Megjelent az Új Ember 2022. november 6-i száma

Megjelent az Új Ember 2022. november 6-i száma

Az Új Ember idei negyvenötödik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

A hit továbbadásáról és a közösségépítésről is szól az aranymisés Blanckenstein Miklóssal készült interjúnk. A hetvenötéves lelkipásztor életútjának fontos állomásairól is olvashatnak a vele készült beszélgetésben.

Blanckenstein Miklós jelenleg a pestszentimrei Szent Imre Plébánián szolgál plébánosként, emellett püspöki helynök, az Esztergomi Hittudományi Főiskolán pasztorálist tanít, valamint Az Egyház társadalmi tanítása elnevezésű tantárgyat, és ő a Kanter Károly Felnőttképzési Intézet képzési vezetője.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulóján, október 23-án Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében átadták Zalaegerszegen a Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont muzeális kiállítóhelyét. Ez alkalomból beszélgettünk az új intézmény Mindszenty-kiállításának kurátorával, Kovács Gergellyel, a Mindszenty Alapítvány képviselőjével.

Október 21-én nagyszabású nemzetközi ökumenikus konferenciát rendeztek a Pannonhalmi Főapátságban. Az előadók között a monasztikus szerzetesség kiemelkedő személyiségei, a katolikus szinódusi folyamat vezetői – többek között Mario Grech bíboros, a püspöki szinódus főtitkára –, meghatározó jelentőségű teológusok és a testvéregyházak képviselői egyaránt szerepeltek. A szinodalitásról szól a lapunkban megjelent, Grech bíborossal készült interjú is.

A Mértékadó kulturális mellékletben a Bibliamúzeum új időszaki kiállításáról olvashatnak. „Kiállításunk alkotásai abban a korban készültek, amikor két ember kapcsolata a valós találkozásban, a szemtől szemben látásban és az együttlétben fogalmazódott meg. Ugyanakkor emlékeztetnek egy kapcsolatra, amelynek kötelékei egyre inkább meglazulnak és feledésbe merülnek: ez az ember és Isten kapcsolata” – olvasható a tárlat kísérőfüzetében.

Hírdetés

A kiállítás a Dunamelléki Református Egyházkerület újjáépült és nemrég átadott Ráday utcai terében nyílt meg szeptember végén, és december 17-ig látogatható.

Az összeállításban, amely teljes egészében egy magángyűjtemény festményeiből és szobraiból készült, olyan alkotókkal találkozhatunk, mint Csontváry Kosztka Tivadar, Derkovits Gyula, Vaszary János, Berény Róbert, Patkó Károly, Vörös Géza, Kernstok Károly, Ámos Imre vagy Bernáth Aurél.

Mészáros Ákos ezúttal a biedermeier korának kiemelkedő alkotójáról, Borsos József (1821–1883) festőművészről és alkotásairól ír bővebben, kiemelve a Nemzeti Galériában látható, Az özvegy című képét, amelyet a jegyzetíró külön elemez.

Paksa Balázs a Nézőtér rovatban Arany János nagy becsben tartott hőskölteménye, a Toldi moziváltozatát ismerteti. „A mű méltó zárókő Jankovics Marcell életművén” – írja Paksa Balázs.

A Természetrajz rovatban Schmidt Egon a Magyarországra érkező vándormadarak közül a vetési varjút mutatja be. A koromfekete, vaskos csőrű madarak nagy csapatai keletről, a nagy orosz és ukrán síkságokról látogatnak ide, ezt számos, ott fiókaként megjelölt és hazánkban kézre került példány is bizonyítja. A vetési varjak február második feléig maradnak nálunk, csak akkor indulnak el nagy csapatokban a keleti fészkelőterületeikre.

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »