A Szlovák Állami Vasutak (ŽSR) befejezte a Dévényújfalu (Devínska Nová Ves)–országhatár (Marchegg) vasúti szakasz korszerűsítését és villamosítását.
A beruházás összköltsége elérte a 11,34 millió eurót. A modernizáció gyorsabb, környezetbarátabb és nagyobb kapacitású vasúti összeköttetést teremt Szlovákia és Ausztria között.
Nemzetközi jelentőségű projekt
Jozef Ráž közlekedési miniszter az új vonal átadásakor hangsúlyozta, hogy ez egy nemzetközi hatókörű projekt. „Bár a Dévényújfalu és Marchegg közötti szakasz talán nem tűnik nagynak, alapvető fontosságú, mivel ismét lehetővé válik, hogy közvetlenül a pozsonyi főpályaudvarról utazzunk Bécsbe, és ne csak Pozsonyligetfaluból (Petržalka)” – mondta a miniszter. Ráž egyúttal emlékeztetett, hogy az építkezést komplikációk kísérték, többek között két nagy árvíz és váratlan felfedezések.
Ivan Bednárik, a ŽSR vezérigazgatója emlékeztetett, hogy a projekt mintegy tíz hónapot késett. „A legnagyobb akadályt az árvizek és a védett állatfajok jelenléte jelentette a Natura 2000 területen, ami a munkálatok ismételt leállítását igényelte. Felfedeztek a második világháborúból származó maradványokat is – alagutakat és egy bunkert, amelyet valószínűleg a híd aláaknázására készítettek. Mindezeket biztonságosan szanálni kellett” – magyarázta.
Szerinte beigazolódott, hogy ez egy fontos közlekedési ütőér, amely a jövőben a kétvágányúvá tételt is megköveteli. „Már most sem elegendő az egyvágányú működés kapacitása, ezért a második szakaszt készítjük elő. Ha a kormány megerősíti a stratégiai státuszt, hat-hét éven belül a kétvágányú pálya is elkészülhet” – tette hozzá Bednárik.
Naponta 38 járat közlekedik majd
A több mint 11,3 millió eurós rekonstrukció lehetővé tette, hogy a vonatok sebességét 80-ról 120 kilométer/órára növeljék. Peter Helexa, a Szlovák Vasúttársaság (Železničná spoločnosť Slovensko – ZSSK) vezérigazgatója bejelentette, hogy a modernizált vonalon naponta 38 járat közlekedik majd, beleértve az új reggeli és esti REX vonatokat, hozzávetőleg félórás időközönként.
„A villamosításnak és modernizációnak köszönhetően a menetidő Pozsonyból Bécsbe Marcheggen keresztül körülbelül 56 percre rövidül, ami mintegy 11 perccel kevesebb az eredeti állapothoz képest” – tájékoztatott a ZSSK vezérigazgatója. Szerinte Ausztria a nemzetközi forgalom három legfontosabb célállomása közé tartozik. Az utazási szolgáltató évente több mint egymillió utast szállít Bécsbe.
„Bízunk benne, hogy hamarosan átlépjük az évi kétmillió utast szállító határt. Az új összeköttetés kényelmes, környezetbarát és megfizethető lesz. A retúrjegy ára körülbelül 19 euró” – mondta Helexa. A ZSSK emellett tervezi, hogy decembertől, a menetrendváltást követően naponta három pár közvetlen járatot vezet be Kassáról Bécsbe átszállás nélkül.
Kapacitásnövelés a teherforgalom számára
Bednárik szerint a szakasz korszerűsítése és megnyitása nemcsak a két metropolisz közötti személyszállítás szempontjából fontos, hanem a teherforgalom potenciáljának növelése szempontjából is.
„Ezen átkelő megnyitásával nő a teherforgalom kapacitása Ausztria felé, és fontos alternatíva adódik a pozsonyi csomópontban felmerülő rendkívüli helyzetek esetén” – erősítette meg Jaroslav Daniška, a ZSSK Cargo vezérigazgatója.
SITA, Körkép.sk
Nyitókép forrása: YouTube/screenshot
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


