Mint ismert, újabb fideszes korrupciógyanús ügy kezdett el kirajzolódni, amikor kiderült, hogy Kovács Sándor országgyűlési képviselő lehetséges érintettségével rendelt el nyomozást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság még április 30-án, versenyt korlátozó megállapodás tilalma közbeszerzési eljárásban minősítéssel. E szerint mindössze néhány év alatt több mint egymilliárd forintnyi közbeszerzést sikerült elnyernie Galambosi Csaba cégének, akit Kovács maga is a barátjának ismert el.
A Galambosi tulajdonában álló GÉ-65 Mérnökiroda Kft. az elmúlt években összesen 13 közbeszerzést nyert el olyan településeken, amelyek Kovács Sándor választókerületéhez tartoznak. Ezek összértéke meghaladja az egymilliárd forintot. Galambosi Csaba pedig a közelmúltig még üzlettársa is volt a fideszes politikus feleségének, aki a „Jót s Jól” a Szatmári Kistérségben Egyesület elnöke, melyet egykor még a férje hozott létre. Galambosinak 2014 óta tulajdonában áll a Bereg Konstruktor Kft. is, melynek Manner Anikó a másik tulajdonosa. Az ingatlankezelő Gakoma Kft.-ben üzlettársak is voltak Kovács nejével, a Nemzeti Cégtár információi alapján most csak Galambosi és Manner a társaság ügyvezetői. A 24.hu cikke nyomán volt olyan nyertes közbeszerzése is a GÉ-65 Mérnökiroda Kft.-nek, amit a Kovács Sándor felesége, tehát Galambosi akkori üzlettársa által vezetett, európai uniós támogatásokat elnyerő egyesület írt ki.
Azonban a kormánypárti képviselő szerint a közbeszerzési siker nem összeférhetetlen azzal, hogy Galambosi a feleségének az üzlettársa, viszont az összeférhetetlenség megszüntetésére megindultak a tárgyalások. Kovács azt is mondta, szerinte egyáltalán nem aggályos ami történt, és tiszta a lelkiismerete.
A nyírségi történethez tartozó szálak kibogozása érdekében a napokban az Alfahír az N1TV stábjával ellátogatott a gyanúba keveredett Kovács mátészalkai központú választókerületébe, hogy megkíséreljük szóra bírni a térség vezetőit, illetve a lehetséges érintetteket.
Kovács Sándor fia, Kovács Dániel az egyik helybéli község, Géberjén Fidesz-KDNP-s polgármestere volt az, akit először felkerestünk. Ezért a politikus lakhelyéül is szolgáló, mintegy ötszáz lelket számláló település polgármesteri hivatalához siettünk, ahol arról tájékoztattak, hogy a városvezető nem tartózkodik a hivatalban, mivel rendkívül elfoglalt. Kicsivel később telefonon is kerestük, el is értük, de kérdésünkre nem kívánt reagálni. Ez után a kormánypárti képviselő feleségét, a „Jót s Jól” egyesületet vezetőjét is megpróbáltuk elérni, aki azonban szintén nem nyilatkozott.
A közelben egy erdei iskola építési munkálatai zajlottak, melyre az Európai Unió biztosított vissza nem térítendő támogatást. Az ott dolgozóktól érdeklődtünk a beruházásról, ám azt mondták, nem tudnak semmit a projektről. Eközben a hátunk mögött surrant el Manner Anikó, aki nem akart nyilatkozni nekünk, így hamar el is tűnt onnan. A Barkós Cinege Erdei Iskola névre hallgató, „komplex ökoturisztikai szolgáltatás kialakítása új élményelemekkel a szamosi élménytéren” projekt 284,23 millió forintos támogatásból, az említett egyesület révén valósulhatott meg.
Ezt követően a szomszédos Fülpösdarócon, ahol nem mellesleg Kovács Sándor testvére, Kovács Csaba ül függetlenként a polgármesteri székben, egy felújított parasztház ugyanilyen forrásfelhasználás révén valósulhatott meg, noha úgy tűnik, hogy az mégis magánterületként funkcionálhat. Némileg furcsálltuk, hogy az EU-s pénzből épült autentikus parasztházon bár tábla tanúskodik arról, hogy az brüsszeli forrásból létesült, de a kerítésén mégis azt olvashattuk, hogy „idegeneknek belépni tilos”.
Hasonlóképpen tapasztaltuk az utóbbi ingatlan közvetlen szomszédságában fekvő házzal kapcsolatban ezt. Az udvarán egy hátast is megpillantottunk, és bár ugyanúgy magánterületet jelző táblát helyeztek ki „támogatott lakhatás kialakítása a mátészalkai járásban” szöveggel együtt, de egy ott tartózkodó hölgy szívélyesen közölte, nyugodtan bemehetünk körülnézni. Egy másik illetékes azonban még abban a percben felhívta a figyelmünket, hogy sajnos mégsem lehetséges. Azt viszont megtudtuk, hogy többféle haszonállatot is tartanak a telken.
Még ugyanebben az utcában járva láthattuk, hogy egy még befejezetlenül, félkész állapotban hagyott parasztház a Gakoma Kft. telephelyeként szolgál, legalábbis az erre utaló kis tábla alapján.
Nem sokkal arrébb, még Fülpösdarócon megnéztük a helyi református templom közelében található kilátótornyot is, melyet úgyszintén uniós pénzből építettek „szamosi élménytér kialakítása a Holt-Szamos ökoturisztikai attrakció fejlesztése” céljából, 22,46 millió forintnyi támogatásból. A kilátás ugyan magáért beszélt, de aligha értethető, hogy a még befejezésre sem került, többnyire betonból és fából megalkotott kilátóban mi kerülhetett ennyibe úgy, hogy az szemmel láthatóan már most elég megviselt állapotnak örvend.
A közeli Győrteleken is megfordultunk, ahol egy viszonylag még új, folyamatban lévő építkezésre hívták fel a figyelmünket. A helyszínen több munkás is előbukkant. A kivitelező személyére vonatkozó kérdésünkre egyikük elmondta, hogy „Anikónak készül”, de amikor azt kérdeztük, mit építenek, az felelték, hogy „asztalosműhely lesz”. Ennek kapcsán megkerestük telefonon a település polgármesterét, a szocialista Halmi Józsefet, aki megerősítette, hogy valóban „valamilyen Anikó” építteti a legalább kétszintesre tervezett ingatlant, de a teljes neve nem jutott eszébe, így csak ennyit tudott elárulni.
A Fidesz számára is kényelmetlenné vált
Mindezek kapcsán az Alfahír által megkeresettek közül csupán Földi István, a Jobbik megyei képviselője kommentálta a választókörzetben általunk is látottakat. Mint fogalmazott, sokan beszélnek a helyiek közül arról, hogy netalán visszaélések is történhettek ezen ügyleteket illetően, de személy szerint ő a nyomozóhatóságok munkájában bízik.
Érdekesnek tartja, hogy bizonyos cégek, melyeknek éves szinten több milliárdos árbevételük van, ilyen pici parasztházakban vannak bejegyezve, holott ezek a cégek sikerrel nyerték el a szóban forgó, nem kevés forrást jelentő közbeszerzéseket.
Mint felidézte, ezek a Bereg Konstruktor Kft., a GÉ-65 Mérnökiroda Kft. és így tovább. Úgy látja, ki lehet mondani, hogy ez egy politikai botrány. Állítása szerint több emberben is gyanú merült fel ezeket a turisztikai beruházásokat látva ilyen kicsiny településeken.
Földinek meggyőződése, nem csupán Kovács, hanem a helyi Fidesz számára is kényelmetlenné vált az, hogy a térség parlamenti képviselője ilyen botrányba keveredett. Szerinte ugyanakkor
a választási kampány közeledtével újabb botrányok felbukkanása is várható.
Elmondta azt is, hogy ennek a választókerületnek rengeteg megoldatlan problémája van: a munkahelyhiány, az egészségügy helyzete, a folyamatos elvándorlás. Ezek a turisztikai látványberuházások nem a térségben élők körülményeit segítik, csupán látványpékségeknek nevezhetőek, miközben sokan napról napra élnek a térségben. Úgy gondolja, ezekkel ellentétben
ez a körzet már jó ideje egy szebb és élhetőbb időszakra vágyik, ahol a helyi közösségek és lakosok életszínvonalának javítása áll a fókuszban.
Földi kitért arra is, hogy láthatóan Kovácsék a politikai működésüket egyfajta „családi vállalkozásként” fogják fel, hiszen az országgyűlésben, a megyei közgyűlésben és két település városvezetésében is jelen vannak a család bizonyos tagjai. Hozzátette, hogy akad köztük olyan, aki a politikai palettán már sok színben képviseltette magát: a Centrum párttól az MSZP-n át egészen a Fideszig.
Ráadásul a sikerre vitt pályázatok sora meglátása szerint azt sugallják, hogy a támogatási pénzek megpályázásától azok elnyeréséig képesek lefedni a kört családon belül.
Kovács Sándorral kapcsolatban a közelmúltig egyébként egy másik nyomozás is zajlott amiatt, hogy egy családi birtokukon 60 millió forint vissza nem térítendő támogatásból létesültek turisztikai beruházások. Emiatt a NAV különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával rendelt el nyomozást, amit azóta már megszüntettek.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »