Április 23-án, csütörtökön nyílt meg a Millennium Csanadiense 1030–2030 című kiállítássorozat második része a temesvári Szent György-dómban. A kiállítás az 1030-ban alapított régi Csanádi Egyházmegye ezeréves jubileumára való lelki felkészülés programjainak része, és 2030-ig – a jubileumi évig – minden esztendőben bemutatja majd az egyházmegye történetének egy-egy szakaszát.
A tárlat a történelmi Csanádi Püspökség múltját és jelenét, valamint az 1920 után annak területén megalapított három egyházmegye – a Temesvári, a Szeged‑Csanádi és a Nagybecskereki Egyházmegye – életét és örökségét szemlélteti. A kiállítás előkészítésében és megszervezésében ezért mindhárom szomszédos és testvér egyházmegye közösen vett részt.
„A hitet megőrizték” – ez a kijelentés azért kapott különös hangsúlyt a Millennium Csanadiense 1030–2030 kiállítás második részének megnyitóján, mert ez a tárlat a régi Csanádi Egyházmegye egyik legviszontagságosabb korszakát állítja a középpontba: a török uralom időszakát, 1552 és 1716–1718 között. E szavak mögött, amelyeket a ma ezen a vidéken élő helyi egyház tagjai mély hálával mondhatnak ki, ott áll mindazok áldozata, munkája, állhatatossága, küzdelme és próbatétele, akik akkor éltek: papoké, szerzeteseké, püspököké és jóakaratú híveké. „Nagy kegyelem, hogy abban a korban élünk, amikor egyházmegyénk ezeréves jubileumára készülhetünk és visszatekinthetünk az eltelt 996 évre.
Olyan kor ez, amikor elűzték a püspököket, sok esetben a papokat is. Imitt-amott van egy-egy plébános vagy misszionárius. Világiak, az úgynevezett licenciátusok, végzik a lelkipásztori munka nagy részét: keresztelnek, prédikálnak, esketéseken asszisztálnak, temetnek. Mégis azt látjuk, hogy a közösségekben megőrizték a hitet – legtöbbször nagyon kicsi plébániákon és filiákban. A közösségben megélt hitnek ereje van” – hangsúlyozta bevezetőjében Pál József Csaba temesvári megyéspüspök, majd befejezésül kiemelte: „Azt szeretnénk, hogy ez az öt év a megújulás öt éve legyen. Abban reménykedünk és azért dolgozunk, hogy egyre több ember megtalálja azt a keresztény közösséget, ahol befogadják, tisztelik, szeretik és segítik kibontakozni. Azt kívánom, hogy amikor Szent Gellért, egyházmegyénk első püspöke, a mennyből ránk néz, az ezeréves évfordulón szíve szerinti közösségeket találjon!”
A főpásztor egyúttal nagy szeretettel köszöntötte azokat a meghívottakat, akik jelenlétükkel megtisztelték a kiállítás megnyitóját, többek között Mirko Štefković nagybecskereki megyéspüspököt; Böcskei László nagyváradi megyéspüspököt; a testvéregyházak, a világi hatóságok és közösségek képviselőit, a helyi közigazgatási hatóságokat, valamint román, német, magyar, szerb és bolgár kulturális intézmények és egyesületek képviselőit, továbbá a Nagybecskereki, a Szeged‑Csanádi, a Nagyváradi és a Temesvári Egyházmegye papjait.
A kiállítás témájához kapcsolódva Roos Márton nyugalmazott megyéspüspök így fogalmazott: „Mi, akik ma békében élünk, és nem tapasztaltuk meg a háborút, alig tudjuk elképzelni azt a káoszt, zűrzavart és szenvedést, amelyet akkoriban a háborúk, majd végül Temesvár és az egész egyházmegye területének török kézre kerülése okozott. A hívek jelentős része észak felé menekült ebből a pokolból, a mai Szlovákia területére, a Felvidékre; a szokásos plébániai struktúrák nagyrészt romokban hevertek, csak néhány pap maradt, a falvak, templomok, kastélyok és erődítmények elpusztultak. Mégis: a szülőföldjükön megmaradt kis katolikus közösséget az egyetemes Katolikus Egyház nem felejtette el, és nem hagyta magára. A helyi katolikus élet első bizonyítéka az volt, hogy a csanádi püspök részt vett a tridenti zsinaton 1562-ben. Ő Kolozsvári János domonkos szerzetes volt, aki klasszikus latin nyelven elmondott felszólalásával kedvező benyomást tett a zsinati atyákra. 1622-ben, a Hitterjesztés Szent Kongregációjának (Sacra Congregatio de Propaganda Fide) római megalapításával a Csanádi Egyházmegye a kongregáció joghatósága alá került mint sotto il Turco, vagyis török uralom alatti missziós terület. A Rómából érkező postát két útvonalon juttatták el Temesvárra: szárazföldön Velencén, Bécsen, Budán és Aradon át egészen »Themisuar in Turchia«-ig, vagyis Temesvárig, amely akkoriban Törökországban volt; vízi úton pedig Rómából Anconán vagy Velencén át Raguzába, majd onnan szárazföldön »Belgrádon keresztül« Temesvárra. 1572-ben jelent meg Temesváron Raguzai Bonifác, egy törökül is beszélő ferences, akit XIII. Gergely pápa küldött apostoli vizitátorként. 1582 februárjában pedig a szintén raguzai domonkos, Domenico Gergius szolgált Temesváron plébánosként.”
A tárlat témájának szentelt előadást, amelyet Roos Márton állított össze, magyar, német és román nyelven Bakó László és Claudiu Călin olvasta fel. Az előadás végén Roos Márton püspök személyesen is kiegészítette mondandóját, és ismertette a kiállítás két legfontosabb vitrinjének tartalmát. Az első azt a két, 1582‑ből származó levelet mutatja be, amelyet a temesvári magyar és szláv katolikusok intéztek a pápához, abban a reményben, hogy papot és tanítót kapnak lelki életük és a fiatalok oktatásának támogatására. A második vitrin a 17. század közepéről származó misszionáriusi jelentések másolatait tartalmazza: a lippai, temesvári és karánsebesi missziók beszámolóit, amelyek nemcsak munkájukról, hanem az általuk gondozott közösségek helyzetéről is részletes képet nyújtanak.
Ezt követően a nyugalmazott főpásztor személyesen mondott köszönetet Pál József Csaba megyéspüspöknek a kiállítás befogadásáért a Szent György‑székesegyházba, Böcskei László nagyváradi megyéspüspöknek és Vakon Zsolt nagyváradi püspöki titkárnak a támogatásért, valamint a kiállítási táblák, a katalógus, a molinó és a kiállítás logójának megtervezéséért. A kiállított pannók román, magyar, német és angol nyelven nyújtanak információt.
A beszámoló teljes terjedelemben ITT olvasható.
Forrás és fotó: Temesvári Római Katolikus Egyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
