik az embereket a spiritualitás előszobájába, felkeltik az érdeklődésüket stb. S mint ilyenek, egy darabig hasznosak.

Hosszú távon azonban megfeledkezhetünk arról, hogy táltossá csak az válhat, akit az ég arra kiválaszt. Ebből következik, hogy a táltos nem az, aki a tanfolyamok díját megfizeti.

 

Emellett a táltos tud csendben létezni. Nem azért, mert mogorva, zsémbes öregember, egyfajta hegylakó, aki magányban és elszigeteltségben tengeti az életét. Ez is egy sztereotípia. Szó sincs róla.

A 21. század táltosságának nem feltétlenül kell követnie az elmúlt világkorszak táltosait, szent életű beavatottjait, de csendben léteznie tudnia kell. Miért? Mert ha nem képes elmerülni a saját mikrokozmoszában, akkor nem tudja felfedezni magában az isteni Fényt. Amíg valaki nem fedezi fel magában az isteni Fény jelenlétét, addig elcsábítja őt a világ a maga színességével, változatosságával, látszataival, felszínességével, vonzalmaival és taszításaival.

 

A táltos-világkép sokszor megfogalmazott és elemzett világfája nem más, mint felemelkedés a láthatatlan fényvilágok valamelyikébe. Minek a segítségével valósítható ez meg? Az emberben lakozó isteni-lelki tudattal. Ez egyfajta testelhagyás, révülés, vagy asztrálutazás. Ezek a fogalmak a természetfeletti világokban való betekintést, mozgást, tájékozódást, tanulást és tapasztalatszerzést próbálják a maguk módján leírni.

Külön kérdés, hogy hogyan és minek a segítségével, avagy minek a segítsége nélkül éri el a táltos az extázis (=kilépés) állapotát. Sokak szerint az akaraterejével. Én azt mondom, sok éves gyakorlással, melyet egy valódi táltos segít. A táltos erejének egy szimbóluma a táltos paripa.

A táltos paripa megtalálása, táplálása és szolgálata nem más, mint képi nyelven annak a kifejezése, ahogyan a táltos varázserőre tesz szert. Ne feledjük, hogy a táltos paripa repíti a táltost a gondolatnál is sebesebben a világok között és a világokon át, ma úgy mondanánk, hogy a táltos egy dimenzióvándor, egy kapcsolattartó, egy médium tulajdonságaival rendelkezik. Képességei nem átruházhatók, etikáját az égi lényektől tanulja.

 

A táltosok sem értenek mindenhez. Jóllehet sokoldalúak, azért ők is szakosodnak a mágia egy-egy ágazatára. Vannak látók, vannak gyógyítók, vannak, akiknek az őstudás áthagyományozása a cél, vannak, akik kifejezetten tanítók, és egy sor olyan feladatuk is van, amelyekről fogalmuk sem lehet azoknak az átlagembereknek, akik a hústestükkel azonosítják magukat és azt hiszik, hogy az életet pusztán az iskolában tanított fizikai törvények szervezik és uralják.

Hírdetés

A táltosok is készülnek valamire, mindig is készültek. Titkaikat nem szivárogtathatják ki, mert akkor megszegnék küldetésüket.

 

Akit érdekel, érdemes összehasonlítani a táltosok hivatását a különféle egyéb magyar beavatotti funkciókkal. Sőt, tágíthatjuk a kört és akár az indiai jógik, vagy az egyéb ázsiai és amerikai sámánok tevékenységeivel is összevethetjük azokat. (Példának okért a tűzmágiát hozhatjuk fel.) Így képet alkothatunk sokszínű tudásukról, világképük határtalanságáról. Merthogy véleményem szerint a táltosok képesek voltak felemelkedni lelki képességeik révén a határtalanságba, az örökkévalóságba, ahonnét isteni üzeneteket közvetítettek a kérdezőnek, aki lehetett maga a király, vagy egy egyszerű parasztasszony, aki hozzájuk fordult.

 

Az eredeti és hiteles táltosok tehát az isteni tudás őrzői és az isteni erők közvetítői voltak, akik mellett meg lehetett tapasztalni a szentséget, az isteni kegyelmet, az isteni áldásokat, az isteni tanításokat és iránymutatásokat, az isteni csodákat…

A táltosok mellett nem volt szükség egyházra, hiszen ők maguk voltak az élő hidak az éggel, ő általuk fedezhettük fel az égi származásunkat.

A táltosok között szép számmal voltak nők, vagyis női beavatottak, táltosasszonyok, akik ugyanúgy kivették a részüket a szent feladatokból. Gondoljunk a születéssel, a halállal, vagy épp a neveléssel és tanítással kapcsolatos tevékenységekre.

 

Összefoglalva az eddigieket, a táltosok multidimenzionális világképének annyiban van létjogosultsága a mai világunkban, amennyire az embert közelebb viszi a lelki eredetéhez és hozzásegíti a szellemi hovatartozásának megtalálásához.

 

 

Ha azonosulni tudsz ezzel a gondolkodásmóddal, ha egyetértesz ezzel az életszemlélettel, ha hasonló gondolkodású emberekkel szeretnél tanulni, akkor figyelmedbe ajánlom programjainkat.

 

Részt vehetsz programjainkon:

Önfejlesztő Műhelyeinken (beszélgetős előadásainkon)Hétvégi töltődéseinken (és Istentiszteleteinken)Bel- és Külföldi zarándoklatainkona Naptemplomunkban és a Pálos kolostorokban tartott IstentiszteleteinkenSzer-napjainkon (szent ünnepnapjainkon)Főnix programunkonÉbresztő Táborunkban

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül! Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához.

 

Bővebb információ:

[email protected]

 

Száraz György

Boldog napot!

The post Mennyire van létjogosultsága a táltos-világképnek a 21. században? appeared first on Boldognapot.hu.


Forrás:boldognapot.hu
Tovább a cikkre »