Megörültek a hirtelen jött szexnek az öreg osztrákok – értékeik bánták

Megörültek a hirtelen jött szexnek az öreg osztrákok – értékeik bánták

Megörültek a hirtelen jött szexnek az öreg osztrákok – értékeik bánták

A harmincöt éves, megélhetését tiltott kéjelgésből biztosító nő a tavalyi év második felében, Sopronban három idős osztrák férfitől is elvette az értékeit, majd az egyik megszerzett bankkártyával pénzt vett le az egyikük bankszámlájáról. Összesen 1 130 541 forint kárt okozott, amely nem térült meg.

Hírdetés

A Győri Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint az elkövető mindhárom sértettel különböző áruházi parkolókban találkozott.

Az első sértettől az autóban eltöltött együttlét alatt tulajdonította el a pénztárcáját, majd az együttlétet megszakítva, sietve távozott onnan.

A második sértett esetében a nő az autó jobb hátsó üléséről azonnal kivette a férfi kabátját a benne lévő értékekkel együtt, amint a sértett kinyitotta az autóját és beült a volán mögé.

A harmadik férfi autójából a nő az együttlét után vette ki az értékeket tartalmazó kabátot. Ezt követően a kabátban lévő bankkártyát használva készpénzhez is hozzájutott.

Az ügyészség az elkövetőt négy bűncselekménnyel, három rendbeli minősített lopással és egy rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével vádolja. A büntetési tétel a halmazati szabályokra tekintettel négy és fél évig terjedő szabadságvesztés – közölte az ügyészség.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »