Megújul a Szent István-bazilika 120 éves orgonája

Megújul a Szent István-bazilika 120 éves orgonája

Süveges István orgonaépítő és ötfős csapata tavaly november óta dolgozik a Szent István-bazilika orgonájának felújításán. A csaknem 120 éve épült hangszer több átépítésen esett át, ám sosem egységesítették a korábbi változtatásokat. Az orgona különleges hangszer: belül tonnányi súlyokat mozgat meg a nyomás, amely a sípokba tereli a levegőt. A Kultúra.hu cikke.

Huszonhárom évvel ezelőtt találkoztam először orgonával szétszedett állapotban – meséli Süveges István, amikor arról faggatom, miként lett hangszerépítő.

– Hithű katolikus vagyok, rendszeresen orgonáltam az ócsai katolikus templomban.

Amikor felújították a premontrei templom orgonáját, bementem, és megláttam a sípokat papírdobozokba csomagolva, és akkor, 19 évesen éreztem, hogy megtaláltam a hivatásomat.

Másnap – a szüleim tudta nélkül – kiléptem a munkahelyemről, és arra kértem a hangszeren dolgozó mestert, hogy hadd legyek ott, amíg összerakják, akár egy légy a falon.

Hírdetés

Ebből az lett, hogy a mester, Varga László taksonyi orgonaépítő felvett a műhelyébe, egy évvel később pedig elkezdtem a Zeneakadémia hangszerészképző iskoláját.

Miután befejeztem, még tíz évig maradtam a mester mellett, majd 2011-ben megalakítottam a saját kft.-met.

István cége nemrég a kaposvári székesegyházba épített egy vadonatúj orgonát, de közben számos kisebb felújításon dolgoztak már.

Ahogyan a karzaton sétálva mesél a hangszerről – a szélládákról, a regiszterek bővítéséről –, arra kérem: induljunk az elejéről.

– Az orgona fúvós hangszer, de egy elektromechanikus szerkezet szólaltatja meg a levegővel működő sípokat.

Ennek a hangszernek a levegőjéről három darab fúvómotor gondoskodik, amelyek borzasztó nagy mennyiségű légköbmétert tolnak be egy perc alatt a hangszer belső szerkezetébe, amely a fúvók, majd a légtartályok után a szélládákba kerül.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »