Évközi 23. vasárnap – Gondolatok az evangéliumhoz (Mk 7,31–37)
Az evangéliumi gyógyítástörténetek gyakran az ószövetségi ígéretek beteljesedéseként valósulnak meg. A vasárnap olvasmányában ez áll: „Akkor megnyílik a vakok szeme és a süketek füle hallani fog. Ugrándozik majd a sánta, mint a szarvas, és a némák nyelve örvendezve ujjong.”
Izajás ugyanakkor néhány sorral előbb ezt mondja: „Íme, eljön Istenetek, eljön, hogy bosszút álljon és megfizessen.” Az ószövetségi ígéret tehát bosszúról és irgalomról szól. A bosszú ígéretének lehet többféle, akár spirituális magyarázatot adni, elvéve ezzel az eredeti szöveg élét, de a megsebzett és megsértett ember lelkének mélyén mégis gyakran felmerül a vágy a valós bosszúra, akár az isteni megtorlásra. Erre szoktuk mondani, hogy sokakban ma is megvan a vágy a nyilvános kivégzésekre.
A vasárnap evangéliuma szerint Jézus gyógyító cselekedete folytán megnyílik a süket füle, és megoldódik a nyelve. Ebben a csodajelben tehát az irgalom ígérete teljesedik be. Sőt, ha az Úr teljes küldetését vizsgáljuk, azt látjuk, hogy működésében a bosszúból és az irgalomból – a mi emberies vágyaink szerint – „csupán” a második teljesül be, a gonosz legyőzésében pedig a világ szemében gyenge eszközöket használ. Jézusnak ez a működése nagy kihívás számunkra:
Jézus gyógyító cselekedetében úgy tűnik, mintha a betegség oka egyfajta akadályoztatás lenne, a csoda pedig ennek az akadálynak a megszüntetése. Ismerjük azokat a betegségeket, amelyek esetében nincs nagyobb szervi probléma, a helyes működést egy kis hiba, például a szervezet egyetlen, jól körülhatárolható zavara okozza.
Gyóntatóként mindig megrendítő, amikor valaki sok esztendő után ráveszi magát, hogy eljöjjön letenni a bűneit, vagy amikor valaki elhatározást tesz egy éveken át hordozott, már elmérgesedett helyzet megoldására. Ilyenkor gyakran azt érezzük, sok minden addig is adott volt, hogy az illető lépéseket tegyen a kiengesztelődés felé, mégis, mintha valami áthatolhatatlannak tűnő akadály lehetetlenné tette volna a változást. Nemegyszer csodaként éljük meg, amikor a kegyelem működése – szinte egyik pillanatról a másikra – megszünteti ezt az akadályt, lehetővé téve Isten irgalmának befogadását. Visszatekintve sokan talán nem is értik, miért kellett annyi idő ehhez a lépéshez.
S ha ezt engedem, ha megteszem ezt a keveset, s odalépek hozzá, hogy cselekedjen, ő elveszi az akadályt, amely addig gátat vetett az életemben a kegyelem áradásának.
Szerző: Dobszay Benedek OFM
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
