Megújult a hásságyi Páduai Szent Antal-templom

Megújult a hásságyi Páduai Szent Antal-templom

Példás összefogás eredményeként újult meg a Pécstől 17 kilométerre fekvő, mindössze 260 lakosú Hásságy település 1753-ban épült római katolikus temploma. Az olaszi plébánia filiális egyházközsége Felföldi László pécsi megyéspüspök főpásztori áldását kérte a kívülről felújított templomra és annak hívő közösségére november 18-án, szombaton.

A püspöki áldást követően vonultak be a hívek a Páduai Szent Antal-templomba, köztük a gyönyörű népviseletbe öltözött felnőttek és gyermekek, hogy méltó módon, ünnepi szentmisén adjanak hálát azért, hogy megvalósulhatott a templom felújítása.

Bukovics István olaszi plébános köszöntötte a megjelent egyházi és világi meghívottakat, köztük Csuzdi Illést, az egyházközség korábbi plébánosát; Rácz Lászlót, a település polgármesterét; Mammel Krisztinát, Hásságy Község Német Önkormányzatának elnökét, továbbá a kivitelezők képviselőit, a vendégeket és a hívek közösségét.

Szeretet nélkül minden ház, település és templom üres.

– hangsúlyozta köszöntőjében a plébános. – Ennek látható és kézzelfogható bizonyítéka a templom, mely menedék, viszonyítási pont, és kiváló lehetőséget ad egy teljesebb emberi élet kibontakozására.

Bukovics István plébános köszönetet mondott a közösség tagjainak az összefogásért, a segítségnyújtásért, az adakozásért és az imáért, hogy az álmok valóra váltak.

A közösség képviseletében Wilhelm József rövid beszédében felelevenítette, hogy már 2015-ben, a templom belső felújításának idején megfogalmazódott az épület külső felújításának gondolata, melyet nyolc évvel később siker koronázott. A hásságyi önkormányzat képviselő-testülete 2022-ben kezdeményezte – Felföldi László pécsi megyéspüspök jóváhagyásával – az önkormányzati és egyházmegyei forrásokból, valamint magánszemélyek adakozásából megvalósuló felújítást.

A munkálatok 2023 júniusában kezdődtek, és szeptemberben fejeződtek be.

Felföldi László püspök példaértékűnek nevezte a Hásságyon tapasztalt összefogást. A főpásztor a szentmise elején örömét fejezte ki, és megköszönte a közösségnek, hogy méltó módon megünneplik ezt az alkalmat.

Hírdetés

Szentbeszédében a pécsi megyéspüspök a talentumokról szóló evangéliumi példabeszédet (Mt 25,14–30) és a templom felújítását kapcsolta össze azzal a gondolattal, hogy ebben a közösségben mindenki a saját talentumát, önmaga tudását és gazdagságát hozzáadva fogott össze a cél érdekében.

mellyel minden embernek tevékenykednie kell, de nem a mai világ önző mércéje szerint, mert akkor nem terem valódi gyümölcsöt.

Márpedig

Felföldi László püspök a családban, a közösségi életben való összefogásra, az egymásra való odafigyelésre buzdította a közösség tagjait, melyek – miként fogalmazott – erőforrásként szolgálnak személyes életünkben. Lelkünk, emberségünk, szeretetünk táplálkozik ebből.

A főpásztor kiemelte a férfiak közösségen belüli összefogásának szükségességét, mert csak azon keresztül valósulhat meg a család össze- és egyben tartása. Férficsoport alakítására buzdította az egyházközség férfi tagjait.

A pécsi megyéspüspök végezetül hálaadásra hívta a jelenlévőket, amiért a felújítási munkálatok miatti összefogásnak köszönhetően nemcsak az épület falai, hanem valójában a közösség is megújult.

Felföldi László püspök arra biztatta a megjelenteket, hogy merjék keresni életükben a rájuk bízott talentumokat, hogy azokat – Árpád-házi Szent Erzsébet példája nyomán – szeretetük kenyerévé tudják alakítani.

A szentmise után a közösség agapéval zárta az ünnepi eseményt.

Forrás és fotó: Pécsi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »