Megújul a nagyváradi magyarság egyik meghatározó épülete, az Ady-líceum

Megújul a nagyváradi magyarság egyik meghatározó épülete, az Ady-líceum

Állami finanszírozásból, 52,5 millió új román lejből (kb. 3,8 milliárd forint) újul meg Nagyvárad magyarságának meghatározó iskolaépülete, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye tulajdonában lévő Ady Endre Elméleti Líceum. A 250 éves épület teljes felújításáról szóló szerződést január 8-án írta alá Böcskei László megyéspüspök és Cseke Attila romániai fejlesztési miniszter a líceum dísztermében.

A RomKat.ro erdélyi katolikus hírportálnak Vad Márta igazgató elmondta, a felújításról szóló dokumentum aláírásával az iskola 250 éves jubileumi ünnepségsorozatát is megnyitották, amely révén az iskola orsolyita örökségét viszik tovább. 1772-ben Szenczi István kanonok ugyanis hét, Kassáról érkezett orsolyita nővérre bízta a feladatot, hogy a városban egy leányiskolát alapítsanak. Az intézményben a tanítás 1772 őszén indult meg.

„Mi az ő hagyományaikat nagyon nagy tisztelettel visszük tovább” – fogalmazott Vad Márta, hozzátéve, hogy aki végigmegy az iskolán, az megérzi, hogy a hely szelleme kötelez. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy a 21. század elvárásainak is megfelelő legyen mindaz, amit a diákoknak nyújtanak.

Régóta tudott, hogy az iskola épülete felújításra szorul, ezért az intézmény a Partium Alapítvány financiális segítségével már korábban egy alapos, átfogó, minden területet magába ölelő hatástanulmányt készítetett a nagyobb barokk szárnnyal is rendelkező műemléképületről. Ez a dokumentáció képezte az alapját annak a kormányhatározatnak, amellyel a román kormány felvállalta a fejlesztési minisztérium által finanszírozandó felújítást.  A kormányhatározat a nyáron jelent meg, és decemberben hirdették ki a felújítási licitálás győztesét, amely egy 7 cégből álló konzorcium.

Az épület felújítása a tervek szerint 26 hónapig tart majd, ebből 2 hónap a tervezés, illetve 2 év a kivitelezés – közölte Vad Márta igazgató, hozzátéve, az épület ilyen átfogó, teljes körű rehabilitációjára eddig nem került sor. A napokban elkezdődnek azok a tárgyalások is, amelyeken megbeszélik a munkafolyamat pontos fázisait, ami azért is fontos, mert az iskolában a munkálatok alatt is folyamatos lesz a tanítás.

A felújításról szóló szerződés aláírásakor az aláírók mellett jelen volt Szabó Ödön helyi parlamenti képviselő, Pető Dalma önkormányzati képviselő, Kéry Hajnal főtanfelügyelő-helyettes, a felújításban részt vevő tervező és kivitelező cégek, valamint a román és magyar sajtó képviselői, illetve az iskola tanári karának és diáktanácsának néhány tagja is.

Az eseményen Vad Márta igazgató röviden ismertette az iskola történetét az orsolyita nővérek megérkezésétől a jelenig, a ma 28 osztállyal és az idei tanévtől kezdődően már 4 szakprofillal működő tanintézményig.

Hírdetés

Cseke Attila miniszter arról is beszélt, hogy Bihar megye egyik legjelentősebb magyar tannyelvű középiskolája számára kiemelt fontosságú épületének helyrehozatala.

Böcskei László megyés püspök azt emelte ki, hogy a templom és az iskola mindenkori alappillérei a kultúrának, a fejlődésnek.

A felújítást tervező cég nevében Emődi Tamás építész képes beszámolóban rövid áttekintést nyújtott az iskola építésének szakaszairól 1772-től kezdődően az 1920-30-as évekig, amikor az utolsóként felépülő szárnyak is megépültek. Azt is megmutatta, melyek azok az épületrészek, amelyeket az eredeti barokk stílusban fognak restaurálni.

Az aláírást követően a megjelent vendégeket, meghívottakat állófogadásra invitálta az iskola vezetősége – foglalta össze az ünnepélyes esemény részleteit Kirkósa Enikő az iskola honlapján.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Adyliceum.ro; Cseke Attila miniszter Facebook-oldala

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »