Megjelent az Új Ember 2024. augusztus 25-i száma

Megjelent az Új Ember 2024. augusztus 25-i száma

Az Új Ember idei 34. számát ajánljuk olvasóink figyelmébe, mely elérhető a templomokban, az újságárusoknál, illetve előfizethető szerkesztőségünk terjesztési osztályán.

Az e héten megjelenő számukban beszélgetést olvashatnak Kellermayer Miklós intézetigazgató egyetemi tanárral, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karának volt dékánjával, aki az interjúban egyfajta hitvallásként mondja az orvostanhallgatóknak: „Egy orvos nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy szeretet, Szent Pál-i szeretet legyen a szívében a betegei és a kollégái iránt. Minden ember a természet legnagyobb csodája. Fontos, hogy higgyenek magukban, és küzdjenek.”

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek személyes lelki útjáról beszélt a Vatican Newsnak a Szent István és Nagyboldogasszony ünnepe előtt adott interjújában. A Vatikáni Rádió magyar adása augusztus 14-én tette közzé az interjú magyar fordítását, amelyet lapunkban közlünk.

„A hit a legfontosabb az életben, ezért a mások hitének szolgálata, a hit átadása, a hit oktatása és mindenekelőtt a hit szolgálata a liturgiában – ezek az élet legnagyobb dolgai” – mondja a beszélgetésben Erdő Péter bíboros.

Tudósítást olvashatnak a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templom augusztus 15-én megtartott nagybúcsújáról, amelynek alkalmából koncelebrált hálaadó szentmisét mutatott be a jubiláló Bíró László, akit ötven évvel ezelőtt szenteltek pappá, harminc éve püspökké, és tizenöt éve lett tábori püspök.

A Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán szeptember 28-án közösségi színjátszóvezető-képzés indul tanároknak, templomi közösségvezetőknek, színjátszóknak. A részletekről a képzés vezetője, Meskó Zsolt író, rendező ad tájékoztatást lapunkban.

Hírdetés

A Mértékadó kulturális mellékletünkben A Közel-Kelettől Afrikáig címmel interjút közlünk Solymári Dániel külpolitikai szakértővel, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatok vezetőjével. A beszélgetés fő témája: társadalmi és geopolitikai változások, a nemzetközi erővonalak átrendeződése zajlik ma a világban, miközben a Közel-Kelet, a Szentföld egyes országai egyre inkább egy regionális háború felé sodródnak.

Mi lehet a szerepe Magyarországnak ebben az összetett helyzetben; milyen kapcsolataink alakulnak a Globális Délnek nevezett földrajzi területeken? Ezekről beszélgetett Pallós Tamás Solymári Dániellel.

P. Dominik Chmielewski SDB: Kegyelemmel teljes (Kecharitomene) – Fedezd fel Mária titkát és saját rendeltetésedet! című kötetéről Bodnár Dániel írt recenziót. A könyv megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9–18 óráig), vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

A Nézőpont rovatban Baranyai Béla ezúttal a válságmegoldó sci-fi sorozatokról írt bővebb jegyzetet. Gondolatvezetésének felütéseként Hamvas Bélát idézi, aki A világválság című tanulmányában a harmincas évek végén írta le – napjainkban is érvényes – létmegállapítását: „A válságtudat első ismertetőjele az, hogy az ember, aki válságtudattal él, alapvető módon bizonytalanságban tudja magát. A világ körülményeit, tényeit, valóságát, eseményeit nem képes többé meg nem ingathatóan biztosnak, abszolút szilárdnak felfogni.

A valóság valamiképpen feloldódik, meghígul, megfoghatatlan, bizonytalan lesz. Már nem alap és támasz többé. Az ember nem áll megbízható talajon. A földet alóla kirántották, és kiszolgáltatva, ismeretlen erőknek elárulva e bizonytalanság mellett mindig megjelennek a válságtudat jellegzetes kísérőérzelmei: a félelem, az ijedtség, az aggodalom és a veszély.”

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »