Nem jól állunk! Három szabad évtizedünk nem a szabadságról, a sikereinkről, az erőnkről, sokkal inkább a veszteségeinkről szól, arról, hogy számunkban fogyunk, s az elszántságunk is egyre kopik, állhatatosság híján sodródunk. 110 ezer ember! Mi, magyarok a szabad világban ennyivel lettünk kevesebben a legutóbbi, 2011-es népszámlálásig. Rémisztő mértékű fogyás, akkora, mintha Komárom, Léva, Losonc és Rozsnyó eltűnne a térképről.
A korábbiaknál is nehezebb tíz év van mögöttünk, a megosztottság minden terhével, s most egy mindennél nagyobb kihívást jelentő népszámlálás előttünk, ami az elkövetkező évtized lehetőségeinek szab keretet. De mintha ennyi idő alatt sem tudatosítottuk volna eléggé, hogy ezen múlnak a nyelvi jogaink, hogy az ügyintézésben mennyire érvényesíthetjük az anyanyelvünket, a településeken jelen lehetnek-e a magyar feliratok, a kulturális támogatások mértéke… Vagyis számos dolog, ami életünk természetes részének kellene lennie, annak a függvénye, hányan valljuk magunkat magyarnak.
Az elmúlt évtizedekben a magyarság számarányának a csökkenésében az asszimiláció volt a legerősebb meghatározó. A vegyes házasságok, a kivándorlás, az alacsony születésszám, s megannyi más tényező is van, ami nem nekünk kedvez. És a kilátásaink a most kezdődő népszámlálásnál sem jók.
Az idén először elektronikus a kérdőívek kitöltése, ami azért ad némi aggodalomra okot, hiszen csak pozsonyi hivatalokban gondolhatják azt, hogy már mindenki készséggel kezeli az internetet. Habár a népszámlálás második fordulója azokat szolgálja, akik nem tudják elektronikusan kitölteni a kérdőíveket, valószínűleg sokan lesznek, akik nem vesznek részt a cenzuson. Hogy ők hogyan jelennek meg a népszámlálási adatokban, egyelőre talány, ráadásul a statisztikai hivatal sem tudott erre megnyugtató választ adni. Az persze borítékolható, hogy ezen a magyar közösség veszíteni fog.
Mint ahogy hátrányosan érinthet bennünket a két nemzetiség megadásának a lehetősége is, ami nem kis port kavart az elmúlt hetekben. Ez a csapnivaló ötlet még a Most–Híd berkeiben született a vegyespárt regnálása idején. De legyünk jóhiszeműek, és higgyük el, hogy a pártot nem okvetlenül a rossz szándék vezérelte, van erre példa máshol is.
Csakhogy az ördög a részletekben lakozik, és ez esetben alapkérdéseket nem tisztáztak, ami védhetetlen, mert csapdahelyzetet teremtett. Meglehet, Ravasz Ábel és Bukovszky László még el is hitte, hogy a romáknak, esetleg a vegyes érzelműeknek lehetőséget nyújt, hogy kettős kötődésüket megvallják, és ez leginkább a magyarhoz való kötődést is feltételezi. Az azonban, hogy a törvény elfogadásakor nem tisztázták, az állam hogyan kezeli majd ezeket az adatokat, egyenrangúnak tekinti-e a két adatot (ez esetben kevésbé kellene aggódnunk), avagy csak az első helyen megadott nemzetiséget értékeli, és a másodikként megvallottat figyelmen kívül hagyja, rendkívül súlyos hiba. Ha emiatt jelentős lesz a magyarok számarányának a csökkenése, a rossz javaslat ódiumát viselniük kell, és a felelősséget nehezen tudják majd elhárítani.
A korábbi rossz döntés nem szült jó reakciókat sem. Azzal, hogy Gyimesi képviselő is beleszállt, politikai ügy lett a szakmai kérdésből. Kapott is néhány médiaszereplésre lehetőséget, és még az uszályába kapaszkodóknak is jutott egy kis lámpafény. Csak éppen jó megoldás nem született, a két nemzetiség lehetőségét ugyanis a döntéshozók megerősítették. Gyimesi tehát ebben a kérdésben sem tudta sem pártját, az OĽaNO-t, sem a koalíciós partnereiket meggyőzni.
Balgaság abban hinni, hogy az állam irányunkban jóhiszemű, a fiaskó borítékolható volt. Valószínűleg kisebb lett volna az ellenállás, ha nem az egy nemzetiség mellett kardoskodnak, hanem azt próbálják meg elérni, hogy mind a két megvallást egyenrangúnak tekintsék az adatok feldolgozásánál. Azzal vélhetően többet nyertünk volna. Hosszú távon azonban az lenne a megoldás, ha a kisebbségi jogok érvényesítésénél nem a nemzetiség, hanem az anyanyelvre vonatkozó adat lenne a meghatározó, mert erősebb kötelék. Az anyanyelvet még azok is vállalják, akik már nem érzik magukat a kisebbségi közösséghez tartozónak. Ez a magyarázata, hogy a legutóbbi népszámláláson 50 ezerrel volt több azoknak a száma, akik a magyart vallották meg anyanyelvükként, de a nemzetiséghez való tartozásnál már nem jelölték meg a magyart.
A népszámlálás elkezdődött, s most kellene mindenkinek egyszerre mozdulnia, a pártoknak, az egyházaknak, a civileknek, a kultúra képviselőinek, mindenkit arra biztatva, vállaljuk magyarságunkat! Egyelőre a kampány, a mozgósítás még alig látható.
Legutóbb 458 467 ember vallotta magát magyarnak. Ez az egy cselekedet nem sok, mégis a legtöbb, amit tehetünk. Hogy el ne hangozhasson: Megszámláltattál, és híjával találtattál!
Megjelent a Magyar7 2021/7.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
