A tegnappal a magyar irodalomtörténet különös emléknapját hagytuk magunk mögött: 1879-ben Kolozsvárott ekkor született szabó Dezső író, kritikus, publicista, a két világháború közötti magyar irodalom nagyhatású képviselője.
A tegnappal a magyar irodalomtörténet különös emléknapját hagytuk magunk mögött: 1879-ben Kolozsvárott ekkor született szabó Dezső író, kritikus, publicista, a két világháború közötti magyar irodalom nagyhatású képviselője.
Előrebocsátom, hogy PC-módra (politikai korrektül) nem lehet róla beszélni, még irodalomtörténetünk nagy tudora, Hegedűs Géza sem kezdhette a róla szóló tanulmányát másképp, mint így:
“Szabó Dezső a magyar irodalom legmeghökkentőbb alakja: nincs az a jó, és nincs az a rossz, amit el ne lehetne mondani róla. Az ellentétek és a szélsőségek úgy kavarognak egyéniségében, mintha egy romantikus regényíró találta volna ki.
Ő volt a magyar fasizmus legnagyobb hatású szószólója, és ő volt a fasizmus legdübörgőbb ellensége – méghozzá egyszerre.”
Imigyen élete és munkássága eleve olyan viharokat kavar még ma is, amely viharokat szalonképesen nem lehet kommentálni vagy éppen csitítani – a puszta emlékéből már önmagában botrány fakad.
Tegyük hozzá: Szabó Dezső, ha akkor már létezett volna, akkor sem ismeri a fent célzott “politikai korrekt” fogalmat, amit persze egy írónál mint hálás utókor feltétlenül helyeselhetünk, ám a kortársak jó része hökkenten fogadta az alig harmincéves tanár Tisza Istvánhoz intézett nyílt levelét. Jellemző, hogy az ominózus – és a majdaniakhoz képest még igen “lájtos” ügyről – a lexikon így emlékezik ma meg: “Az 1910-i tanármozgalomban heves vitába keveredett Tisza Istvánnal…” Heves vita?
Nos, Szabó Dezső főreáliskolai tanár valahol arra talált utalni, hogy “A Talpra Magyart nem lehet üres gyomorral szavalni”, mire is Tisza, az akkor épp volt és majd leendő miniszterelnök felháborodott a tanár úr úgymond hazafiatlanságán. Persze Szabó Dezsőnek sem kellet több: a Nyugat hasábjain (1911-ben) erősen kérdőre vonta Tiszát! Tekintettel arra, hogy a száz-egynehány esztendeje megjelent nyílt levél bizonyos szinten ma is érvényes, engedtessék meg belőle (ha kurtítva is…) idézni:
“Kompetens-e a Kegyelmes Úr, hogy elbírálja, mit tesz az ember éhes gyomorral. Nem komikus – s bocsásson meg -, nem szemérmetlen dolog-e, hogy Nagyméltóságod, felröpülve a maga húsz, vagy nem tudom, hány ezer holdas nívójára, odaénekli a nyomorgó tisztviselőknek: legyetek idealisták, éhezzetek a hazáért!
A legidealistább tudós is elismeri, hogy képzeteink összefüggenek testünk állapotaival.
Lehet valaki valóságos leydeni palackja az idealizmusnak, ha nem eszik, meghal, akkor bizony a hazafias érzései is vele pusztulnak. De van ennél is borzasztóbb: a napról-napra való vegetálás, a folytonos süllyedés az adósságokba.
A Kegyelmes Úr méltóztassék eltűrni, hogy konstatáljam, hogy egy tanár van olyan kultúrember, mint a Kegyelmes Úr.
És minél inkább kultúrember: a tisztességes öltözet, a könyv, a színház, az utazás éppoly fatális szükséglete, mint a kenyér. Tessék elhinni, hogy ha a tanár csak századrészét kapná a Nagyméltóságod jövedelmének, nem gondolna a státuszrendezéssel.”
Ám a Virradat-kor még csak eztán jön. 1920-ban, akkor, amikor “alig karnyújtásnyira vannak még az elveszített világháború nyomorúságától, és az azt követő, 590 áldozatot – kb. napi négy kivégzést! –, Dunába lőtt ártatlan embereket, magyarságuk és kereszténységük miatt halálraítélt hazafiak cinikus likvidálását jelentő bolsevista diktatúrától, a tanácsköztársaságtól.
A 133 napos rémálom alatt leninista elvárások szerint szervezték át a magyar társadalmat, így történhetett, hogy az “írói direktórium” kormány által kijelölt népbiztosa, legfőbb irányítója az a Lukács György (alias Georg von Löwinger) lett, aki maga is élen járt a magyarölésben: 1919 májusában a poroszlói Tisza-parton hét honvédet mészároltatott le, hogy ezzel az életben maradottakra pedagógiailag hasson. (Bizony, bizony, Heller Ágnes és Eörsi István szellemi vezetője tömeggyilkos, háborús bűnös. Ha ma élne, Hágába kellene toloncoltatnia a magyar hatóságoknak, hogy ott feleljen az ártatlanul leöletett magyarokért.)
Bizony, érdemes olykor még ma is felütni Szabó Dezsőt és a Virradatot…
Mészáros Sunyó Sándor – Hunhír.info
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
