Attila, egykori hun uralkodó élete (és halála) rendszeres beszédtéma a magyar történelemkedvelők körében, ennek jól ismert okai vannak. Azonban, ha átlépünk a vélt vagy valós magyar vonatkozásokon és globális szemszögből vizsgáljuk Attila történetét, ebből a léptékből mérve is egy jelentőségteljes uralkodó képe tárul elénk, aki a Nyugatrómai Birodalom alkonyán az európai történelembe is beírta magát. Ahogy életét, úgy halálának körülményeit és magát a temetését is számos legenda, történet övezi, ahol a népi hagyományok keverednek évszázadok óta bejáratott tévhitekkel és a történeti valósággal. Előbbiek annál erősebbek, minél kevésbé dokumentáltabb egy adott korszak, vagyis, ahogy haladunk visszafelé az időben, az ókorban és a középkor egy markáns részében. Attila mint már-már mitikus személy tárul elénk, sírjának megtalálása pedig felkapott régészeti cél.
Ennek megfelelően „már számtalanszor megtalálták” Attila sírját, ahogy az a hasonló rejtélyek esetében lenni szokott. A valóságban azonban Attila halálának körülményei sem tisztázottak, amellyel kapcsolatban szintén számos teória kering az éterben az agyvérzéstől, orrvérzéstől kezdve egészen a gyilkosságig.
A temetéssel kapcsolatban a legismertebb álláspont a hármas koporsóba (arany, ezüst, vas) való temetés a Tisza egyik ágánál, ahol a szertartás után a folyót visszaengedték a medrébe, hogy ne fosszák ki a hun király sírját, illetve a részvevőket lemészárolták, hogy tanúk se legyenek (mondjuk ebből kifolyólag logikus a kérdés, hogy akik a gyilkosságokat elkövették, miért nem számítottak ugyanúgy tanúnak, de mindegy). Ezt a teóriát a legszebben egyébként Gárdonyi Géza örökítette meg A láthatatlan ember című könyvében, amely egyébként az egyik kedvenc magyar regényem. Persze ez nem önmagában a temetés miatt volt így, hanem a köré épített gyönyörű történet miatt, ráadásul a valóságban minden bizonnyal nem így temették el Attilát, ám ezért Gárdonyi műve kicsit sem bírálható. Egyrészt azért, mert egy irodalmi műnek nem kötelessége követni a szigorúbb szabályok szerint működő történetírást, másrészt pedig azért, mert az egyik kedvenc regényem.
Utóbbi persze csak vicc volt (mármint, hogy ne lehetne bírálni valami általam nagyra tartott művet), viszont a 19. század második felében, a 20. század hajnalán debütáló irodalmi művek jelentőségét egyáltalán nem szabad lebecsülni, sőt, olyan szinten voltak hatással a magyarságra, hogy számos ott történt esemény keveredett össze a történeti valósággal, amely egészen sajátos atmoszférát teremtett a magyar történelemnek jó és rossz értelemben egyaránt.
A teljes igazság persze nem ismert, de a hármas koporsóba való temetés valószínűtlen, ahogy a folyómeder is kétséges. Paradox módon pont a szolgák lemészárlása a leginkább valószerű, ez létező gyakorlat volt a keleti birodalmaknál és a steppei népeknél is.
Ahogy az eddigi, idézőjeles „megtalálásokat”, úgy ezt a hírt is érdemes fenntartásokkal kezelni, de úgy fest, „ismét feltárták” Attila sírját, persze a nagy számok törvénye alapján nem lehet kizárni, hogy ezúttal tényleg az ő temetkezési helyét találták meg. A helyszín ezúttal a romániai Mizil városa melletti terület, ahol egy autópálya-építés során bukkantak érdekes leletekre, ez a rész egyébként 220 km-re található a Fekete-tengertől. A 2022 végén megtalált sírban egy nomád előkelőség feküdt, akinek etnikai hovatartozása még nem ismert, ám a régészeti részeredményeket és a történelmi eseményeket figyelembe véve egy 5. században élt nemesről van szó, ekkor pedig a hunok uralkodtak a területen. Ezt a tényt erősítheti az is, hogy a sírban gazdag leletegyüttest találtak, így például drágaköveket, aranyozott tárgyakat, díszes fegyvereket.
Persze, nem „Isten ostora” volt az egyetlen hun előkelő, ám az Attilára való asszociáció a fentebb említettek tükrében teljesen érthető. A kutatást Silviu Ene vezető régész, a Vasile Pârvan Régészeti Intézet munkatársa irányítja, aki szerint szintén valószínű, hogy hun előkelőségről van szó.
A kutatást kiemelt jelentőségűnek” titulálták, így is kezelik és folytatják a feltárást. Ene hozzátette azt is, hogy a teljes egészében megtalált csontváz arcát egykoron aranymaszk borította, ennek maradványai is előkerültek. Ez egybevág a „hármas koporsó” elmélettel is, hiszen egyik változata szerint a koporsó nem tényleges koporsót, hanem szemfedőt jelent.
A lelet kétség kívül nagy jelentőségű, ám attól még messze vagyunk, hogy kijelentsük: „Isten ostorának” nyughelyét találták meg, mint ahogy az sem teljesen biztos még, hogy hun előkelőről van szó, a vizsgálatok még az elején tartanak. Mindenesetre ez a legizgalmasabb dolog, ami hosszú évek óta a hun történelemmel és Attilával kapcsolatban történt.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
