Megjelent az Új Ember 2021. május 23-i száma

Megjelent az Új Ember 2021. május 23-i száma

Az Új Ember idei huszonegyedik számát ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Pünkösdi számunkban Megújulás a Lélekben a közösség szolgálatára címmel olvashatnak interjút Nyéky Kálmánnal a Szentlélek jelenlétéről, ajándékairól és az Egyház időszerű küldetéséről.

Nyéky Kálmán a Kaposvári Egyházmegye és az Emmánuel közösség papja, a plébániai misszióról szóló Újraépítve című könyv magyar fordításának szerkesztője.

Zajlik a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészítése. A világrendezvény programjairól, valamint Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek NEK-kel kapcsolatos vatikáni tárgyalásairól is híreket közlünk lapunkban.

A májusi Nagymarosi Ifjúsági Találkozó főelőadója Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Csaba testvér gondolatai mellett a szentmise szónoka, Kerényi Lajos piarista szerzetes elmélkedéseit is olvashatják a lapban.

Kibérmálkozunk vagy Isten erőterébe lépünk? címmel Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írt jegyzetet a felnőttségről, az érett hitről.

Hírdetés

Loyolai Szent Ignác megtérésének 500., szentté avatásának 400. évfordulóján a Jézus Társasága világszerte Szent Ignác-esztendőt hirdetett. Ignác sorsában világosan megmutatkozik az isteni gondviselés, többek közt erről beszélgettünk Vízi Elemérrel, a jezsuita rendtartomány magyarországi vezetőjével.

A Mértékadó kulturális mellékletben folytatódik a Dantéról szóló sorozat. Idén az egész világ megemlékezik arról, hogy hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben hunyt el az olasz Dante Alighieri, az Isteni színjáték írója. A mű szellemi-lelki üzenetéről Várkonyi Borbála esztétával beszélgetett Bodnár Dániel.

S egy másik jubileum: Pilinszky János születésének centenáriumára készülünk. Tíz vershez közelítve keressük az életmű sarokköveit Borsodi Henriettával. A negyedik vers, melyhez közelebb lépünk, az Egyenes labirintus című, a Szálkák kötet Felelet ciklusának utolsó előtti verse. Kulcsszava, mely alapfogalma a Pilinszky-életműnek: a halál.

„Az utóbbi időben megint »esemény« zajlik a Józsefvárosban. Aki veszi a fáradságot, és elzarándokol a Golgota térre, megtapasztalhatja, milyen komoly munka folyik ott. Hatalmas, öttonnás kőtömbök sorakoznak egymás mellett, s ha közelebb megyünk, kiderül: azok a barokkosan szép, hófehér talapzatok Krisztus szenvedéstörténetének stációi lesznek.” Mészáros Ákos nézett utána az „eseményeknek”, Herman Zsolt szobrász újabb alkotásainak.

A Nézőtér rovatban a 27. Lengyel Filmtavasz alkotásairól ír Baranyai Béla. A filmmustrát május 6–10. között ezúttal online formában rendezték meg. Látható volt többek közt Teresa Kotlarczyk A prímás – 3 év Stefan Wyszyński bíboros életéből című filmje is, amely már ismerős Magyarországon, a filmtavasz repertoárjába az aktualitása miatt került be, hiszen „az évezred prímását” szeptember 12-én boldoggá avatják.

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »