Megvan, mikor száguldhat a vonat 160-nal Budapestről Debrecenbe

Megvan, mikor száguldhat a vonat 160-nal Budapestről Debrecenbe

Már jövőre megindulhat a nagysebességű forgalom, de ehhez még megfelelő biztonsági rendszereket kell telepíteni.

Debrecen és Kisújszállás között már 2024-ben, a Debrecen–Budapest Nyugati pályaudvar közötti teljes szakaszon pedig várhatóan 2025-ben közlekedhetnek a vonatok 160 kilométer/óra sebességgel – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium.

A Kisújszállás–Püspökladány vasútvonal korszerűsítése 2015-ben, a Püspökladány–Debrecen vonalé 2021-ben ugyan már befejeződött, de a 160 kilométeres sebességre alkalmas infrastruktúrához a már felújított szakaszokon szükséges az ETCS2 vonatbefolyásoló berendezés telepítése, melynek tervezetten 2024-ben kell megvalósulnia – írja a haon.hu a tárca tájékoztatása alapján.

Hírdetés

A munkálatokat korábban már elvégezték a Budapest és Debrecen közötti vasútvonal több szakaszán is. A 160 kilométeres sebességnek ott is feltétele a megfelelő GSM–R rendszer és az arra épülő ETCS–L2 (European Control System) biztosítóberendezés kiépítése és beüzemelése. Ennek kivitelezése elkezdődött, és várhatóan 2025-ben átadják. Ezután az ETCS rendszer fedélzeti egységeivel telepített vasúti járművek részt vehetnek a sebességemelésben.

Ide tartoznak a 2022/2023-as menetrendváltással a Budapest–Debrecen vonalon bevezetett, órás ütemben közlekedő Cívis InterRégió járatok Flirt motorvonatai. Az elmúlt hetekben megjelentek nagy teljesítményű villanymozdonyok (Akiem Siemens Taurus mozdonyok) a 100-as vonali InterCitykben, amelyek ugyancsak alkalmasak a 160-as tempóra. Az InterCity vonatoknál tervezett járműfejlesztések a mozdonyoknál már alapkövetelményként kezelik a kompatibilitást az ETCS rendszerrel, míg a személykocsiknál az IC+ program tervezett folytatásával jöhet létre a 160 kilométeres sebességre alkalmas járműpark.

A sebességemelést a menetrendben szereplő különböző vonattípusoknál várhatóan fokozatosan vezeti be a MÁV.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »