Megszűnik a schengeni övezet?

Érdemben nem jelent stratégiai áttörést az, hogy megállapodást kötött a német szövetségi kormány a spanyol kabinettel a Spanyolországban regisztrált, majd a német határon feltartóztatott menedékkérők visszaküldéséről. Valójában arról van szó, hogy mind a két fél szeretné bebiztosítani a saját belpolitikai és európai sikereit, Angela Merkel kancellár már azt is kommunikálta Németországban, hogy mekkora diadalként lehet jellemezni a német-spanyol egyezséget. Az ECHO TV Heti terror című műsorának hétfői adásában elhangzott, ha Spanyolország visszafogadja az ott regisztrált, de Németországba utazott migránsokat és a német állam az Olaszország, valamint Görögország felől érkezőket is fel akarja tartóztatni, az gyakorlatilag a schengeni övezet megszűnését jelenti.

Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő kiemelte, a német kancellár be akarja bizonyítani, hogy az Európai Uniót a Brexit után ő, nem pedig Emmanuel Macron francia államfő fogja irányítani. Spanyolországot jelenleg egy olyan baloldali kisebbségi kormány vezeti, amelyet nem választottak meg, a spanyol állam pedig egyedüli dél-európai országként befogadja a migránsokat.

Nógrádi György felhívta rá a figyelmet, hogy Madrid a migrációs válság kezeléséhez első körben kap 30 millió eurót. Pedro Sánchez spanyol kormányfő és Angela Merkel német kancellár Sanlúcar de Barramedában szombaton tartott közös sajtótájékoztatójukon hangsúlyozták a Marokkóval és Tunéziával való párbeszédet és összefogást.

Erre reagálva Nógrádi György elmondta: Marokkó jelenleg nem hajlandó a migránsokat visszaküldeni, a tenger 14 kilométer széles, relatíve egyszerű átjönni és a spanyolok pedig sajnos ebben segítenek. Vége a schengeni övezetnek? Ha a német határnál vissza lehet fordítani embereket, akkor az azt jelenti, hogy a Schengen megszűnt, hiszen a Schengenen belül nincs határ – erről már Földi László biztonságpolitikai szakértő beszélt.

Hírdetés

Hozzátette, ha nincsenek határok Schengenen belül, akkor nem lehet feltartóztatni az embereket, ha mégis megteszik ezt, akkor bizonyos szempontból megszűnik a határok átjárhatóságának az elve. A német-spanyol megállapodásban elhangzott, hogy augusztus 11. után vissza kell küldeni azokat, akiket Spanyolországban regisztráltak. Merkel eladta Németországban azt, hogy ez mekkora belpolitikai siker. Nyolc emberről van szó! – mutatott rá Nógrádi György, aki egyúttal hozzátette: a német kancellárnak a megállapodás révén sikerült megerősödnie.

Ugyanakkor Földi László szerint, ha folytatódik ez a merkeli politika, akkor Angela Merkel bukni fog, és – ahogy fogalmazott – a történelem szemétdombjára kerül. Nem lehet egy országot ilyen gyorsan tönkretenni, gyakorlatilag az ott élők életét ilyen gyorsan átalakítani – tette hozzá.

Déri Stefi műsorvezető azon felvetésére, hogy valóban enyhült-e menekültválság, Nógrádi György úgy vélte, ez csak látszólag van így. Egyetértve Földi Lászlóval a biztonságpolitikai szakértő példaként hozta fel, hogy az olasz kormánynak az az álláspontja, hogy a migránsok 93 százaléka egyszerű gazdasági menekült, akik Afrikából jönnek, ott ez az arány megközelíti a 100 százalékot. Amikor a spanyol kormány azt mondja, hogy kiszűri a politikai menekülteket, az a vicc kategória – jelentette ki.

A teljes tartalom IDE kattintva érhető el.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »