Meghosszabbodik a taxisok autócseréjének határideje

Meghosszabbodik taxisokra vonatkozó személygépjármű-csere határideje – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

A közleményben kiemelték: Magyarországnak működnie kell, a koronavírus-járvány alatt mindent meg kell tenni a munkahelyek megvédéséért. Éppen ezért a kormány szerdai ülésén támogatta a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának javaslatát, miszerint 2022. év végéig nem kell fiatalabbra cserélniük a tízévessé váló autójukat a taxis vállalkozóknak, cégeknek – jelentette be Schanda Tamás az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára és Láng Zsolt, a budapesti Fidesz-frakció vezetője a tárca közleménye szerint. A döntést üdvözli a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara is – írja az ITM.

Hírdetés

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a közlemény szerint hozzátette: a könnyítés elsősorban a fővárosi vezetés által cserben hagyott budapesti vállalkozóknak és családjaiknak jelent segítséget, de a kormánydöntés természetesen az ország más részein dolgozó taxisokra is vonatkozik.

A könnyítés, azaz a gépjármű fiatalabbra, újra való cserélésének halasztására vonatkozó rendelkezés azokra az autókra vonatkozik, amelyek életkora a forgalmi engedélybe bejegyzett első nyilvántartásba vétel időpontjától számított 10. évet 2020. március 1. és 2022. december 31. közötti időszakban éri el – ismerteti az ITM közleményében.

Hangsúlyozták, hogy a kormány más eszközzel is segíti a taxisokat: egy idei, már lezárt pályázatnak köszönhetően mintegy 280 elektromos autót vásárolhatnak a vállalkozók, cégek, a támogatás a vételár 55 százalékát is elérheti. A 2,3 milliárd forint keretösszegű kiírás nemcsak a taxisoknak jelent nagy anyagi segítséget, hanem klíma- és természetvédelmi szempontból is kedvező hatással bír – tájékoztatott az ITM.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »