Megnyerte első mérkőzését a Ferencváros (Kézilabda, Bajnokok Ligája)

Megnyerte első mérkőzését a Ferencváros (Kézilabda,  Bajnokok  Ligája)

A Ferencváros szombaton 27–23-ra legyőzte a dán Odense HB csapatát Érden a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában. Elek Gábor együttese vasárnap a német bajnok Bietigheim vendége lesz.

A hazaiak keretéből Bíró Blanka, Kovacsics Anikó és Kisfaludy Anett hiányzott. A vendégeknél ott volt a 76-szoros válogatott Háfra Noémi, aki 2014 és 2021 között a zöld-fehér mezeseket erősítette, az előző idényben pedig Győrben kézilabdázott.

Hírdetés

Janurik Kinga bravúros védéseire alapozva remekül kezdett a magyar csapat (5–1), ezért a dánok már a 7. percben időt kértek, majd a kapusuk lecserélésével átálltak létszámfölényes támadójátékra. Ezt követően több mint tíz percen keresztül felváltva estek a gólok, aztán Elek Gábor időt kért, mert a cserék után egyre inkább visszaesett a Ferencváros. A házigazdák közel tíz percig nem találtak be, az egyre jobban védekező dán bajnok Odense egy kiváló sorozat végén átvette a vezetést, a szünetben pedig döntetlen volt az állás (12–12).

A második félidő elején újra abban az összeállításban játszott az FTC, amelyben elkezdte a mérkőzést, és ismét remekül teljesített támadásban és védekezésben egyaránt. Egy nagyszerű sorozatot követően először vezetett öt góllal a Magyar Kupa-címvédő, amely kihasználta, hogy ellenfele őrizetlenül hagyta a kapuját. Csaknem nyolc percig megint nem volt gólja a magyar alakulatnak, viszont jól védekezett, így megőrizte előnyét és végül magabiztosan győzött.

Janurik 12 védéssel, Emily Bölk, Angela Malestein és Klujber Katrin pedig egyaránt hét góllal járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Mia Rej Frahm hétszer, Mie Enggrob Höjlund ötször talált be, Althea Reinhardt 15 lövést védett. Háfra Noémi szinte csak védekezésben kapott lehetőséget, egy lövését gólra váltotta.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »