Megosztja a közvéleményt a megyék számának csökkentése

Megosztja a közvéleményt a megyék számának csökkentése

Megosztja a közvéleményt a megyék számának csökkentése Mészáros Richárd2025. 10. 04., szo – 09:39

A közvélemény megosztott a megyék számának nyolcról négyre való csökkentésével kapcsolatban – derül ki az AKO ügynökség szeptember 8–22. között végzett reprezentatív felméréséből, amelyet a TASR hírügynökség számára készítettek.

A felmérés szerint a válaszadók 40,7 százaléka teljesen vagy inkább egyetért azzal, hogy a jelenlegi nyolc megye helyett négy nagyobb egység – kelet-szlovákiai, közép-szlovákiai, nyugat-szlovákiai és pozsonyi – működjön. Ezzel szemben 42,8 százalék inkább vagy teljesen ellenzi a javaslatot.

Hírdetés

A részletes adatok alapján a teljes egyetértők aránya 19,6 százalék, az inkább egyetértőké 21,1 százalék. Az inkább ellenzők 18,5 százalékot, a határozott ellenzők 24,3 százalékot tettek ki. A megkérdezettek 15 százaléka nem tudott állást foglalni, míg 1,5 százalék nem kívánt válaszolni.

A megyék összevonásának ötlete leginkább a Smer, az SNS, a Republika és a Magyar Szövetség szavazói körében talált átlag feletti támogatásra. Az ellenzők között felülreprezentáltak a Progresszív Szlovákia, a KDH, a Szlovákia mozgalom, az SaS, valamint a Demokraták szavazói. A Hlas választói megosztottan reagáltak a felvetésre.

A felmérést 1000 fős, reprezentatív mintán végezték.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »