Megkezdte európai körútját a kínai elnök, aki Magyarországra is ellátogat

Megérkezett Franciaországba a kínai elnök. Hszi Csin-ping főként a gazdasági együttműködésről tárgyal Emannuel Macron francia elnökkel, de fontos téma lesz az ukrajnai háború is. A kínai elnök ezután Szerbiába, majd szerdán Magyarországra utazik tovább. Gabriel Attal francia miniszterelnök köszöntötte a kínai elnököt a párizsi Orly repülőtéren. Hszi Csin-ping öt év után látogatott el ismét Európába. A két ország idén ünnepli a diplomáciai kapcsolataik helyreállításának 60. évfordulóját, de nem csak ez az oka Hszi Csin-ping útjának. Az unió Kína-politikájának meghatározásában ugyanis Franciaországnak fontos szerepe van.

A francia elnökkel, Emmanuel Macronnal és az Európai Bizottság elnökével, Ursula von der Leyennel hétfőn találkozik majd. Sajtóértesülések szerint az egyeztetések középpontjában a vitás kereskedelmi ügyek állnak majd. A kínai Global Times arról írt, hogy a látogatás átrendezheti a kínai–európai kapcsolatokat. Kína a gazdaságon keresztül közelíti a politikát, vagyis az egyre szorosabb gazdasági együttműködés révén akar hatni Európára. Célja az, hogy Európa ne kövesse az Egyesült Államokat, ne szálljon be az amerikaiak kezdeményezte kereskedelmi háborúba.

Hírdetés

Kína és Franciaország várhatóan több együttműködési megállapodást ír alá, például az atomenergia, a légiipar és a mezőgazdaság területén, és több magáncég beruházásának bejelentése is várható. Szerbiába kedden utazik tovább Hszi Csin-ping. Nem véletlen, hogy látogatását a belgrádi kínai nagykövetség elleni NATO-bombázás 25. évfordulójára időzítették.

A kínai elnök szerdán érkezik Magyarországra, szintén egy évforduló, a kínai–magyar diplomáciai kapcsolatok létesítésének 75. évfordulója kapcsán. „A Budapest–Belgrád-vasútvonal egy folyamatban lévő közös kínai–magyar fejlesztés. Úgy gondolom, ha a forgalom elindul ezen a vasúton, azzal hozzájárul a még jobb gazdasági kapcsolat kialakításához. Jelenleg elsősorban a budapesti repülőtérre koncentrálunk, ezt a regionális repülőteret szeretnénk fejleszteni, ami jó terepe a kínai partnerekkel való együttműködésnek” – nyilatkozta a kínai CCTV televíziónak Varga Mihály pénzügyminiszter.

Hszi Csin-ping Sulyok László köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel is tárgyal, felkeresi a Magyar–Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát és Gimnáziumot, majd Pécsre is ellátogat. A várakozások szerint jelentős gazdasági bejelentést is tesznek majd.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »