Az orosz származású Tamara Csikunova március 31-én halt meg Novarában. Mély barátság fűzte a Sant’Egidio közösséghez, támogatásukkal fia kivégzése után sikeresen küzdött a halálbüntetés ellen, 23 elítélt kivégzését akadályozta meg.
Tamara orosz származású volt, a Szovjetunió felbomlásakor Üzbegisztán területén lakott és ott is maradt. 1999-ben fiát, Dimitrijt igazságtalanul halálra ítélték és 2000. július 10-én agyonlőtték. 29 éves volt. Az édesanyát nem értesítették a kivégzésről, nem tudott elbúcsúzni a fiától, holott az üzbég törvények értelmében joga lett volna hozzá.
Fia kivégzése miatt érzett mély fájdalmát egyre mélyebb elkötelezettséggé alakította át, küzdött a halálbüntetés igazságtalansága ellen, sok elítélt támogatója, barátja lett. Megalapította az „Anyák a halálbüntetés és a kínzás ellen” elnevezésű szervezetet, olyan asszonyokkal együtt, akik hozzá hasonlóan veszítették el gyermeküket. Bátran és jól átgondoltan lépett fel az elítéltek jogi védelme érdekében és azért, hogy Üzbegisztánban töröljék el a halálbüntetést.
Az általa alapított szervezetnek köszönhetően 23 halálra ítélt életét sikerült megmenteni, büntetésüket életfogytiglani börtönbüntetésre vagy fegyházra változtatták. A Sant’Egidio közösség által támogatott tevékenysége nyomán Üzbegisztánban 2008. január 1-jén eltörölték a halálbüntetést.
Tamara így írt ezekről az évekről: „Én és a fiam, a 28 éves Dimitrij Üzbegisztánban, Taskentben éltünk, egészen addig, amikor 1999. április 17-én az életünk megtorpant. Az egyetlen fiamat letartóztatták, halálra ítélték és 2000. július 10-én lelőtték. A fiam ártatlan volt. Attól a naptól kezdve szüntelenül dolgoztam azért, hogy megmentsem a halálra ítéltek életét. Én, egy kicsiny, vereséget szenvedett nő, azért dolgoztam, hogy az élet győzedelmeskedjen. 2002 elején írtam egy levelet a Sant’Egidio közösségnek, segítséget kértem a küldetésemhez, a halálraítéltek megszabadításához. Köszönöm az Úrnak, hogy attól kezdve mindig velem voltak, nem hagytuk el egymást! Az évek során csodák történtek, sok fiatal halálra ítéltet tudtunk megmenteni az országomban. Isten valóban megmutatta nekem szeretetének jelét! És Isten így erőt adott nekem ahhoz is, hogy megbocsássak mindenkinek, aki felelős volt a fiam kivégzéséért. És amikor lett erőm megbocsátani, akkor még erősebbé váltam.”
A halálbüntetés elleni küzdelem időközben más országokra is kiterjedt, Tamara Csikunova hozzájárult ahhoz is, hogy Kirgizisztánban, Kazahsztánban és Mongóliában is eltörölték a halálbüntetést.
Érezte a felelősséget, hogy saját története tanúságtételével járuljon hozzá a halálbüntetés elleni küzdelemhez a világban, terjessze az együttérzés és az élet kultúráját, tegyen azért, hogy a börtönökben az elítéltek emberibb körülmények között éljenek. Fáradhatatlan volt, minden nyilvános fellépést elvállalt, felszólalt a közösség által szervezett nemzetközi béketalálkozókon, az igazságügyi miniszterek találkozóin.
Egy ilyen alkalommal Rómában találkoztunk vele, szerkesztőségünknek adott interjúját ITT olvashatják.
Különösen fontosnak tartotta, hogy fiataloknak beszéljen, felszólaljon előttük a gyűlölet és bosszú kultúrája ellen, számos ország diákjaival találkozott ennek érdekében.
Életveszélyes fenyegetéseket kapott, ezért kénytelen volt elhagyni Üzbegisztánt, és a novarai Sant’Egidio közösségnél talált otthonra, családra, ahol 2009 óta nagy szeretettel fogadták be. Élete utolsó éveiben betegség gyötörte, mégis fáradhatatlanul látogatta az olasz és német börtönök fogvatartottjait. „Amikor a börtönben vagyok, úgy érzem, mintha még élne a fiam. A börtönökben sok fájdalmat láttam, nagyon sok a szegény, hajléktalan ember, akinek nincs családja, nincs segítsége. Elmesélem nekik a történetemet és azt látom, milyen nagy szükségük van szeretetre” – írta börtönlátogatásairól.
Különösen fontos volt számára Belarusz, az egyetlen európai ország, amelyben még nem törölték el a halálbüntetést. Az Európa Tanács küldötte volt ebben az országban a halálbüntetés eltörléséért.
Mélyen hívő ember volt, az emberség és a béke hírnöke. 2010-ben a barcelonai béketalálkozón így beszélt: „Itt van az ideje annak, hogy harcoljunk az emberek lelkéért. Különben a lelki-szellemi ürességet gyorsan más ideológiák töltik ki…” Mély meggyőződése volt, hogy „Isten nem bíró, hanem megbocsátó Atya”.
Forrás és fotó: Santegidio.org
Fordította: Thullner Zsuzsanna
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
