eur:
394.24
usd:
370.19
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Alan Parker brit forgatókönyvíró, filmrendező és producer interjút ad a Magyar Távirati Irodának a Magyar Nemzeti Filmalap és a film.hu forgatókönyvírói mesterkurzusa előtt egy budapesti szállodában 2013. március 2-án.
Nyitókép: MTI/Kallos Bea

Meghalt Alan Parker

Az angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer nevéhez olyan filmek fűződnek, mint az Evita, a Fame vagy a Bugsy Malone. Alan Parker 76 évet élt.

Alan Parker a Brit Filmtanács elnöke és a brit rendezők céhének alapító tagja volt. Hosszas betegség után pénteken hunyt el - közölte családja. Alan Parker 1944-ben született, szövegíróként kezdte pályáját egy reklámcégnél, de hamarosan már reklámok forgatókönyvét írta és rendezőként is bemutatkozott. 1974-ben a BBC számára forgatott The Evacuees hozta meg számára a hírnevet, amelyért megkapta a brit filmakadémia legjobb rendezőnek járó díját. Később az akadémia még hatszor tüntette ki ezzel az elismerésével.

Az amerikai filmakadémia kétszer jelölte őt a legjobb rendező kategóriában Oscar-díjra, egyik jelölését az 1996-ban bemutatott Evitáért kapta. Nemcsak musicaleket rendezett, hanem bohózatot és thrillert is. Híres filmjei között vannak még

  • a Lángoló Mississippi,
  • az Éjféli expressz,
  • Pink Floyd: A fal,
  • Promenád a gyönyörbe.

Utolsó filmjét, a David Gale életét Kevin Spacey és Kate Winslet főszereplésével 2003-ban rendezte.

II. Erzsébet uralkodó 1995-ben a Brit Birodalom Érdemrendje kitüntetést adományozta neki, 2002-ben lovaggá ütötte őt. 2018-ban Parker forgatókönyv-gyűjteményét és filmes feljegyzéseit a Brit Filmintézet archívumának adományozta.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×