Meghalt munkája közben egy aknamentesítő

Meghalt munkája közben egy aknamentesítő

Munkája közben életét vesztette egy aknamentesítő, egy másikat pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba Horvátországban – jelentette az N1 horvát hírcsatorna hétfőn.

A baleset Károlyvárostól (Karlovac) délre, a bosnyák határtól nem messze történt. Az aknamentesítési projekt a múlt héten kezdődött. A pirotechnikusok 3,7 négyzetkilométernyi mezőgazdasági földterületet tisztítanak meg az aknáktól a következő százhúsz napban az Európai Unió támogatásával.

Horvátország a világ gyalogsági aknák által leginkább veszélyeztetett országainak egyike.

Hírdetés

A horvát aknamentesítő központ (HCR) adatai szerint az 1990-es évek első felében kirobbant délszláv háborúból visszamaradt aknagyanús területeknek valamivel több mint a felét tisztították meg eddig. Még 10 megyében – összesen 77 város és járás területén – mintegy 505 négyzetkilométernyi területet kell átvizsgálni. A HRC adatai szerint közel 51 ezer aknát kell még hatástalanítani, nagyrészt azokon a területeken, ahol intenzív harcok folytak a háború alatt.

Az ország területén jelenleg is 12 ezer tábla hívja fel a figyelmet az aláaknázott területetekre.

Az aknamentesítést 2019-ig tervezik befejezni a horvátok, a munkálatok menetét azonban nagyban befolyásolják az anyagi lehetőségek. A horvátországi aknamentesítés eddig 4,5 milliárd kunába (mintegy 200 milliárd forint) került, amelynek 60 százalékát állami költségvetésből finanszírozták.

1991-től mostanáig összesen 1979 ember sérült meg aknabalesetben, közülük 511-en halálosan.
Horvátország 1997-ben az elsők között írta alá az ottawai egyezményt, amely tiltja a gyalogsági aknák telepítését, gyártását, kereskedelmét, valamint előírja az aknakészletek megsemmisítését és a telepített aknamezők felszámolását.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »