Háromnapos online ájtatosságsorozatot tartott Felföldi László pécsi megyéspüspök a nagyböjti időben. A triduumot március 19–21. között élőben közvetítette a Pécsi Egyházmegye honlapja.
Az első alkalmon a főpásztor arra mutatott rá, hogyan vegyük észre életünk kincsét, miként tegyünk érte és tartsuk meg.
A püspök beszélt arról, hogy az emberi élet legfontosabb, legmélyebb részei és legvalóságosabb forrásai a kapcsolatok: Istennel, családdal, keresztény közösséggel. Az első alkalommal mindnek az alapjára, az Istennel való kapcsolatra fókuszált elmélkedésében.
Felföldi László arra világított rá, hogy az emberi szívet nem a nagy gondolatok, nem a különleges prédikációk változtatják meg, hanem az új helyzet, a találkozások, a megélt közösségi és hitbeli szeretetélmények. Rendkívül fontos, hogy a hit valóságát így lássuk:
Azt mondja Jézus: „Hasonló a mennyek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, amelyet az ember, miután megtalált, elrejt, örömében elmegy, eladja mindenét, amije van, és megveszi azt a szántóföldet” (Mt 13,44).
Aki őszintén gondolkodott már magában Isten létéről, megélte, hogy Isten rejtőzködő Isten. De hol van ez a kincs, mi ez a kincs?
A szántóföld nem más, mint az a terület, ahol mindennapi életünket éljük, ahol jelen vagyunk, tevékenykedünk. Mindannyiunk életének szántóföldjében el van rejtve ez a kincs, csak néha nem foglalkozunk vele, végezzük a mindennapi munkákat, közben ott van mindenki sorsában, bármilyen körülmények közt él. Ezt felszínre hozni, megtalálni mindenkinek magának kell. Ahogy Jézus mondja: aki megtalálta, eladja mindenét, amije van, és megvásárolja azt (vö. Mt 13,44). Tehát áldozatot kell hozni érte, rácsodálkozni, dolgozni érte. Ez az a nagy titok, feladat, ami az ember szívén, akaratán és erőfeszítésén múlik.
Gyönyörű, de fájdalmas kép a Bibliában, mikor a gazdag ifjú felfedezi ezt a kincset, rácsodálkozik, odamegy Jézushoz és megkérdezi: Mit kell tennem? Érzem, értem, hogy mi a lényeg, megtaláltam a kincset, csak felszínre kell hozni. Majd azt válaszolja Jézus: Nagyon jó, add el, amid van, kövess engem, és a kincsed ott lesz a mennyben! A fiú pedig szomorúan távozott. Sokszor az ember valamiért nem akar áldozatot hozni, lemondani dolgokról érte. Nem lehet odaadni mindent, amink van ezért a kincsért verejték, fájdalom nélkül. De amikor látjuk, hogy mégis miért akarjuk átlépni a hit kapuját és elindulni Istennel, akkor képesek leszünk vállalni a lemondásokat.
Megismerni, rácsodálkozni és utána rábízni magam. Ennek a hitnek életet adó, átformáló ereje és öröme van. Amire nagyon oda kell figyelnünk ma, az a következő ige: „Ti vagytok a föld sója. […] Ti vagytok a világ világossága” (Mt 5,13–14).
A hitet nekünk kell továbbadnunk! Sokan csak azért nem találtak rá a hit kincsére, mert senki nem adta át nekik, senki nem tárta eléjük. Ezért kell a hitet a családi asztalnál, a templom oltáránál megélni, a közösségek szeretettalálkozásaiban átadni, megmutatni, segíteni felszínre juttatni a másik szívében!
A triduum első alkalma ITT olvasható és nézhető meg teljes egészében.
Felföldi László az ájtatosságsorozat második napján a családokhoz, különösen a férfiakhoz szólt, tudatosítva, hogy a szeretet forrásává kell válniuk.
Ha egy közösségnek nem a család az alapja és nem az a célja, hogy jobb, boldogabb, derűsebb családok legyenek, akkor miért létezik, mit ér el? Közvetlen vagy közvetett úton csak ez lehet az indíttatás! Az Egyház életének, az evangélium hirdetésének is ez a lényege – fogalmazott a főpásztor.
Minden ember, minden család a szeretetnek, örömnek, áldozatnak, szenvedésnek olyan útján indult el, amelyen még senki nem járt. Ezért nem lehet kívülről pontos utat mutatni, de lehet segíteni egymást, lehet erősíteni a szíveket, gazdagítani azt a reményt, amely a holnap felé visz – hangsúlyozta.
Amikor Isten a teremtés végére ér a Biblia szavai szerint – hiszen a teremtés örök –, akkor az utolsó mozzanat a család. „Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27).
Amikor Jézus harminc év csend után a családból kilépve Názáret zárt valóságát elhagyja, akkor istenfiúságának első nagy jelét a családban teszi, a kánai menyegzőn. Odalép, megmutatja, hogy az emberekért van, akiknek elfogyott a boruk, de Ő megmentette a lakodalmat, a házasságot és így a családot (vö. Jn 2,1–12). Ma is nagy veszély, hogy az embereknek elfogy a boruk, vagyis a szeretet, az élet és remény derűje, jó hangulata, és már nem tudják, mit tegyenek. Ez a család válsága, a válások tragédiája!
A másik nagyon fontos kép a tékozló fiú hazatérésében az apa története, amely ugyanúgy a család titkáról szól. Az apának egyetlen vágya van, hogy leültesse gyermekeit a közös asztalhoz. Mindegy, honnét jöttek, milyen messziről, mi történt – a lényeg, hogy mindenki üljön oda. Mert a család csak az asztal körül válhat erőssé, ott formálódik a szív, onnan tud elindulni (vö. Lk 15,11–32).
A vasárnap, születésnapok, névnapok azok az alkalmak, amikor az emberek együtt vannak, de ez csak akkor ünnep, ha a szeretetről szól. Így ez már nemcsak munkaszüneti nap, hanem az élet és a szeretet ünnepe, ami mindig átöltöztet, erősít, teljesebbé teszi a sorsunkat. Isten erre hív a hetedik napon, hogy kiemeljen a mindennapok szorításából, és ünneplőbe öltözteti testünket, lelkünket, gondolatainkat.
A példabeszédben az apa nem magával van elfoglalva, hiszen azt mondja fiának: mindenem a tiéd, ez nem rólam szól, hanem rólad (vö. Lk 15,23). Ez a mindent átadó biztonságos szeretet!
Ez átformál, átalakít, és a fiú az asztalnál férfivá válik, hogy ebben a céltalan világban képes legyen átadni az üzenetet, és bátran hirdesse, hogy az út, az igazság és az élet Jézus Krisztus.
Újabb fontos kép, kifejezetten Szent József évében az ő harca önmagával a rábízottakért. József nem lát mindent, nem ért mindent, nem tudja, hogy mi miért történik, mégis hallgat az álomra, a vívódás után megszületett valóságra. Majd dönt, és szeretetébe fogadja Máriát és a méhében fogant Jézust.
Ezt nem kerülheti el egyik férfi sem, hiszen ezen múlik családjának jövője! A férfi erőforrása a hite, ezért fontos, hogy azt jól élje meg! Neki a családi asztalnál forrássá kell válnia!
A triduum második alkalma ITT olvasható és nézhető meg teljes egészében.
A nagyböjti triduum utolsó alkalmán a pécsi megyéspüspök az emberekben lévő jóság előhívásáról, a közösségek megtartó erejéről és Isten felajánlásainkra adott válaszáról elmélkedett.
Az emberiség története a közösségről szól. Az emberi közösség adta és adja meg a fejlődést, az életbiztonságot, az életminőséget. S most egyértelműen látszik, hogy az emberek szívében ott a vágy a csoportban való lét iránt. Jézus – mielőtt átadja magát a szenvedésnek – életének, sorsának legmélyét fogalmazza meg, s ekkor ezért a közösségért imádkozik.
„De nem csak értük könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyben részesítettél, hogy eggyé legyenek, amint mi egy vagyunk: én bennük, te bennem, hogy így ők is teljesen eggyé legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél” (Jn 17,20–23).
Az emberi élet biztonsága, stabilitása: Isten, embertárs, önmagam, mint egy háromlábú szék – ezt kell megerősíteni és megélni.
Ez az élettér az, amelyet meg kell valósítanunk, hogy mindenkinek – felnőttnek, fiatalnak, gyermeknek – része legyen ebben a közösségben. Az első egyháznak, az induló közösségeknek egyetlen belső üzenete volt, amit félreérthetetlenül felismertek: Nézzétek, mennyire szeretik egymást! – Ez a ma Egyházának üzenete? Városokban, falvakban ezt látják? Ha nem, akkor minden szavunk, tettünk üres és hiteltelen.
Olofsson Placid atya a munkatáborban, ahol állandóan élet és halál között voltak, feladatként adta ki a raboknak, hogy minden este számoljanak be egy örömről, amiért hálát adnak, mert így lehet életben maradni. Ezt mi is tudjuk. Ebben az örömben ott van a nagy kísérője, a megerősítője: a jóság a közösségben. A közösség, a világ a jó emberekre vár. Ez a közösség éltető ereje, biztonsága.
Minden embernek van egy különleges képessége, amit Isten azért ad, hogy egymást és a közösséget szolgáljuk, mert így lesz egyre élhetőbb az élet. Isten tervét egyre valóságosabban teljesítve változásokat hoznak sorsunkban. Nekünk kell változtatnunk, tennünk! Az a cél, a feladat egyénileg és közösségben, hogy képesek legyünk erre.
Sík Sándor ezt a küldetést, melyet meg kell valósítanunk, így fogalmazza meg:
„Az Isten küld, testvéreim tinéktek,
hogy sugarai eleven tüzét,
amik arcáról a szívembe égtek,
sugározzam csendesen szerteszét
a testvéreknek, kik az éjben járnak.
Az Isten küldött, szentjánosbogárnak.”
Napjaik kérdése, hogy most, 2021-ben, a világjárvány idején mit teszünk: jajveszékelünk, pszichés terheinkkel súlyosbítjuk magunk és mások terheit vagy embertársi bizalommal keressük és elfogadjuk a segítséget, amit Isten adni akar nekünk?
Jézus azt mondta: „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28,20) Tegnap is, holnap is, velünk, veled, személyesen. Elhisszük, hogy igazat mond? A vírusnak, a családoknak, az életnek a háborúja itt van, ezért kérem, fogjunk össze, és mutassuk meg, hogy van még bennünk hit, erő, remény!
Sík Sándor ezt így fogalmazta meg Isten lánca című versében:
„Akarom: keljen új életre benned
Alvó dala az építő igennek.
És mosolyogd rám, édes jó barát,
Az erős Isten élő mosolyát.”
A triduum harmadik alkalma ITT olvasható és nézhető meg teljes egészében.
Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
