Meghalt Allan Parker

Meghalt Allan Parker

Az angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer nevéhez olyan filmek fűződnek, mint az Evita, a Fame vagy a Bugsy Malone. Allan Parker 76 évet élt.

Alan Parker a Brit Filmtanács elnöke és a brit rendezők céhének alapító tagja volt. Hosszas betegség után pénteken hunyt el – közölte családja. Alan Parker 1944-ben született, szövegíróként kezdte pályáját egy reklámcégnél, de hamarosan már reklámok forgatókönyvét írta és rendezőként is bemutatkozott. 1974-ben a BBC számára forgatott The Evacuees hozta meg számára a hírnevet, amelyért megkapta a brit filmakadémia legjobb rendezőnek járó díját. Később az akadémia még hatszor tüntette ki ezzel az elismerésével.

Az amerikai filmakadémia kétszer jelölte őt a legjobb rendező kategóriában Oscar-díjra, egyik jelölését az 1996-ban bemutatott Evitáért kapta. Nemcsak musicaleket rendezett, hanem bohózatot és thrillert is. Híres filmjei között vannak még

Hírdetés

  • a Lángoló Mississippi,
  • az Éjféli expressz,
  • Pink Floyd: A fal,
  • Promenád a gyönyörbe.

Utolsó filmjét, a David Gale életét Kevin Spacey és Kate Winslet főszereplésével 2003-ban rendezte.

II. Erzsébet uralkodó 1995-ben a Brit Birodalom Érdemrendje kitüntetést adományozta neki, 2002-ben lovaggá ütötte őt. 2018-ban Parker forgatókönyv-gyűjteményét és filmes feljegyzéseit a Brit Filmintézet archívumának adományozta.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »