Vízkereszt napja parancsolt ünnep, Magyarországon nem vasárnap, hanem a napján, január 6-án tartjuk. A Győri Egyházmegye nevelési intézményeiben szentmisével ünnepeltek, valamint a lelkipásztorok megáldották az épületeket. Körképünkben az intézmények beszámolói olvashatóak.
Január 6-án a kapuvári Szent Páli Szent Vince Iskolaközpont pedagógusai és tanulói ünnepi szentmisén vettek részt a Szent Anna-templomban. Az 1–6. évfolyamnak bemutatott szentmisén Radó Tamás püspöki biztos szemléletesen mutatta be a napkeleti bölcsek látogatását és ajándékaikat.
A liturgia után a gyerekek az óvoda és az általános iskola elé vonultak, ahol Tamás atya megszentelte az épületeket.
A 7–12. évfolyamosok szentmiséjét Méry László iskolalelkész celebrálta. A szentmise elején elmondta a vízkereszti liturgia különlegességét, majd a szentmise vízszenteléssel folytatódott. A szentmisét követően a gimnáziumhoz vonultak, ahol László atya megáldotta az épületeket és az ott dolgozó pedagógusokat, diákokat.
*
A soproni Szent Orsolya-iskolában is a szokásokhoz híven szentmisével és házszenteléssel emlékeztek az ünnepre. Reggel az orsolyita templomban tartott szentmisét Kovács Gergő Vilmos, ahol az osztályok három fővel képviselték magukat. A vízkereszti hagyományos házszentelési szertartás az óvodában kezdődött csütörtökön, majd pénteken az iskola telephelyein folytatódott. Reggel az alsósok termeit áldotta meg Gergő atya a Deák téren, majd következett a Horváth-házi, majd az Orsolya téri épületszárny is, ahol „Békesség e háznak! És minden lakójának!” beköszönéssel tért be minden helyiségbe a ministránsokkal és énekes kíséretével. A termekben és irodákban a békesség mellett Isten áldását kérte Gergő atya a tanulókra, a tanítókra, tanárokra és minden dolgozóra.
A házszentelés során a korábbi krétás felírás helyett idén is matricával került ki az évszám és a „Christus Mansionem Benedicat” („Krisztus áldja meg e házat!”) kezdőbetűi: 20+C+M+B+22. A népi hagyomány szerint a három betű jelzi a háromkirályok nevének rövidítését (is): Gáspár (Caspar), Menyhért, Boldizsár.
*
Vízkereszt napja a győri Prohászka-iskola kápolnája búcsúnapjaként kiemelt jelentőségű az iskola életében. A jeles napon az iskola közössége tagozatonként vett részt ünnepi szentmisén. Az alsósok szertartását az orsolyita templomban Simon Dávid iskolalelkész, a nagyobbakét pedig a bazilikában Böcskei Győző mutatta be.
Az iskolában sor került a házszentelésre is, amelynek során Simon Dávid végigjárta az intézmény tantermeit, és az épület megáldásával kérte a Jóisten oltalmazó jelenlétét a közösségben az alábbi imával: „Békesség e háznak és minden lakójának! A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal!” A házszentelést követően felkerült az ajtófélfákra az évszám és a három betű: 20+C+M+B+22.
Az ünnepi hét zárásaként január 7-én, pénteken rendezték meg a prohászkások hagyományos újévi diákhangversenyüket, amely a kápolna búcsúnapjához kapcsolódik. A felújítási munkálatok miatt ebben az esztendőben az orsolyita templomban hallgathatta meg a közönség az alsós, illetve a felsős és gimnazista tanulókból álló két kórust, a hangszeren játszó és szavaló diákokat, akik a Teremtőtől kapott tehetségükkel ajándékozták meg egymást, tanáraikat és szüleiket, emellett hálát adtak a Mennyei atyának az előző év kegyelmeiért.
Forrás és fotó: Győri Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »